Salemi boszorkák [szünetel]

𝐨𝐜𝐭𝐨𝐛𝐞𝐫 𝟖

A nap további része igazi kínszenvedés volt, de végül mégis sikerült túlélnem. Mondjuk, az is igaz, hogy csak azért, mert az éltetett, hogy ha ma találkozom Nate-tel, akkor egészen biztosan kinyírom.

Talán ez volt az egyetlen oka annak, hogy ahelyett, hogy tovább böngésztem volna Derek könyveit, a békés amúgy-nem-is-figyelek-oda típusú sorozatnézés mellett döntöttem. Meg talán az is közrejátszott, hogy tegnap megpróbáltam egy főzetet csinálni, ami bármit rózsává változtat, de annak az lett a vége, hogy amikor ráöntöttem egy, a szobámból hozott kézkrémre, az felrobbant, és csak fekete por maradt utána.

Kénytelen-kelletlen, de be kellett látnom, ahhoz, hogy bármi sikeres varázslásfélét vagy ilyesmit csináljak, muszáj beszélnem valakivel, mielőtt véletlenül felégetem a nagybátyám kastélyát.

Derek már megérkezett, de csak beköszönt, aztán be is zárkózott a dolgozószobájába, én meg azon kaptam magam, hogy igazából már nem is akartam vele beszélni. Furcsa volt a gondolat, tekintve, hogy mindent a nekem kedvező módon intézett, de tényleg nagyon dühös voltam rá. Megvolt neki apám naplója, amibe az eltűnése előtti napon is írt, és eltitkolta előlem!

Végül azzal ment el az idő délután kettőig, hogy elaludtam, mivel a többnapos nem-alvás teljesen kikészített. És jó hír, hogy emiatt a karikáim is halványodni kezdtek.

Ráírtam Kath-re, hogy hogyan érzi magát, de csak annyi válasz érkezett, hogy jobban van, de még mindig nem látogathatom meg. Aztán meg odabiggyesztette, hogy mennie kell, és szinte azonnal offline lett.

Kissé értetlenül bámultam a neve melletti szürke pöttyöt, ami jelezte, hogy nem volt elérhető. Viszont, amikor az órára tévedt a tekintetem, ami azt mutatta, hogy késésben vagyok, jegeltem a témát, és elindultam.

⛥⛥⛥

Őszintén szólva nem tudom, mire számítottam. Mindenesetre azon kaptam magam, hogy meglepődtem, mikor megláttam, hogy Nate zsebre tett kézzel ácsorgott az egyik fának dőlve. Nem tudom, talán mélyen, valahol azt hittem, nem fog eljönni.

– Szia – köszöntem hűvösen.

– Ezzel a tettetett komolysággal úgy nézel ki, mint Mr. Bower, amikor kiosztja a matekdogákat, és próbálja nem elsírni magát – nézett rám kifejezéstelen arccal Nate.

– Nem vagy vicces – húztam össze a szemem.

– Nem is próbálok az lenni.

– Na jó – csaptam össze a tenyeremet, és eleresztettem a fülem mellett a megjegyzését. – Mit tanulunk először? Boszorkánytörténelem? Híres varázslók? – soroltam tekintetemet az égre emelve, az ujjaimon számolva. – Ugye a boszorkányok és a varázslók a ti kultúrátokban egyenlőek...

– Hé, hé, állj le! – tette fel a kezét Nate, és mire visszanéztem, már előttem állt. – Semmire nem mész ezekkel a baromságokkal. Harcolni fogunk.

– Nem lenne logikusabb, ha az elméleti résszel kezdenénk? – vontam össze a szemöldököm zavartan, mire csak egy legyintést kaptam válaszul.

– Az csak összezavarna. – Nate hátrált pár lépést. – Kezdhetjük?

– Várj! – kiáltottam rá, és feltartottam a kezeimet, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak.

– Mi az?

– Lenne egy nagyon fontos kérdésem – pillantottam rá komolyan. – És elvárom, hogy őszintén válaszolj.

– És mi lenne az? – eresztette le a vállait unottan Nate.