Veszélyes Játékszer [TaeKook]

21

Taehyung

Hangos durranásra ébredtem, szemeim nagyra nyíltak a félelemtől.

- Anyu? - szólítottam meg. Éreztem, hogy a keze rajtam van majd kihúzott az ágyból. A lámpák világítottak, ahogy próbáltam ki dörzsölni szemeimből a fáradtságot, még egy durranást hallottam. Végig futott a hideg a hátamon, mikor sikolyokat hallottam.

- Anyu mi történik? - kérdeztem, hangom megtelt ijedtséggel.

Letérdelt elém, szemeim újra nagyra nyíltak, mikor megláttam arcán a rémületet. A gyomrom felfordult és a tüdőm össze szorult.

- Anyu. - suttogtam.

- Taehyung hallgass rám figyelmesen. Azt szeretném, hogy búj be az ágy alá, oké? - kezdte el, hangja halk és félelemmel teli volt. - Nem számít, hogy mi fog történni; nem számít mit hallasz és látsz, csak maradj az ágy alatt. Megértetted?

Megragadta a vállamat és gyengéden megrázott, bólintottam, bár még mindig nem értettem, hogy mi történik. Az arcára kiült félelem megijesztett.

Anyu soha sem félt, mindig nevetett és mosolygott. Soha nem láttam még így. Kis teste remegett és könnyek gyűltek a szemébe. Kezét fel-le mozgatta hátamon majd magához húzott.

Csókokkal hintette tele az arcomat majd visszahúzódott.

- Anyu mi van veled? Miért bújjak be az ágy alá? - kérdeztem ismét.

- Taehyung ne kérdezősködj, oké? Kérlek, kincsem csak hallgass anyura. Bújj az ágy alá és ne gyere ki. Egészen addig maradj, amíg apa, Haesook vagy Samuel el nem kezd keresni téged. - mondta sürgetően.

De miért?

Újra kérdezni akartam, de ő megrázta a fejét és egy könnycsepp folyt végig az arcán.

- Kérlek, édesem. Ígérd meg anyunak, hogy nem fogsz ki jönni. - könyörgött. Megígérve neki, elsírta magát. Megint magához húzott. - Szeretlek. Nagyon szeretlek, édes kis fiam. Ezt soha ne felejtsd el.

Szétszéledtünk, mikor egy újabb durranás hallatszódott a folyosóról. A hangok egyre jobban közeledtek. Reszkettem a félelemtől, anyu szemei nagyra nyíltak a rémülettől.

Az ágy felé lökött és felállt.

- Menj kincsem. Ne gyere ki. Ne csapj zajt. Hallasz engem? - suttogta, hangja megremegett, ahogy az ágy alá tuszkolt engem.

Rosszul éreztem magam, alig tudtam beszélni. Szóval csak bólintottam. Még egy utolsó pillantást vetett rám, mielőtt lehajtotta a plédet, ami elválasztott minket. A szívem vadul dobogott és próbáltam néhányszor mély lélegzetet venni, de nem tudtam.

Fájt a szívem.

Össze voltam zavarodva.

Meg voltam ijedve.

Hallottam, hogy az ajtó kinyitódik majd hangosan a falnak csapódik. Kissé fel ugrottam majd közelebb húztam térdeimet a mellkasomhoz. Megpróbáltam kikukucskálni a pléd alól, anyu lábait láttam meg először.

Amikor meghallottam egy ismeretlen hangot, a testem kihűlt és a szívem összefacsarodott.

- Seah. Milyen jó újra látni téged.

- Jungho. - felelte anyu, hangja rideg volt.

- Meglep, hogy Seungwon védtelenül hagyott itt téged.