Veszélyes Játékszer [TaeKook]

39

Jungkook

Éppen a szobámból léptem ki, amikor megláttam, hogy Taehyung véres arccal és kézzel sétál fel a lépcsőn.

- Taehyung! - kiáltottam fel pánikszerűen.

Elfintorodott.

- Jungkook, azt hittem, hogy lent vagy. - dünnyögte, hangjában hallatszódott a fájdalom.

- A szobámban voltam. Most akartam le menni segíteni Haesooknak és Jiminnek a vacsorában. - mondtam.

Felemeltem a kezemet, meg akartam érinteni az arcát, de aztán inkább megálltam, féltem, hogy nagyobb fájdalmat okozok neki.

- Mi történt? - kérdeztem aggódva.

- Semmi. Csak boxoltam Seokjinnel és Yoongival. - legyintett egyet a kezével és közömbösen megvonta a vállát, mintha nem számítana.

- Box? Tiszta vér vagy és megsérültél. Miféle box ez?

Megragadtam a kezét és a szobája felé húztam őt.

- Ki tisztítom a sebeidet.

- Ne. Minden oké. Segítened kell Haesooknak. Majd én ezt megoldom.

Megpróbálta elhúzni a kezét, de én megszorítottam a csuklóját. Amikor felszisszent, gyorsan elengedtem őt.

- Megsérültél, Taehyung. Hadd segítsek. - mondtam. Fájt a mellkasom a fájdalmát láttán. Elmosolyodva lehajolt hozzám és egy gyors csókot nyomott az ajkaimra.

- Jól vagyok. Tényleg. Csak a vér miatt néz ki ilyen durván. Még csak meg se sérültem.

- De...

Egy újabb csókkal szakított engem félbe.

- Jungkook. Menj. Ne aggódj ennyire.

Rám kacsintva be ment a szobájába majd becsukta maga mögött az ajtót.

A nap nagy részét Taehyunggal töltöttem, együtt reggeliztünk a szobámban majd elmentünk a patakhoz.

A reggel elhangzott vallomások után, nem nagyon beszéltünk a történtekről.

Azt hittem, hogy elengedhetem, de nem tudtam.

Csak abban reménykedtem, hogy nem fog engem gyűlölni akkor, amikor elmondom neki az igazat.

Miután a derekamra kötöttem a kötényemet, ki sétáltam a szobámból, de gyorsan megtorpantam, amikor megláttam Seokjint és Yoongit az ajtómmal szemben állni, mindkettőjük arckifejezése le olvashatatlan volt.

Taehyunghoz képest tiszták voltak, de láttam rajtuk itt-ott zúzódásokat az arcukon és a kezünkön.

- Segíthetek? - kérdeztem idegesen.

Yoongi némán állt, így Seokjinre maradt a válasz adás.

- Nem. Csak látni akartuk, hogy hogyan érzed magad.

- Jól vagyok. - zavartan játszottam a kötényem szegélyével.

Feszült csend honolt körülöttünk, midőn egymást bámultuk. Seokjin megköszörülte a torkát.

- Jó. Azt hallottuk, hogy ma reggel nem voltál annyira jól. Jó látni, hogy újra mosolyogsz.

Szavai hallatán egy nagy levegőt vettem majd bólintottam.

- Köszönöm.

Ekkor hirtelen meg csörrent a telefonja, gyorsan fogadta is a hívást.

- Igen? - egy pillanatig hallgatott, arca egyre csalódottabb lett.