Jéghideg |✔️

• 4 fejezet

George
(Csütörtök)

—Srácok! 6 óránál. —mondta Max, és nagyon ösztönösen egyszerre fordultunk hátra. Egy csaj csapat. Nem is értettük, hogy mit keresnek bent már.

—Uhh, erő szőke felhozatal.—mondta Norris.

—Azt hittem a barnák jönnek be.—nevetett rajta Charles.—Vagy már oly mindegy, csak lány legyen?—kezdtünk el hangosan nevetni, mire ide néztek a lányok is. Megpillantottam a tömegből kirikító szőke hajú, barackvirág színű felsős lányt. Messziről eléggé rendben volt. Barna bőr, hosszú lábak, és elég magasnak is tűnt. Az arcát nem igazán láttam. De a többi lány is eléggé rendben volt.

—Hop, hop. Na kinek melyik?

—Ez aféle stip-stopos téma lenne?—kérdezte Albon.—Ezért nem lesz sose barátnőtök.

—Aki most indult el, azt stoppolom.—mondta Norris, majd hátranéztem, és láttam, hogy arról a lányról beszél, akit én is kinéztem.

—Nem rossz Norris, nem rossz. Majd azt még meglátjuk.—mondta Max. Én meg se szólaltam, csak bámultam, ahogyan oda megy az üzletelőkhöz.

—Nem sétálunk el vissza felé? Pont erre jönnek a lányok is.

—Első jó stratégiád Pierre.—nevettünk.

Elsétáltunk a lányok mellett, és tényleg nehéz lett volna választani, nagyon hajaztak egymásra valamiben. De az 5. lány teljes más volt, lehet csak számomra, de szerintem a többiek is kiszúrták.
Bár ahogy elnéztem, ők is alaposan szemügyre vettek minket, már csak azt kéne értenem mit keresnek itt.

—Lando! Gyere csak ide.—húzta el édesapja a társaságunkból a haverunkat.

—Egy-null, Max.—mondta hátat fordítva apja társaságának. Majd a lány mellé helyezkedett, s láttam, hogy nem különösebben izgatta a lányt, sőt eléggé unott fejet vágott.

A srácok végig valamiről beszéltek, de én szinte csak Landot és a lányt figyeltem, ahogy nagyon közel egymáshoz suttognak, majd arrébb is mentek. Szinte enyelegtek.

—George itt vagy?—keltett fel a bámészkodásomból Charles.

—Jaja, csak nézzétek Norrist. Még a végén ő nyer Max.

—Azt már nem! Hívjuk ide!— s elkezdtünk integetni, meg üvöltözni, de inkább csak elijesztettük szegény lányt. Ugyanis ő elment a másik irányba.

—Ez már végzetes Verstappen.—ért hozzánk a magabiztos mclaren pilóta.

—Mi van???—sokkolódott le Max.

—Annának hívják, és magyar. A szüleié a pálya, és ma vacsizunk.—kacsintott.

—Mi van??—döbbentünk le egyszerre.—Ketten?

—Nem, üzletelnek a szüleink, és csak a szokásos udvarias szarság. Rohadtul unja ő is, ezért is passzolunk annyira.

—Felejtsd el Norris.—nevetett Verstappen.

—Fogadni akarsz?—túl magabiztos volt Lando.

—Miért ne?

—Benne vagyok.—mondtam.

—Én is.—tette hozzá Pierre.

—Akkor már én is.—szállt be Charles is.

—Javíts ki, ha tévednék, de mintha barátnőd lenne.—nevettünk.

—Megijedtetek, hogy én nyerek?—nevetett a monacói.—Azt jól is teszitek.

—Mibe fogadunk?

—Mit szólnátok, ha egy verseny hétvégén keresztül a nyertes csicskája lenne az összes vesztes?

—Gyenge.

—Plussz...—tettem hozzá.—A nyertesnek elintéznénk, hogy az általa választott versenyt megnyerje. Ha összefogunk, sima.

—És aki így is mindig csak nyer?—kérdezte öntelten Max. Majd elnevettük magunkat.

—Remek.

—Szuper.

—Benne vagyok.

—Legyen.—egyeztek bele a fiúk. S kezet fogtunk mind a 5-en.

—Az meg van, hogy ő nem egy tárgy?—kérdezte a mi kis apukánk Albon.

—Tényleg meddig menjünk el? Aki először megfekteti?—kérdeztem.

—Pontosan.—bólintottak rá.

—És akármi játszik. Vacsi, randi, bókok minden ilyen nyálasság, csakhogy elérjük a célunkat.

—Fiúk! Ti észnél vagytok??—akadt ki teljesen Alex.—Remélem mindőtöket jól pofára ejti a csaj. Ez undorító.

—Nyugi már apu. Csak játszunk—dörgölte meg a fejét Max.

—De ő nem egy játékszer.

—Albon, nem tesz neked jót az ezer éves kapcsolat. Ünneprontó leszel.—mondta neki Charles. De ezt már el is engedtük.

Mikor már egyedül voltam, felakartam menni Totohoz az irodába, de ekkor a sors az én kedvemre játszott. A kis fogadásunk épp eltaknyolt a lépcsőn.

—Jól vagy?—kérdeztem a földön hanyatt fekvő lánytól. Nagyon szép arca volt, természetes, de pont a szemét nem láttam, ugyanis azt csukva tartotta.

—Csak hagyj itt meghalni.—hmm, még humora is van, ez nagyon jó. De nem hagytam, felemeltem a derekánál fogva, miután összerendeztem azt a rengeteg dossziét amit cipelt.

—Köszönöm kedves....—s kinyitotta a szemét. Te jó isten de még milyen szemek ezek. Szőke haj, rikító zöld szem párosítás. Van egyáltalán ilyen árnyalatú szem? Bár úgy néztem nem csak az én szavam akadt el.

—Jól vagy?—nyúltam utána, miután a jobb bokájára nem bírt rátámaszkodni, s ismételten, majdnem elesett.

—Uhum, persze. Köszi, mindent.—emelte fel az aktákat, és bicegni kezdett.

—Várj, segítek...—mondtam neki, de ekkor a barátnői mellette termedtek.

—Eleget segítettél így is. Köszönöm szépen.—s a lányokba karolva elbicegett. Hát nem túl megnyíló típus. Nem mondanám bunkónak, de nagyon ismerkedősnek sem. Viszont a lányok olyan természetesen, és kérdés vagy aggódás nélkül kezelték ezt a sánta helyzetet.

—Köszi szexi.—kacsintott az egyik igen szép, ám alacsonyabb lány rám, majd kivetette a kezemből az utolsó aktát is.

Azta ez nehezebb lesz mint gondoltam. Nagy játékosok ezek a lányok is, akárcsak mi. Még az is lehet, hogy ezután ők is fogadnak ránk. S eléggé makacsak is.