Leave || Billy Hargrove ff. || SZÜNETEL

IV.

Nagyon sokat csúsztam az új résszel, ne haragudjatok! Vizsgám után a munkám lett nagyon sok, aztán most nyaraláson fejeztem be. Munkahelyen is dolgoztam rajta.
Na de... megnéztem a 2 új részt, amint kijött reggel. Mit gondoltok? Őszinte leszek, én egy 100-as pzs-ből a felét tuti elsírtam.

**************************************

- Én biztosan nem maradok itt. Ez nevetséges! - vette fel dzsekijét a fiú, indulásra készen.

- William! - emelte fel hangját az apja. - Itthon maradsz, megértetted? Különben Isten a tanúm rá, hogy az autód egy telepen végzi, te pedig az utcán. - hangja olyan szinten csengett komolynak, határozottnak, hogy még Max sem mert levegőt venni a kanapén ülve.
Neil egyébként a lánnyal nagyon kivételező volt. Próbált úgy viszonyulni hozzá, mintha a sajátja lenne. Szerette volna, ha a családja úgy nézne ki, ahogy ő azt megálmodta. Tökéletes ház, tökéletes munka, tökéletes gyerekek. De ahogy közeledett a lány felé, mint apa, Billytől olyan könnyen ridegült el. Ezt betudta annak, hogy a fia jó ideje engedetlen volt, amit nem bírt elviselni. Nem ilyennek nevelte.

Suzan férje karjára simított csitítás képpen.

- Hagyd a fiút, menjen nyugodtan. Már elég idős, hogy eldöntse hol szeretne lenni.

- Pont, hogy nem! Ebből látszik, hogy mennyire éretlen a korához képest! Tiszteletben kell tartania szülei kérését. Úgyhogy, William... - fordult újra fia felé - Segíts megteríteni Suzannek. A vendégek bármelyik pillanatban megérkezhetnek.

Billy szó nélkül vette le kabátját és akasztotta a helyére. Dühét magába folytotta, apja előtt próbált erre figyelni. Tudta jól, hogy a dühkezelési problémája miatta alakult ki. Ezt látta kicsi korától kezdve, hogy ezzel lehet megoldani mindent. Az ő tudatalattijában is ez a megoldás van jelen, nem látott más mintát. Az új családját emiatt sem szerette. Nekik nem kell átélniük azt, amit a fiúnak kellett kiskorától kezdve. Utálta, hogy velük kivételez. Nem kívánta persze, hogy őket is bántsa az apja. Inkább azt szerette volna a lelke mélyén, ha vele is így bántak volna. Vele is, és édesanyjával is. Akkor hátha nem hagyta volna magára az apjával.

Konyhába sétált, senkire egy pillantást sem vetett, csak elővette a tányérokat és az evőeszközöket.

- Látjátok? Nem volt ez olyan nehéz. - Neil ajkait hagyhatta el az utolsó szó kizárólag.
A levegő feszültségét a csengő hangja törte meg. Bár ezt a légkört leginkább a két gyerek érezte.

- Megyek! - kiabálta Suzan az étkezőből, ahol az asztalra éppen az előételt tette le. Max felállt a kanapéról, Billy is kelletlenül, de kijött a konyhából.

A testvérpár az ajtó előtt toporgott. Rose pulzusa valahol az egyik műholdat verhette már, ezt pedig öccse sem tudta nem észre venni. A feszültség rá is átszállt és ujjait tördelte, míg nem nyílt az ajtó.

- Sziasztok! Gyertek be! - nyitotta ki a bejáratot mosolyogva a középkorú nő.
Haja pont olyan vörösen fénylett, mint Maxé. Rose haja pár árnyalattal sötétebb volt viszont az övéknél.
- Bújjatok be! - tárta ki az ajtót és arrébb lépett.

Helló, Pokol! - gondolta magában Rose és mosolyt erőltetve arcára lépett be a házba öccse után.

- Ezt édesanyám készítette. Hova tehetem? - emelte feljebb kicsit Rose a kezében tartott tálcát.

- Add csak, majd azt intézem. Köszönjük szépen! - átvette tőle a süteményt és meg is indult vele - Gyertek beljebb. - intett a fejével, a két fiatal pedig óvatos léptekkel követte az asszonyt.