Novellák

Randi

Zakatol a szívem. Görcsbe rándult gyomorral ülök a buszon, miközben újra és újra eszembe jut, hogy én ma tényleg moziba megyek. Vele.
Ez az egész olyan, mintha meg sem történhetne. Így utólag belegondolva, azt mondanám, túl sokat vártam, ezért lehetetlennek tartottam már csak az elképzelést is, miszerint ő elhív engem valahova. Mert én magamban halogattam ezt a dolgot. Még ha fenyegettek volna, sem ismertem volna be, hogy első látásra belezúgtam. Ez az én titkom. Azt hiszem, még mindig az.
Az idő rohamosan telt. Túl sok hónap és hét szaladt el, mire történt valami, aztán jött egy csalódás, és úgy éreztem, darabokra törtem. Mire észbe kaptam, ismét eltelt egy kis idő, és ilyenkor rá kellett döbbenem, hogy tulajdonképpen még mindig egy helyben toporgok, és ettől féltem. Nagyon.
Emlékszem, mikor azon agyaltam, mi lesz velem, ha talál valaki mást. Ha nem plátói szerelmet akar többé, hanem valakit, aki ténylegesen mellette van. Aki elérhető, és könnyedén meg tudja szerezni. Én persze sosem figyeltem fel senki másra, még csak nem is gondoltam másra, csakis rá. De ezt az ügyet mindig is hétpecsétes titokként kezeltem. És ennek lehet, hogy meg is lett a következménye.
Leszállok a buszról. Szinte már hallom a szívverésemet, mikor megpillantom őket a sarkon. Lassan odasétálok hozzájuk. Igyekszem mindkettőjüket nézni és mindkettőjükre mosolyogni, miközben átmegyek a zebrán, de nagyon nehezen megy. A tekintetem állandóan visszavándorol rá.
- Sziasztok- köszönök nekik, magamra erőltetve egy széles mosolyt. Ő visszamosolyog rám, a legjobb barátnőm pedig vidáman átölel, majd megfogja a barátja kezét.