Leave || Billy Hargrove ff. || SZÜNETEL

III.

Új rész előtt szeretnék köszönetet mondani az olvasóimnak, akik valamilyen formában jelezték az elégedettségüket. A kedves szavak hihetetlenül jól esnek, főleg mivel ez az első történet, amit mertem megosztani a Wattpad világgal.
Hatalmas köszönet, hála Nektek! ❤🙏

* * * * * * *

Rose régen aludt ennyire borzalmasan. Már ébresztője előtt ébren volt, próbálta eltűntetni magán az előző esti sírás nyomait. Lemezlejátszóját bekapcsolta, miközben a szeme alatt jégkockát gurigázott.
Rossz tulajdonsága, hogy mindent magába folyt. A külvilág felé ő csak az erős Rosebelle Rewellt mutathatja. Egy erős nő senkiben nem von kétségeket. Ezt még az édesanyja tanította neki.
Vörös hajába font pár pici tincset, elegáns hajékszereket tűzve bele. Egyszerre volt elegáns, kifinomult és kissé gyermekies. A hűvös idő ellenére is középhosszú farmer szoknya és hosszú ujjú blúz mellett döntött. Végeredményben, tényleg nem látszott, hogy belül mennyire nincs jól.
Tükörbe nézve magát mégis a tarkójához simította ujjait. Még mindig érezte a fiú erős kezét ott. Rose szemei újra égni kezdtek.

- Nem! Ő nem törhet meg téged! - intézte magának mérgesen a szavakat és elfordult a tükörtől.
Elhatározta, hogy olyan messziről fogja kerülni, amennyire csak lehet. Újra a barátaival lesz, a fiúval pedig olyan kapcsolata lesz, mint amilyen tegnap előttig volt. Semmijen.

Öccsével gyorsan megreggelizett és indultak is az iskolába. Szokásos útvonalon haladtak. Gyalog körülbelül húsz perc volt odáig az út. Mondjuk ez csak akkor volt nekik kellemetlen, mikor az időjárás nem nekik kedvezett.

- Ma Susan visz titeket be iskolába - az étkezőt Mr.Hargrove mély hangja töltötte be ellentmondást nem tűrően.
Max ennek csak örült. Anyja keveset tartózkodott otthon munkája miatt, így egyáltalán nem bánta. Legalább nem Billyvel kellett eltöltenie azt a negyed órát.

- Apa, ott az autóm. Semmi szükség arra, hogy elvigyenek. Nem vagyunk már dedósok. - fejezte ki nem tetszését az ifjabb Hargrove, reggelijéből fel sem nézve.

- Nem baj, most kivételt teszünk.

Billy szó nélkül tolta hátra székét, ott hagyva a reggeli szendvicsét. Ő nem fog az apja feleségével iskolába menni. Utálta az egész családi helyzetét, örül ha elkerülheti őket.
Bejárati ajtóhoz ment, azonban az autójának kulcsát nem találta.

- Ezt keresed? - csörgette meg a levegőben a Camaro kulcsát. - El is felejtheted mára. - tette zsebre a tárgyat, ami Billynek most a megváltást jelentette volna.
Billy idegesen ment ki a verandájukra, becsapva maga után az ajtót.

- Drágám, tényleg nem muszáj... - sóhajtott fel Susan, mire Max megrázta a fejét mostoha apja helyett válaszolva.

- Vigyél el minket, anya. Én nagyon örülnék neki! - nézett anyjára könyörgő szemekkel, mire csak elmosolyodott az édesanya.

Beült mindkét fiatal a szülők autójába. Max ült előre, Billy pedig hátra. Az utat kizárólag Maxine és Susan csacsogása törte meg. Ilyenkor próbálták a kimaradt időket pótolni.

- Maxine, kincsem. Őket ismered? - mutat a járdán sétáló fiúra és lányra.

- Igen, Thomas és Rose Rewell. Tom az osztálytársam. Vele voltam tegnap a játékteremben. - bólogatott Max büszkén mesélve. Anyja mellett tudott csak igazán kibontakozni és önfeledt lenni. - Rose pedig Billyvel jár egy osztályba.