—Anna, Hanna! 10 perce rátok várunk.—ordít Liza. Jó szokásunkhoz híven mi szerdán is bulizni megyünk. Igaz csütörtök reggel már várnak ránk a pályán, de ennyi belefér.
—Jövünk már!—sétáltunk le a barátnőmmel a lépcsőn. Egy fekete mini ruhát viseltem, ami felül kivolt dekoltázsolva igen rendesen, még Hanna ugyanezt a ruhát viselte, csak fehérben. Anna és Hanna a két elválaszthatatlan jó barát, örökkön örökké. Eredeti hosszú szőke hajam, engedtem a vállamra omlani, és Hanna ugyanígy tett az ő barna hajával.
—Istenem, nem is ti lennétek.—nevettek a lányok. Már meg sem lepődnek az összeöltözésünkön.
Később a házi buliban forgolódtunk már, helyes fiúkat keresve.
—Egy kicsit nagyra sikerült ez a buli nem?—ordította túl a zenét Sára. A bulit az unokatesóm rendezte; Ádám. Ádám és én egyidősek vagyunk, és nagyon jó viszonyunk van, meg is látszik, hogy együtt nőttünk fel.
—Nem kicsit.—szemléltem ezt e rengeteg embert, akiktől látni is lehetetlen volt.
Pár pohár alkohol elfogyasztása után, már nem igazán zavart minket senki és semmi. Hanna különösen rosszul bírja a piát, így mi ilyenkor általában együtt maradunk. Bár ma azt beszéltük meg a csajokkal, hogy csajos este lesz, de ez már az elején elbukott mikor Lizt befüzte egy csávó.
—Sziasztok lányok!—jött oda két srác, Hannához és hozzám.
—Nem bánjátok?—néztem a lányokra.
—Menjetek csak.—bólintott Maya és Sára. Hát ennyit a csajos estéről.
Táncoltunk a fiúkkal, majd már a szájukban kötöttünk ki. Majd én már egyszer csak azt vettem észre, hogy Patrikkal egy szobában vagyunk, egyedül. S mind tudjuk mit akart...
—Héj ne nyúlkálj már!—kiáltottam rá, miután szoknyám alá nyúlkált.
—Ne mond, hogy nem akarod.
—De mondom. Nem akarom.—próbáltam ellökni, ugyanis a falnak nyomott.—Komolyan. Fejezd be!—de továbbra se hagyta abba.
—Ugyan már, te is akarod. Egy igazi kis kurva vagy, különben miért öltöznél így?—nevetett, s közben már a nyakamat csókolgatta.
—Úristen. Egy igazi nyomorék vagy.—tapostam rá a lábára, majd behúztam neki egy óriásit, és lerohantam a többiekhez. Akaratlanul is folyt a könnyem, hisz kis híján majdnem megerőszakoltak. —Hanna! Hanna!—ordibáltam a barátnőm után kutatva. Ezek után féltettem annak a seggfejnek a haverjától.
—Héj! Anna! Minden rendben?—állított meg Liza.
—Hol van Hanna?
—Ott táncol azzal a sráccal.—mutatott, s tényleg ott volt. Meg is könnyebbültem.
—Gyere menjünk haza!—húztam el Lizát az ő pasijától. S ő kérdés nélkül jött, valószínű látta mennyire sokkos állapotban vagyok, s ezért nem is próbálkozott ellent mondani.
Haza fele tartottunk mind az 5-en, és Sára vezetett. Hátul a mellettem ülő Hanna és Liza próbált vigasztalni, de én csak kiadtam magamból mindent. Sírtam mint egy óvodás. Szánalmas volt, de a srác még jobban.
Haza érve rendeltünk pizzát, és beindítottunk egy filmet, s mind az 5-en összebújva néztük. Én voltam középen, mert nekem akarták átadni a legnagyobb szeretetet és támogatást, hogy érezzem, hogy mellettem vannak. Csodálatos barátaim vannak. Szerencsés vagyok.
George (szerda)
—Örülök, hogy eljöttél velem vacsorázni, még mielőtt elmegyek.
—Örülök, hogy elhívtál.—mondta a velem szemben ülő lány. Az ételeink elfogyasztása után fizettem, majd elhagytuk az éttermet, s beszálltunk az autómba.
—Akkor haza vigyelek?—kérdeztem Carmentől.
—Mi lenne, ha inkább hozzád mennénk?—húzta flörtös mosolyra száját. Nekem nem is kellett több, megindultam a házamhoz.
Csókjaink közben kinyitottam az ajtót, s felmentünk a hálómba, majd lefeküdtünk. Hihetetlen, a múlt héten még beszélni sem lehetett a lánnyal, erre most meg beadja a derekát. Sőt konkrétan ő akarja.
Nem sokkal az akciónk után, pihentette a fejét a mellkasomon, majd az én telefonom csörögni kezdett. Charles volt az, gondoltam a kis kiruccanásunkról lesz szó, így fel is vettem, de ugyanabban a pozícióban maradtunk.
—Charles haver! Mi a helyzet?
—Hallod olyat mesélek!—mondta nagyon vidáman.
—Figyelj, nem lehetne később? Nem a legjobbkor hívtál.
—Csajjal vagy?—nevetett.—Na de várj most melyikkel?—nevetett még jobban, és engem is megnevetetett bolondozása. Viszont Carmen egyből felpattant rólam.
—Ne szórakozz már. Carmennel vagyok.
—Tudom, tudom. A hősies Gerogenak most csak ő van. De majd akkor később beszélünk, jó szórakozást nyuszikám.—nyomta ki a telefont a monacói.
—Most meg mit csinálsz?—kérdeztem az épp kapkodva öltöző lányt.
—Minek tűnik?—kérdezte mérgesen.
—Most meg mi a bajod? Ugye tudod, hogy csak viccelt?—nevettem el magam egy kissé.
—Annyira hülye vagyok. Te meg igazán gyerekes, a hülye haverjaiddal együtt.
—Carmen! Charles csak hülyéskedett, hallhattad.
—Majd akkor keress George Russell, ha felnőttél. Na elmentem, szia!
—Várj!—pattantam fel.—Legalább had vigyelek el!
—Ne fáradj, hívok taxit.—szaladt el dühösen a lány. Ezek után eszem ágába sem volt utána futni. Na pont az ilyen hisztiket nem bírom elviselni, és nem is hiányzik ez az életemből. Gondoltam inkább írok a srácoknak, hogy mi volt ilyen fontos.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
