a megtört omega

22

- Csak mert máshogy nézi a világot, nem retardált!- támadt az alfának JK. Valahol azért tetszett, hogy így kiáll már most a másik bétáért.

- Nyugi van! Te Jungkook vagy, nem?- Nam próbált tekintélyt parancsolóan nézni az öcsémre, de ez nála soha sem működött. Hiába voltunk öten testvérek, ő a családból csak rám volt hajlandó hallgatni. Nem érdekelte az sem, ha egy alfa kér vagy parancsol neki valamit, simán dacolt vele. Tiszteltem azért, mert rangoktól és kortól függetlenül magának döntötte el, hogy kire néz fel és kire nem.

- De. És?- haragudott az alfára, mert leszólta Taehyungot, de csöppet már kezdett ezzel túlzásba menni.

- Akkor jól sejtem, hogy egy darabig itt maradsz nálunk?- Nam már látta, hogy azzal nem megy semmire, ha mutogatja a felsőbbrendűségét.

- Ha szabad. A szüleink már engem is kiraktak.- Kook hangja is meglágyult egy kicsit már, de egy darabig még nem fog felejteni semmit sem.

- Értem. Akkor neked sem mondom, hogy érezd otthon magad.- azzal el is tűnt az alfa, nekem pedig eszemebe jutott valami, ami addig nem. Oké, hogy Kook pár évig itt lesz, de ha kijönnek a kicsik, azt hogy fogjuk megoldani? Annyira sok hely itt sincs! Két felnőtt, egy kamasz és két baba? JK-t sem akarom az utcára tenni, de ennyien nem fogunk elférni, csak az első pár évben!

- Mindent megoldunk majd!- suttogta Nam, amikor visszajött és homlokon puszilt. Nem tudtam, honnan veszi ezt az állandó optimizmust, de rám is ragadt belőle.

- Köszönök mindent!- bújtam a nyakába.

- Érted és a picikért bármit, tudod jól.- a combom alá fogva emelt fel és vitt a hálószobánkba.

- De amikor idekerültem, nem azt mondtad, hogy csak ez az egy háló van?- néztem rá furcsálódva, amikor letett.

- Hazudtam!- emelte fel megadóan a kezeit.

- Gonosz vagy!- keltem fel, hogy megkeressem Jungkookot.

- Siess vissza!- szólt utánam vigyorogva. Csak megforgattam a szemem és inkább megkerestem az öcsémet.

- Hiányoztál!- öleltem magamhoz, amikor végre megtaláltam.

- Te is nekem! De elárulod, hogy azt a lökött bétát, miért hoztad magaddal?- nézett rám gyanakvóan. Baszki, sejti mit akarok!

- És még te voltál kiakadva, hogy Nam retardáltnak nevezte!- forgattam szemet és egyben tereltem a témát.

- A retardált csúnya szó és nem is igaz rá! A lökött az aranyos szó és a maga módján igaz is rá! Máshogy néz a világra, vicces és aranyos! Ettől nem lesz valaki retardált! Csak egy picit lökött..- fakadt ki nekem, mint a frissen felfedezett forrásvíz.

- Szóval vicces és aranyos.. talán még helyes is?- szűrtem le a lényeget és kezdtem vele baszogatni.

- Szerinted Tae tetszik nekem?- akadt ki.

- úgy tűnik igen.- vigyorogtam a kis taknyosra.

- Az a mázlid van, hogy gyereket vársz és hogy az alfád pár szobával arrébb van!- morgott rám vörös arccal.

- Naa, de most őszintén! Lenne nálad esélye?- Igazából tudtam a választ, csak tőle is hallani akartam.

- Igen. Lenne esélye.- adta meg magát egy sóhajtás kíséretében. - Vicces, aranyos, kedves és nem utolsó sorban rohadt jól néz ki. És egy pillanatra véletlenül oda néztem és.. nem kicsi..- az utolsó mondatán hangosan felröhögtem, de még NamJoon is a mi szobánkban.

- Hű de perverz öcsém van!- fogtam még mindig röhögve a vállára.

- Tényleg véletlen volt..- mondta pávián segg vörös arccal.

- szóval véletlenül, megnézted egy neked tetsző srác méreteit?- üvöltött át Nam.

- Hagyd már! Ő az én csórikám!- üvöltöttem vissza neki, átkarolva a már zavarát rejtegető bétát. - Jól van békén hagylak.- keltem fel az ágyról és az ajtóhoz mentem. Ott megálltam kicsit, mintha vacillálnék, majd visszafordultam még egy pillanatra. - Amúgy neki is tetszel és nem is kicsit!- szóltam hozzá utoljára és elhagytam a szobát.

- Ugye tudod, hogy ettől ma este már nem fog aludni?- kérdezte az alfa, amikor bedőltem mellé.

- Pont valami ilyesmiben reménykedtem. Imádom szivatni a kis csórót!- vigyorodtam el gonoszul.

- Mázlim van, hogy nem vagy a testvérem!- játszott megnyugvást.

- Igaz. Neked csak a gyerekeid anyja vagyok!- támasztottam meg a fejem a mellkasán.

- Nehéz eldönteni. Az jobb vagy rosszabb?- játszott tovább.

- ne feszítsd túl a húrt!- morogtam, majd utána őt átkarolva aludtam el.