Novellák

Tenger

Heves szél tódul az arcomba. Halványan elmosolyodom, és a nagyira pillantok. Azt hiszem, ezt az utat mind megérdemeltük, főleg ő. Hatalmas álma volt, hogy eljusson Görögországba.
A másik oldalamon a nővérem ül. Komor arccal fordul a tenger felé, nekem pedig szinte összeszorul a szívem, mert a szomorúság egyáltalán nem az ő stílusa. Egy óvatos mozdulattal megsimítom a karját. Lizi kissé elmosolyodik, bár továbbra sem néz rám. De ez most kivételesen nem zavar. Meg tudom érteni.
Az elmúlt pár napunk ugyanis kész káosz volt. Lizi mindent tökéletesen meg akart szervezni, hiszen fontos volt neki ez az út a nagyi miatt. A nagyi már kiskorunk óta csak Görögországról mesélt nekünk, és a nővérem azt szerette volna, ha minden pontosan úgy alakul, ahogyan azt a nagyi megálmodta. Úgyhogy ide-oda rohangált, szervezkedett, telefonált, vásárolt. Párszor engem is próbált bevonni az őrületbe: talán részben így akarta elfelejteni, amit az elmúlt hónapokban át kellett élnie. Szerintem rengeteg felesleges dolgot is megvett. Például ragaszkodott hozzá, hogy a nagy napra vadonatúj ruhája és cipője legyen, ráadásul az utolsó pillanatban beszerzett egy széles karimájú kalapot is. A kalap, nagy meglepetésemre, tényleg jól áll neki, bár én a ruha kérdést sokkal egyszerűbben megoldottam. Egy teljesen átlagos, térdig érő, fekete egyberuhát viselek, miközben ülünk a hajón. Továbbra is a tájat bámulom, a tengert, amely haragosan veti partra a hullámait. Soha életemben nem voltam még ennyire gyönyörű helyen. Ha nem pont ezen a napon történne meg, talán jobban örülnék neki.
- Készen állsz? - pillant rám az út alatt először Lizi. Próbálok határozottnak tűnni, miközben bólintok, és akkor Lizi megfogja a vázát, és gyengéden a tengerbe önti a nagyi hamvait. Érzem, ahogyan a hideg szél kicsikar néhány könnycseppet a szememből, de még mindig látom a nagyi mosolyát a hullámok között.