a megtört omega

5

Rettegve ültem az ágyamon és azon agyaltam, hogyan szökjek meg innen és hova. Ha egy omegának láza van, akkor sokkal termékenyebb, mint alapból. És mi még csak védekezni sem védekeztünk! Rettegve vártam az éjszakát, amikor farkasként ugrottam ki az ablakomon és indultam ismét az erdőfele. Csöndben sírtam sétálás közben és próbáltam eltűnni a világelől. Amikor elég messze értem a falkám területétől, de még nem voltam elég közel a nagy falkához, egy nagyobb fa tövében kapartam magamnak egy lyukat, ahova bebújtam és ott vártam a halálomat. Tudtam, hogy hiába ástam el magam szó szerint, a vöröses világosszürke bundám még így is világított a fák lombjai közt átszűrődő holdfényben.

Hirtelen hasított belém az egész életem okozta fájdalom. Ahogy átnéztek rajtam évek óta, a félelem, hogy egyedül maradok, a terhesség, sok már ez nekem! Vettem egy nagy levegőt, majd minden fájdalmamat és félelmemet beleadva kezdtem vonyítani. Hirtelen lett túl sok minden. Az életben nem üvöltöttem soha, az életben először vonyítottam. Valamivel könnyebb volt így a lelkemnek, de így sem mertem hazamenni. Egy jó darabig még hallattam a hangom, amikor már kezdett fájni a torkom inkább a lábaimra hajtottam a fejem és próbáltam pihenni.

 - Miért hagytad abba? Egyáltalán, miért hagytál ott?- összerezzentem az ismerős hangtól és megpróbáltam jobban bebújni a fa alá. - Mondtam, hogy segítek neked és el is viszlek a családodtól. Miért nem hagytad?!- a hangja egyre idegesebb lett és a végén már a fa gyökereit kaparta a mancsaival és próbált elérni engem. Nem nagyon tudtam, mit kéne tennem, ezért én is elkezdtem ásni, csak a fa másik oldala felé.

Hála istennek én előbb tudtam egy akkora lyukat ásni, hogy kiférjek rajta. Rohantam az életemért és próbáltam memorizálni útközben, merre is futok éppen. - Jin! Állj meg!- hallottam magam mögött az ideges alfát. Próbáltam gyorsabban szedni a mancsaimat, de ebből csak annyi lett, hogy a hátsólábaimmal kigáncsoltam a mellsőket, ezért taknyoltam egy brutálisat és a saját taknyomon csúsztam tovább egy jó másfél métert.

 - Au!- nyüszítettem és megpróbáltam felállni, de már késő volt. NamJoon utolért. Vicsorogva állt fölöttem az alfa és ragyogó vörös szemekkel bámult az enyémbe. Jobb ötlet híján a mellső mancsaimat a fejemhez emeltem, ezzel jelezve neki, hogy megadom magam és semmilyen szinten nem áll szándékomban ellenállni az ő akaratának.

 - Késő a meghunyászkodáshoz Jinie! Inkább dalolj! Miért hagytál ott a barlangban? Miért nem adtál még lehetőséget sem arra, hogy segíthessek neked?

 - Sajnálom! Megijedtem! Sajnálom!- rettegtem, ezért egy egyszavasnál hosszabb mondatot nem tudtam kinyögni.

- Ez mindenre a válaszod? Hogy megijedtél? Mitől?- dohogott tovább, de legalább már nem a fejem fölött álldogált, ezért sikerült egy kicsit megnyugodnom.

 - Mindentől! A családom véleményétől, a köztünk lévő dolgoktól és a kialakult helyzettől. Nem akartalak megbántani.- átfordultam a hasamról és fel is ültem, hogy azért a tiszteletet még azért megadjam az alfának.

 - Milyen helyzettől?- nézett rám értetlenül. Stresszesen vakartam meg a fülem, majd visszaváltoztam és arrébb húzódtam tőle.

- Mindegy. Nem lényeg. Menny vissza a falkádhoz és hagyj magamra. Túl fogom élni!- el is indultam volna egy irányba, csak egy fa hirtelen elém ugrott a semmiből ezért visszaestem a földre.

 -Hát ebben száz százalékig biztos vagyok. De csak a tisztánlátás végett, most haza jössz velem! Nem hagyom, hogy még egyszer megszökj!- azzal a pulcsimnál fogva megemelt és a hátára ültetett, pont mint előző este.

- de miért? És a falkád mit fog szólni, hogy egy omegával a hátadon mész haza?

- Senkit sem érdekelne, hogy omega vagy, amíg velem vagy. Ellenkező esetben, ha nem velem érkeznél, megerőszakolnának és széttépnének.- mondta halál nyugodtan, mire engem ismét elöntött a pánik. Miért nem tudott anyám elvetetni engem?

- És neked milyen előnyöd lesz abból, hogy engem odaviszel?

 - hmm.. lássuk csak..lesz egy aranyos egyben dögös omega a házamban, akinek segíthetek akárhányszor csak láza van..olyan lesz, mintha a feleségem lennél!- nem tudtam eldönteni, hogy perverz vagy csak szimplán hülye, ezért elkönyveltem magamnak mindkettőnek és csendben maradtam. Vigyen ahova akar, már pont nem érdekel.