Novellák

Összevesztünk

Összeomlok. Vele szemben állok, nagyon közel, talán csak félméternyire tőle, mikor kiabálni kezdek. Elmondom neki, hogy legrosszabb esetben ez volt az utolsó lehetősége. Talán következő hónap végén tényleg ki kell költöznünk, de csakis miatta. Kizárólag az ő hibájából fog ez megtörténni. Nem is értem, hogy lehet ennyire leszerepelni egy állásinterjún. És nem is először, sokadjára. Pedig egyszerű a dolog. Egy jó életrajz, itt-ott egy kis ferdítéssel, ha szükség van rá, kedves mosoly, és határozottság. Esetleg egy kis humor. Nagy ügy. Nem igaz, hogy nem tudja összehozni. Egyszer az életben viselkedhetne normálisan.
Látom, ahogy könnyek szöknek a szemébe. Szégyenlősen lehajtom a fejem, már szinte meg is bántam a kimondott szavakat. Talán nem is csak az ő hibája. Manapság nehéz munkát találni. Ha van egy kis szerencsénk, még rá is érünk ezzel, talán két hónapig még megleszünk valahogy. Kibírjuk, az a lényeg. Csak ne lenne ő néha annyira idegesítő...
Nem is csodálom, hogy nehéz számára az álláskeresés. A legtöbb munkahelyen határozott és karizmatikus személyeket keresnek, akiknek legalább egy diplomájuk van. Mégis ő hol tart hozzájuk képest? Az érettségije is épphogy csak meglett, végigszenvedte a gimi nagy részét. Sosem bírta igazán a sok tanulást. Na és az önbizalom. Szinte látom magam előtt, ahogyan összeszorítja a száját, és görnyedt háttal belép a terembe. Szóval igen, nem túl könnyű a helyzet. De attól még nem lehetetlen.
Viszont neki ismét sírásra görbül a szája, pedig most nem is mondtam semmi rosszat. Idegesen elkiáltom magam, hogy szedje össze magát. Ő erre még jobban zokog, az arcát eláztatják a könnyek. Nem tudom, mit tehetnék. Nem tudom, hogyan tudnám őt, vagy magamat lenyugtatni. Persze, hogy van oka az idegességre, és most nem is csak a munkáról beszélek. Múlt héten engedték ki a kórházból.
Veszünk néhány mély lélegzetet, mindketten lecsillapodunk egy kicsit. Miután magamra hagy, gyorsan becsukom utána az ajtót, mert szeretnék egy kis magányt és csendet. Csupán órák elteltével eszmélek rá, hogy már megint a tükörképemhez beszéltem.