Jéghideg |✔️

• 19 fejezet

George
(Vasárnap délután)

Nemsokára indul a gépünk haza. Folyamatosan csak Annára tudok gondolni, és arra, hogy mennyire hatással van rám. Belerángatott abba, hogy egy nyilvános helyen szexeljünk. De egyáltalán nem bántam, ugyanis szavakba foglalhatatlan az, mikor testünk eggyé válik. Már számomra is világos, hogy több már ez nekem egy kihívásnál. A lányoktól éjszaka megyünk el, és utazunk fel Pestre, ahonnan indul a repülőnk. Azt kívánom, hogy bárcsak több időt tölthetnék Annával. De várjunk csak! Előttünk a nyár... akár el is jöhetne hozzám, vagy együtt elutazhatnánk valamerre. Ez remek ötlet tőlem, beszélek is vele. De ugyanakkor már, elárulom neki, hogy a barátnőjével semmi nem volt köztünk, csak az "üzlet". Úgymond tettestársak voltunk. Biztosan nem fog repesni Anna az örömtől, de majd először az ötletem vázolom neki, és akkor hátha nem szedi le teljesen a fejem.

—Beszélünk Anna?—invitáltam ki a lányt a teraszra. Épp a többiekkel nevetgéltek. De egyből felkelt a lány, és már csukta is be maga mögött a bejárati ajtót.

—Baj van?—aggódik, de még is látom azt a bizalmas mosolyát. Annyira jól esik, hogy ennyire aggódik értem, és törődik velem. A köztünk lévő viszony, az még mindig titok volt. Én nem is árultam el senkinek, főleg nem a fiúknak, hogy megnyertem a fogadást. Nem, ugyanis nem érdekelt már.

—Lehet hülyeség. De nagyon szeretek veled lenni... és arra gondoltam, hogy ezt nem szakítanám meg. Lesz nálunk jövő hétvégén egy családi ebéd, de ha ezt túl korainak tartod... Akkor...akkor—fürkészem a lányt, de semmit nem tudok leolvasni az arcáról. —Akkor csak szimplán eljöhetnél hozzám Monacóba, vagy el is mehetnénk valamerre.

—Igen!—kis csönd után egyből hangosan pattant fel. —Szívesen megismerem a családod. És el is mehetünk bárhova. Veled bármerre elmegyek.—mosolygott, s megölelt.

—És van itt még valami...—szorítottam össze a fogam, ugyanis tudtam, hogy ez kemény menet lesz.—Nos...

—George! Csak mond.—mosolygott, s nem tudtam nem bámulni azokat a csoda ajkait.

—Jó... mondom. De ne haragudj rám kérlek.—becsuktam a szemem, és gyorsan elhadartam.—Lizával soha semmi nem volt köztünk, csak azért csináltuk, hogy titeket szétválasszunk.

—Micsoda?—pislogott Anna, és nem akarta elhinni, vagy felfogni. Majd szépen lassan lefagyott a mosoly az arcáról. —Ez komoly? Mond, hogy ez csak vicc George Russell!—emelte fel a hangját. Ajajj, ez nem úgy sült el, ahogy terveztem. Lizának igaza volt, tartottam volna magamba. De az a fránya lelkiismeretem.

Anna

Csak néztem a fiú szemeibe, már mikor rám bírt nézni. Átvertek, hazudtak, és megaláztak. Az ők is hazugságuk miatt, nekem rendes gyomorgörcsöm volt, és a világ legszarabb emberének éreztem magam.

—Na húzz a picsába!—mondtam neki agresszívan.

—Tényleg nagyon sajnálom.—fogta volna meg a kezem, de egyből elrántottam.—Anna..

—Ne! Engem ne nézzenek az emberek egy buta fruskának, akit úgy manipulálnak ahogy akarnak. Az nem én vagyok. —néztem rá, s könny csordult szemeimből. A fájó múltam újra arcba csapott. Újra bedőltem. Lehet nem is a helyzet, hanem én vagyok szánalmas.

—Hogy tehetem jóvá?—kérdezte, de már nem tudtam őszinteséget látni a szemeiben.

—Te úgy, hogy békén hagysz. Én pedig jól választok.—mondatom után faképnél is hagytam, s indulatosabban mentem vissza a többiekhez.

—Valami baj van?—kérdezte Norris, ahogy odaértem mellé.

—Nem. Vagyis de. Vagyis...—nézett rám összezavarodottan, s ekkor megpillantottam Georgét belépni az ajtón, aki a tekintetét egyből ránk vezette. Basszátok meg- gondoltam magamba. —a lényeg, hogy orvosolhatnád.—s az ajkaira tapadtam.

—Uu—húzódott el, s száját mosolyra biggyesztette.—Ez tetszik.

—Tudom még mi tetszene.—húztam fel egyenesen a szobámba. Ő szöges ellentéte volt Georgénak. Nem kérdezte meg, hogy akarom e, csak csinálta. Miért ne feküdhetnék le vele? Amúgy is pár óra múlva mennek el. És sosem látom többet. Georgét pedig nem is akarom. Csak fájdalmat akartam neki okozni, mint ő tette nekem.