Salemi boszorkák [szünetel]

𝐨𝐜𝐭𝐨𝐛𝐞𝐫 𝟏𝟒

Az „ottalvós buli" Kath-nél elég korán befulladt, miután Matilda közölte, hogy másnap reggel hatkor kelt minket, és nem érdekli az sem, ha hajnali kettőig Twisterezünk.

Sajnos kicsit elszaladt az idő, a Twisterrel, és hajnali fél kettőkor azon kaptuk magunkat, hogy még nem is zuhanyoztunk, és unszimpátia ide vagy oda, nem akartunk úgy megjelenni fiúk előtt, hogy úgy nézünk ki, mint az ősemberek.

Részben viszont szándékosan húztuk el annyira az időt – még ha nem is akartuk bevallani magunknak. Hiszen hiába voltunk olyan nagyon lelkesek, azért csak egy életveszélyes küldetésre vállalkoztunk, ahol kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni. Legalábbis, ha nincs szerencsénk. És magamat ismerve szinte biztos voltam abban, hogy megszívjuk majd.

Sosem voltam túl optimista, de mivel akkor egy hete kiderült, hogy léteznek a mágusok meg a varázslat meg minden ilyesmi, nem akartam, hogy az is kiderüljön, hogy valami furcsa médium vagyok, aki bevonz mindent.

Így leállítottam magam, és megpróbáltam üres fejjel lemenni reggelizni.

Ami – mint később kiderült – jó döntés volt, ugyanis Nate és Josh is megérkezett, és miközben mi az Esmeralda által készített (mennyei) gofrit, vagyis szénhidrátot fogyasztottuk, Matilda megállás nélkül magyarázott a titokzatos főzet összetevőiről. Szerintem egyedül én figyeltem, meg talán Josh, de a balomon Nate folyamatosan a gofrit nézegette, mintha arra várna, hogy az bekapja, a balomon meg Kath evés közben amolyan „se lát se hall" üzemmódba kapcsolt, teljességgel kizárta a külvilágot.

Matilda épp apa jegyzetfüzetét böngészte (amit este adtam oda neki – nem hinném, hogy sokat aludt), és annyira belemerült a tanulmányozásába, hogy emiatt észre sem vette, hogy a társaság felét nem nagyon érdekelte, miről papol.

– Az első összetevőről annyit tudunk, hogy „vért kell szereznünk az ismeretlen kontinens dinoszauruszától". Az ismeretlen kontinens kétségkívül Ausztrália, a latin neve, a terra australis is ismeretlen földrészt jelent. A másik része pedig...

– Bocsánat, hogy közbeszólok, de tudtommal a dinoszauruszok kihaltak már... elég sok millió éve – pislogtam értetlenül. – Ugye nem kell idő-utaznunk?

– Jaj, elnézést a kifejezésért, de az olyan pocsék egy élmény. Mindig megfájdul tőle a fejem – sopánkodott Josh, mire rezzenéstelen arccal néztem rá, azon gondolkodva, hogy most sikítsak, vagy az nem a legmegfelelőbb pillanat.

– A pocsék nem is csúnya szó – nyögtem ki végül.

– Személyfüggő – mondta Josh, és visszafordult Matildához, mintha mi sem történt volna.

– Nos, tehát a szüleid rendkívül szemfülesek voltak, Agatha, ugyanis megtalálták a megoldást, méghozzá időutazás nélkül. – Josh megkönnyebbülten felsóhajtott. – Ausztráliában él egy galléros gyík nevű hüllőfaj, amit miniatűr dinoszauruszként is emlegetnek. Biztosan nem kell idő-utaznunk, mivel a legtöbb dinoszauruszról nem tudjuk, egészen pontosan hol éltek. Ha pedig mégis kellene, nem engednénk el titeket abba az időbe, ebben biztos lehetsz. Engedélyünk sem lenne.

Josh ismét megkönnyebbült, de én elvesztem valahol az „időutazás" környékén. Ez ilyen természetes dolog?!

– A második hozzávaló is elég egyértelmű: hajszál a veszélyes tengeri lánytól. Egy sziréntől kell hajszálat szereznetek. Azt hiszem, azért ilyen nyilvánvaló a megoldás, mert ezt kivitelezni már nem lesz olyan egyszerű – motyogta, én pedig kezdtem az ájulás szélén egyensúlyozni. Kath-re sandítottam, aki már vagy a hatodik gofrit ette, és még egy hatalmas pohár limonádét is iszogatott. Nate tányérja pedig még mindig érintetlen volt; ekkor vettem észre a fülében lévő iPod-ot. Legszívesebben felpofoztam volna Esmeralda íncsiklandó gofrijaival.