Salemi boszorkák [szünetel]

𝐨𝐜𝐭𝐨𝐛𝐞𝐫 𝟏𝟑

Előző életemben valami nagyon csúnya dolgot csinálhattam, mert már megint nem akart összejönni az, amit elterveztem.

Kihasználva Derek engedékenységét ma nem mentem suliba. Kutakodni akartam a hozzávalók után, és mindezt a nagybátyám Menedékében tudtam volna a legjobban kivitelezni, hiszen ott volt az a rengeteg könyv, a főzetek, meg persze apa naplója.

Derek azonban nem engedett be a Menedékébe, mondván, ma majd úgyis megbeszélünk mindent, és a Próféciában elmondottakra is sor kerül: amit tudnak, mindent elmondanak.

Nem értette, hogy én nem várhatok délutánig, azt pedig nyilván nem hozhattam fel érvként, hogy „tegnap hatalmas tuskó voltam a többiekkel, így inkább egyedül dolgoznék, mielőtt leszedik a fejemet", így el kellett fogadnom, hogy nem mehetek be a Menedékbe, és kész. De ezt is csak azután láttam be, hogy elmentem a könyvtárba, és megpróbáltam kinyitni az átjárót. Azonban az ahelyett, hogy kinyílt volna, egy zöld villanás kíséretében a könyvtár másik felébe repített. Derek ezek szerint megváltoztatta a biztonsági rendszert, és én már nem léphettem be.

Mindennek a tetejébe pont akkor járt ott Mrs. Potts is, aki láthatóan már alapból nem kedvelt, és mikor meglátta (pontosabban meghallotta), hogy leborítottam egy polcnyi könyvet (újra), velem rakatta vissza az összeset. Ami nem volt kevés.

Emellett még dilemmába is estem, ugyanis tegnap azt beszéltük Kath-szel, hogy én előbb megyek hozzájuk, mint Nate és Josh, azonban az ominózus incidens a beszélgetés után történt, szóval nem tudtam, hogy mit csináljak, akkor menjek, mint mindenki más, vagy sem.

Sajnos Derek az előbbi felvetést támogatta, hiszen „azt beszéltük meg, Katherine pedig nem írta, hogy legyen máshogy, így a legutolsó kapott információt követjük, ha pedig Katherine máshogy gondolta, azt mi nem tudjuk kitalálni, nem vagyunk elmemágusok". Lényeg a lényeg, két órával előbb voltam már ott a Raven házban, mint szerettem volna.

Matilda és Esmeralda úgy ugrálták körül Dereket, mint egy istent, de Kath szerencsére elrángatott onnan, és még a szobaajtaját is becsukta, hogy még hallanom se is kelljen, ahogy olvadoztak.

Kath nekitámasztotta a hátát az ajtónak.

– Te jó ég, ne haragudj, hogy így viselkednek, csak nem minden nap látnak követet. Főleg olyat, aki ilyen nemes vérvonalból származik.

Értetlenül pislogtam.

– Mi van?

– Ó, a Forrest család elég nagy népszerűségnek örvend a mágusok körében. Derek nem mondta még? Innen tudtuk, hogy te is boszorkány vagy. Meg persze onnan, hogy te vagy Derek unokahúga – vonta meg a vállát. – És Derek követként dolgozik, a Mágusok Rendjénél. Azért is utazik annyit. Emiatt pedig hatalmas tiszteletet és bizalmat kap a Rendtől. Az üzletemberség csak álca – fejezte be, majd elterült a szőnyegén. Úgy tűnt, neki ott jó, úgyhogy én az ágyát foglaltam el.

– Hű. – Alig jutottam szóhoz. – És nekem ezeket miért felejtette el elmondani nekem?

– Gondolom, úgy gondolta, nem fontos.

– Nem fontos?

– Vagyis, érted, ez az információ mindössze annyit magyaráz meg, hogy miért akkora király a nagybátyád. – Kath-t láthatóan nem izgatta annyira a dolog, mint engem.

Lehunytam a szemem. Végül is igaza volt. Derek nem szokta magát fényezni. Nincs rá szüksége.

– Egyébként – köhintettem, és témát váltottam. – Bocsánatot szeretnék kérni a tegnapi miatt. Nem gondoltam át, mit beszélek. Nem akartam megbántani senkit. Általában nem szoktam ilyen idióta lenni.