Novellák

Beiratkozás

Csak az utóbbi pár hétben kezdtem el azt érezni, hogy tényleg élek. Mostanában sosem unatkozom: egyik dolog követi a másikat. Az idei nyár ugyanis egyáltalán nem úgy alakult, ahogy terveztem, de azt hiszem, örülök, hogy így történt. Az egész a költözésünkel kezdődött: új ház, új barátok, új suli, új minden.
A gondolat, hogy nemsokára egy idegen városban fogok élni, először megrémített, de kis idő múlva egészen hozzászoktam a helyzethez. Most már, hónapok elteltével, úgy kezelem ezt a házat, mintha egész életemben itt laktam volna. Június közepén, rögtön a suli végén költöztünk, nem sokkal ezután pedig beiratkoztam az új iskolámba.
- Bori, mindent elraktál? - forgolódott Anya, miközben bedobált pár cuccot a táskájába.
- Hát... Nem csak telefon kell? - tártam szét értetlenül a karom.
- Személyi, bérlet, zsepi... - kezdte sorolni.
- Oké- sóhajtottam fel, és egy pillanat alatt előkerestem a szükséges dolgokat.
Aztán elindultunk. Többek között az is tetszik az új házban, hogy nagyon közel van hozzá az iskola. Úgy másfél utcányira. És azt is szeretem, hogy az otthonunk teljesen egyszerű, egyszintes, néhány szobás ház. Nappali, konyha, fürdő, a szüleim szobája és az én szobám, ami sokkal tágasabb és szebb, mint a régi volt. Szerencsére lépcső nincs, ugyanis egyikünk sem igazán kedvelte az előző házunkat, ahol el kellett viselnünk egy hosszú kőlépcsőt.
Beértünk a suliba. Hamar odataláltunk a tanárihoz, majd Anya bekopogott az ajtón,amit egy 60 körüli, állig érő hajú nő nyitott ki. Az osztályfőnököm. Egyből felismertem, mivel már korábban bejelölt ismerősnek, így láthattam róla fotókat. Kedvesen felém nyújtotta a kezét, én pedig zavartan megráztam.
- Szakács Zita vagyok- mosolygott rám. - Te pedig... Tamási Jázmin?
- Nem, én... Én Orosz Borbála- sütöttem le a szemem.
- Jaj, ne haragudj, lesz egy másik új lány is az osztályban, csak megpróbáltam tippelni- magyarázta vidáman. - És szoktak becézni, ugye?
- Borinak- bólintottam.
- Oké, megjegyeztem- mért végig tetőtől talpig, mire elvörösödtem.
- Orosz Krisztina - mutatkozott be Anya is. Az ofő vele is kezet rázott, aztán rögtön mondta is a tudnivalókat.
- Huszonketten lesztek az osztályban veletek együtt, kilenc fiú, tizenhárom lány. A termetek a 104-es, bár ezt még a többiek sem tudják, úgyis fogom mondani- hadarta.
- Rendben- bólogattam folyamatosan.
- Legyen szíves, ezeket írja alá- tett végül Anya elé egy rakás papírt. Anya szélsebesen aláírta a nyilatkozatokat, majd biccentett felém.
- Mehetünk- suttogta. Elköszöntünk az ofőtől, majd indultunk is haza.
- Szimpatikus volt, ugye? - érdeklődött Anya.
- Igen, végülis- gondoltam át a dolgot.
- Kedves volt. Látod, nem is kellett volna ennyit aggódnod- magyarázta. Egy darabig csendben sétált mellettem, aztán egyszer csak pittyent egyet a telefonja. E-mailje jött.
Gyorsan elolvasta az üzenetet, majd szélesen elvigyorodott.
- Mi az? - kérdezgettem, mivel csak nem akarta megosztani velem a jó hírt.
- Most már hivatalos- kezdte teljesen feldobódva. - Nem kell aggódnunk, egy másik lányon két hete végezték el a műtétet, és teljesen jól van. Éreztem én, hogy jó lesz ez- mosolygott. Megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Akkor az én műtétem mikor is lesz? - érdeklődtem.
- November 18-án. Addig minden szombaton megyünk vizsgálatra, de biztos jók lesznek az eredményeid- szorította meg a kezem. Mögém lépett, megragadta a kerekesszékem támláját, és áttolt az úton. Széles mosollyal az arcomon tűrtem, és úgy éreztem, sosem lehetnék boldogabb.