Veszélyes Játékszer [TaeKook]

60

Taehyung

2 héttel később

A kezemben lévő képeket bámultam.

Több ideig néztem őket, mint kellett volna.

A képek a kezemmel együtt remegtek.

A harag szinte állandóan a testemben ólálkodott, amióta Jungkookot elvitték.

Ez miatt éltem.

Ez tartott engem össze.

Ez eléggé megalapozta azt, hogy meg találjam az angyalomat.

De most őrjöngtem.

Nagy különbség van a harag és a düh között.

A harag magában elég volt ahhoz, hogy valaki megőrüljön.

A düh pszichotikussá tette az embereket.

Én is pontosan így éreztem magam.

Lassan már nem éreztem semmit, csak mély utálatot és dühöt.

Semmi más nem számított.

A bennem maradt kis emberiség azonnal eltűnt, amint a kezemben lévő képekre pillantottam.

A düh jobban felforrt bennem, ahogy elképzeltem Byungchan csonkított testét. Ahogy ökölbe szorítottam a kezeimet, azzal együtt össze gyűltek a képeket és az iroda túlsó végébe dobta azt, nem törődve azzal, hogy hol fog landolni.

El kellett őket távolítanom a szemem elől.

Az állkapcsom szinte már fájt az erőfeszítéstől, miközben próbáltam kordában tartani a magamban őrjöngő szörnyeteget.

Jungkook arca felvillant a csukott szemeim előtt, testem meg feszült, ahogy a fájdalom végig járta a testem.

A düh rétegei alatt fájt a szívem. Annyira fájt, hogy alig kaptam levegőt a nyomástól. Ez a fájdalom semmi volt ahhoz képest, amit most Jungkook átél.

Már a gondolat elég volt ahhoz, hogy megőrjítsen.

A dühöngésemen keresztül meghallottam, ahogy ki nyílik az ajtó. Szemeimet gyorsan kinyitva néztem rá Seokjinre, aki éppen most lépett be az irodába. Megállt a küszöbön majd a tekintete a lábai elé vándorolt. Homlokát zavartan ráncolva hajolt le.

Határozottan kezei közé vette a néhol meggyűrődött fényképeket majd egyből rám meredt, tudtam, hogy mit lát.

Jungkook csupasz testéről készült kép, lábai széttárva voltak, ijedt és könnyekkel teli szemei örökre bevésődtek az emlékezetembe.

Eltelt egy másodperc.

Aztán egy perc.

Egy teljes perc telt el, mire Seokjin végre reagált. Arca vörös volt a haragtól.

- Mi ez? - morogta.

- Byungchan ajándékot küldött nekünk. - válaszoltam érzéketlenül, a hangom kissé rekedtes volt a felgyülemlett érzelmektől.

- Kibaszottul le vágom a farkát és megetetem vele. - csattant fel Seokjin.

Ki egyenesedve a székemben vetettem rá egy gyilkos pillantást.

- Ő az enyém, hogy megöljem, Seokjin.

Tett egy lépést előre és közvetlenül megállt az asztalom előtt, tekintete rezzenéstelen volt.

- Nem te vagy az egyetlen, aki bosszút akar állni.

- Én. Fogom. Őt. Megölni. - sziszegtem, ahogy felálltam.