Jéghideg |✔️

• 20 fejezet

George
(Vasárnap este)

Ez a nap gázabb nem is lehetne. Charles megmondta Sárának, hogy miatta nem fogja dobni a kapcsolatát, én Annával szúrtam el, Lando meg gondolom, hogy megfektette.

—Na ki nyerte meg a fogadást?—mászott le az emeletről nagyképűen Norris. Legszívesebben mondtam volna neki, hogy én, de nekem ez már nem erről szólt.

—Majd válaszd ki melyik pályán szeretnél nyerni, gyerek.— mondta neki Max.

—Oh, az nekem nem lesz elég. Minden egyes nap George orra alá fogom vágni, hogy én nyertem. Ahhoz képest amennyit voltál ezzel a lánnyal...

—Ja.—mondtam tök érdektelenül hátha befogja.

—Jajj. Összetört a szíved?—nevetett a brit. Legszívesebben behúztam volna neki egy jókorát, de Charles épp visszaért a telefonálásból.

—Srácok! Van egy nagyon rossz hírem. A gépünket törölték. Csak holnap délután van járat az időjárás miatt.

—Ez most ugye nem komoly?—akadtam ki. Én nem tudom még egy estéig sem tovább nézni Annát, főleg nem Norissal.

—Akkor van még bőven időm jó sok menetre.—nagyképűsködött Norris. Komolyan mondom megfojtom. Adtam is neki egy igen szúrós tekintetet.

—Baj van srácok?—ért ki a mindig kedves Hanna. Mindig kedves, kivéve, ha a barátnőjét megbántják.

—Csodás meglepetésünk van drága.—karolta át Max, s igen szarkasztikusan beszélt. Mint említettem, az utolsó estén, vagyis az eltervezett utolsó estén minden tönkre ment. —Még egy estéig élvezhetitek a társaságunk.

Anna

—Hallom maradtok még egy estét.—mondtam Norrisnak, aki a verandán álldogált édes magányában. Bevallom őszintén, ha ezt tudom, fixen nem fekszem le Landoval. Most olyan kínos minden. És ilyenkor szoktak jönni a tisztázzuk a kínosságot beszélgetések, ami csak még kínosabbá tesz mindent.

—Igen. Gondolom nagy öröm számodra is.—mosolygott, de most olyan kis más volt, mint eddig. Mondjuk rohadtul nem érdekel milyen, vagy mit akar, vagy, hogy csak neki egy alkalomra kellettem, az elköszönés után úgysem találkozunk.

—Legalább tudunk beszélni.—tettem meg én az első lépést.—Semmi ilyen nyálas izét nem akarok letolni, úgyhogy ettől megkíméllek. De felteszem a legkínosabb kérdést. Maradunk inkább barátok?—nevettem el kissé magam. Vele minden olyan egyszerű volt. Láttam ő is jót szórakozott.

—Ah, de jó, hogy ezt nem nekem kellett kimondanom.—láthatóan leesett a kő a szívéről. —Persze, te leszel a legkívánatosabb barátom. —elnevettem a hülyeségén magam. Nagyon tetszik, hogy ennyire laza, de mégis magabiztos.

—Én is kérdezhetek valamit?—mondta ki, kis csendben eltöltött idő után.

—Meglátjuk, hogy mennyire megválaszolható a kérdés.

—Utoljára még megcsókolhatlak?—kérdése meglepett, de ugyan már, kit zavar még egy csók? Egy utolsó.

—Próbálkozz, és megtudod.—most én éreztem magam magabiztosnak. Elmosolyodott, s közelebb jött hozzám. Az egyik kezével átfogta a derekam, a másikkal pedig elsimította az arcomba logó tincseimet. Majd a kezét az arcomra tette, s szájához húzta az enyémet. Norris csókja lágy, szinte mézédes. Ezzel ellentétben Georgé szenvedélyes, minden másodpercében érzem, hogy engem akar, néha vadul az ajkamba is harapott, ezzel még jobban rámutatva arra, hogy milyen tüzes a kapcsolatunk. De miért is gondolkodok én Georgon Lando csókja közben?

—Ezer bocsánat. Nem akartunk zavarni.—lépett ki az ajtón George, s amint észrevett minket már vissza is ment a házba Albonnal az oldalán.

—Valahogy még is sikerült.—próbáltam csak enyhén bunkó lenni, de szerintem már nem is hallotta, úgy elillant.

—Mi történt köztetek?—kérdezte Lando.

—Semmi.

—Huha, és te a semmiért így utálod? Akkor én inkább csinálok valamit.—nevetett. Hiányozni fog azért a humora. De nem gond, 1 év múlva úgy is látom a magyar nagydíjon ismét.

(Ohh, neem Anna. Sokkal hamarabb fogod te őt látni, mint az gondolod.)