Novellák

Tervek

Virággal a kezedben vársz rám. Tisztán látom rajtad, hogy örülsz nekem. Boldog vagy, mosolyogsz. Visszamosolygok. Mint egy tükör két oldala. Utánzom a tetteidet.
Különleges vagy. Ezzel tisztában vagyok, ahogyan azzal is, hogy te is pontosan tudod, a külsőd mennyire egyedi. A hajad annyira fekete, mint az ében. A szemed annyira kék, mint az ég, vagy mint a tenger vize. Kérdezhetnéd is magadtól : hol van ő hozzám képest?...Na, nem mintha elégedetlen lennék magammal. Nincsen semmi baj az önbizalmammal.
Megfogod a kezem, majd elárulod, hogy étterembe megyünk. Lelkesen bólogatok, de belül csalódottságot érzek. Nem szeretek étteremben enni. Nem tetszik a hangulata, főleg azoknak a helyeknek nem, amiket te választasz. Mindig alig vannak rajtunk kívül, és ez kínossá teszi az egész helyzetet. De te ezt észre sem veszed. Teljesen nyugodt vagy, miközben rendelsz, és boldogan beszélgetsz velem mindenféle dologról. Már, ha én is lelkesedést erőltetek magamra, és válaszolok neked, a lehető legkedvesebb hangomon.
Pontosan tudom, miért hoztál ma engem ide. Nem véletlenül, nyilván. Ez a hely már-már túlságosan is rózsaszín és meghitt. Főleg a külön nekünk lefoglalt asztal miatt, ami a sarokban, minden mástól távol helyezkedik el. Ma akarod megkérni a kezemet. Ez teljesen egyértelmű. Bárcsak tudnád, hogy én már jó ideje nem vagyok szerelmes beléd.
A pincér kihozza az ételeket, egészen gyorsan, egymás után. Látom, ahogy kutakodsz a pulcsid zsebében, és már előre félek az elkövetkezendő pillanattól. De csak a pénztárcádat veszed elő, majd továbbra is magyarázol nekem a munkahelyedről. Leinted a pincért, kifizeted az ételt, majd ismét megfogod a kezem, és együtt kisétálunk az étteremből.
Én ezt nem tudom hová tenni. Azt hittem, egyértelmű, hogy mi fog most történni, de ezek szerint tévedtem. Nincs semmilyen lánykérés, amelyet nekem műmosollyal kellene díjaznom, vagy szomorúan elutasítanom. Nem értelek.
Kéz a kézben sétálunk az utcán, miközben én a többi embert figyelem. Jobban mondva, a gyűrűsujjukat, amelyen fényesen csillog egy arany-vagy ezüstkarika. Egy pillanatra te sem beszélsz, néma maradsz, alkalmazkodsz hozzám. Csend van. Tudom, most kell megszólalnom. Előveszem a legártatlanabb arckifejezésemet, majd ezt mondom:
- Annak a nőnek nagyon szép jegygyűrűje volt, láttad? Ezüstös színű, a közepén kis virággal- magyarázom. Igazság szerint, fogalmam sincs róla, hogy az előbb mellettünk elhaladó nő házas volt-e vagy nem. Meguntam a megfigyelést. Már csak a leleplezésre vártam. Kíváncsian figyelem az arcod, megfeszülök az idegtől, miközben a válaszodra várok. Hiszen egyértelműen el akarsz venni engem. Illenék hozzád, eddig minden ismerősöm ezt mondta. Vagy nem volt igazuk?
Nem mondasz semmit. Az idegeimet őrlöd, bosszúsan fordítom el a fejem a másik irányba, de közben fél szemmel látom, ahogy diadalittasan elmosolyodsz.