• 1 fejezet

4K 69 11
                                    

Anna
(vasárnap)

A nevem Marosi Anna. 22 éves magyar ex sportoló vagyok. Atletizáltam tavaly őszig, de sajnos egy szerencsétlen baleset, teljesen tönkre vágta a karrierem. Mára már 1 kilométernél többet nem tudok sétálni a bokámmal, sajnos ennyire nagy a baj. Feladtam az egész életem a sportért, sőt a sport lett az életem, erre vége. Egyetemre sem mentem, mondjuk ez nem olyan nagy probléma, ugyanis rettenetesen utálok tanulni. Viszont énekelni nagyon is szeretek, különleges hangom van, csak másoknak nem merem megmutatni, ugyanis eléggé lámpalázas vagyok. De ettől függetlenül általában összeszedem magam, és simán elénekelek bármit. A szüleim üzletemberek, s borzalmasan gazdagok, sokszor azt kívánom bárcsak annyi idejük lenne rám, mint pénzük. Sok ember azt hiszi, hogy a pénz minden, közben a szeretet, és a figyelem sokkal többet ér, de sajnos én mindkettőből hiányt szenvedek. Egyedüli gyerekként, pedig ha nem találtam volna barátokat biztosan megbolondulok, de szerencsére középsuliban megismertem Hannát, aki mára már a testvéremmé vált. Valamint ott van még nekem; Maya, Liza és Sára. Így vagyunk mi 5-en legjobb barátnők, rengeteg mindent együtt csinálunk. Tavaly előtt kaptam a szüleimtől egy házat, és rengeteg időt töltünk ott a lányokkal, szinte ott lakunk. Sosem éreztem azt, hogy a lányok kihasználnának a pénzünk miatt, ellenben a fiúkkal. A fiúk igen is kihasználtak, már nem a pénz miatt. A leghosszabb kapcsolatom is 5 hónapos volt, Balázzsal, de neki is csak testiségekre kellettem. Olyan naív voltam, hogy bedőltem 4 éve. Azóta is szenvedek a fiúkkal, igazából tartós kapcsolatom, sőt nagyon kapcsolatom se volt Balázs óta. De nem hagyom magam, hogy kihasználjanak a fiúk, inkább már én használom ki őket. Keresem a szerelmet, de nem hiszek benne, csak reménykedek, hogy én is rátalálhatok.
Óriási szenvedélyem a forma1, igazából mind az 5-ünknek. Odáig vagyunk a pilótákért. Én személy szernt George Russelért, Mayanák is ő a kedvence, csak nem rajong érte úgy mint én, olyan betegesen. Lehet az az oka, hogy neki van barátja. Liza Norrisért van oda, Sára Charlesért, és Hanna Maxért. De mégis én rajongok a legjobban a fiúért. Idén megyünk is a Hungaroringre, ráadásul VIP belépőt kaptunk a szüleimtől, természetesen azért kaptam, mert ők nem érnek rá, és ez a kiengesztelés. Plussz résztulajdonosok a pályában, így némi extra kiváltságokat is kaphatunk a lányokkal. Szeretem ezt a luxust, de sosem vágtam fel rá. Én viszonylag egy visszahúzódó lánynak statuálnám be magam.
Jövőhétvégén lesz a verseny, és kint leszünk az összes nap. Izgatottan várom, hogy lássam kedvencemet végre, a megérdemelt csapatában versenyezni.

George
(vasárnap)

Panaszra nincs okom, ugyanis eddig nagyon jól telik az év ebben az ülésben. Az új csapatom is megvan velem elégedve, szóval egy szavam sem lehet. Nem olyan régiben elkezdtem egy lánnyal közelebb kerülni egymáshoz, de eléggé nehéz eset, és nem tudom, hogy ehhez van e kedvem és időm. Elég rögös vele az eddigi út is, de remélem majd ez meg is éri. Úgyhogy, egyenlőre még semmi komoly, csak ismerkedünk. Átköltöztem Monacóba, ami tőlem egy hatalmas lépés volt. Elhagyni a kis otthonom, családom, és barátaimat is. Természetesen megmaradt az ottani házam, csak kb sosincs időm bekukkantani oda.
Mióta Monacóba lakok, a srácokkal jobban összehangolódtunk. Gondolok itt; Landora, Charlesra,Alexre és Maxre. Nem mondom, hogy puszipajtások vagyunk, de jó baráti viszonyt ápolunk, különösen a pályán kívűl. Elég sokat járunk el nem csak itthon, de a versenyek helyszínén is bulizni. Megismerni különböző országok ilyesfajta szokásait, nagyon király.
Rengeteget járok el futni, kocogni, vagy csak sétálni, és baromi hosszú távokat. Néha unalmas is. De számomra ez nagyon fontos, nem csak magamnak, hanem, ha mondjuk alakulna ezzel a csajjal, akkor elvárom tőle, hogy jöjjön el velem futni. Ha meg nem képes rá, mert lusta, akkor annyi is volt köztünk a dolog. Nekem ez úgymond egy szabály.
Jövőhéten már megérkezünk Magyarországra. Különösebben nem a kedvencem ez a pálya, sem ország, de bajom sincs vele. Már meg is beszéltük a srácokkal, hogy abba az istentelen nagy melegbe, amit oda mondanak nem csak bulizni, de strandolni is elkell mennünk. Van is egy nagyon szép strand, ráadásul nem messze a pályától, így könnyedén eltudunk szökkenni az egyik nap. Az estéket meg megnyerték a bulik. És a kedvenc részem jön, hogy ez az utolsó versenyünk a nyári szünet előtt. Utána szabadok vagyunk egy kis időre, és azt csinálunk amit akarunk. Én biztosan elmegyek kirándulni, Olaszország is és Görögország is tervben van. Valamint ötleteltünk a fiúkkal, és lehet a Hungaroring után még elmegyünk megnézni ezt a nagyon fel-hypeolt Balatont, de egyenlőre ez még csak plátói. De ha jól tudom, pont lesz is ott valami fesztivál, arra azért elmennék. De majd meglátjuk még, mit hoz a jövő.

Jéghideg |✔️Où les histoires vivent. Découvrez maintenant