Csillag az égen|✓|

doce

A S T R A E A
P O R T O K A L O S

Hamar eljött a délután, bennem pedig egyre fokozódott az idegesség.

Biztos jó ötlet ez? 

Állandóan ez a kérdés jött elő a fejemben. Hát persze, hiszen végre találkozhatok anyukámmal. A nekem életet adó nővel. Próbáltam elterelni figyelmemet, mint például segítettem elkészíteni az ebédet majd elmosogattam, játszottam a gyerekkel, kétszer is átrendeztem táskám tartalmát.

A nappaliba voltunk, a két kis gyerek a szőnyegen játszott a háttérbe halkan ment mese. Theo telefonját nyomkodta míg Voula egy görög szerző művét olvasta. Én hol a képernyőt, hol a játszó gyerekeket kémleltem. És egyszer csak megszólalt a csengő, egyből arrafelé kaptam tekintetem. Voula meghallotta a hangot, bele helyezte papír darabot könyvébe majd fölállt.

-Hát hol vannak ezek az ördög fiókák?-hallottam meg Délia hangját.

Szívem hevesen vert, gyomrom pedig már torkomban volt, kezeim enyhén remegtek az idegességtől.

-Édes istenem-fagyott le amint belépett a nappaliba, én meg csak úgy ültem sokkos állapotba és figyeltem a rám horrorisztikusan hasonlító nőt-Astraea?-szemeit könnyfátyol lepte el.

-Délia?-néztem rá.

-Megnőttél, kész nő lettél-tekintete lassan végigfutott rajtam, hangja gyöngének és fáradtnak tűnt.

-Láthattál volna felnőni, ha mellettem maradsz.

-Astraea-korholt le Voula.

-Nem kell, megérdemeltem. Mindent sajnálok, már ezerszer megbántam, hogy elhagytalak.

-Bánhatod is, nem tudod mit éltem át. Nagyiéknak alig volt pénzük volt mikor napokig nem ettünk. De mostanra jól bejött a varrónő szakma amit tanult így lett egy kevéske pénzünk-adtam ki magamból az évek alatt felgyülemlett düht-Az iskolába cikiztek kinézetem miatt, nem voltál ott, mindig a nagyi vigasztalt meg. Arról meg ne is..

-Astraea elég legyen-szakított félbe Déliá testvére.

-Persze én vagyok a rossz és gonosz-néztem elképedve Voulara-Elegem van, kell egy kis levegő-szaladtam ki a helyiségből.

-Astraea kislányom.

-Te csak ne hívj a lányodnak-fordultam vissza az anyámra-Rossz ötlet volt idejönnöm-néztem utoljára a kisírt szemű nőre majd távoztam a házból.

***

Egyedül kóricáltam ezen a teljesen idegen szigeten, nem tudom mennyi lehetett az idő de már kezdett lemenni a nap. Amint megtaláltam a parthoz vezető utat már mentem is abba az irányba, leültem egy sziklára és néztem a tájat.

-Annyira elbűvölő-sóhajtottam egy nagyot.

-Tényleg az-ijedten néztem a mögülem jövő hangforrásra. Déliá-Mindig idejövök ha távol szeretnék lenni...úgy mindentől. Minden alkalommal ha itt vagyok elgondolkozok, hogy mi lett volna ha.

-Ha nem hagysz ott Barcelonába? És együtt lehettünk volna?

-Eltaláltad. Már én magam megbántam tettemet, de úgy éreztem ezt kell tennem. Egyszerűen ha rád néztem az édesapádat láttam meg benned. Tudod nem egyszerű a mi kis történetünk apukáddal.