Veszélyes Játékszer [TaeKook]

62

Taehyung

Nem tartott sok időbe, míg megtaláltuk Jihoont a kapott információink alapján.

Simábban ment, mint gondoltam. Egy kis harc, néhány fegyver dörrenés. A golyózáporban sikerült minden ismeretlent kiiktatni. Jihoont a hajánál fogva rángattam fel a klub színpadára.

Most pedig egy székhez volt kötözve, átvettük tőle a klubot.

Újabb hatalomátvétel.

Tökéletes.

Órák óta faggattuk őt, de még mindig nem kaptam meg a szükséges válaszokat. Nem tudta, hogy hol van Byungchan, azt hittem, hogy hazudik, de az igazság szinte az arcára volt írva. Tényleg nem tudta.

A félelme áttörte a kemény páncélját.

Beijedt.

Byungchan okos ember volt, de vajon meddig fogja bírni a bujkálást?

Jihoon előtt ültem, miközben ő újra köhögni kezdett majd ki köpte az egyik törött fogát. A vér végig folyt az állán. Mély levegőt vett, mellkasa szinte fájdalmasan emelkedett meg. Minden levegővétel nehéz volt számára. Hirtelen felnevetett, amitől összeráncoltam a homlokomat meglepetten. A nevetésében szinte hallani lehetett a gúnyt.

Közelebb hajolva hozzá vártam, hogy beszélni kezdjen.

- Miért nem kérdezed meg Seokjint? - zihálta.

Ki egyenesedve meg feszültek az izmaim a szavai hallatán.

- Annyira biztos vagy... önmagadban, a legmegbízhatóbb embered egy... áruló. Kérdezd meg... őt... - ahogy ki nyögte ezeket a feje előre zuhant, mintha elfáradt volna ettől a néhány mondattól.

Yoongi egyből a torka köré fonta az ujjait és szorítani kezdte azt. Jihoon nehezen kapott levegőt, arca a vörös és a lila színeiben játszott. Még az erei is láthatóvá váltak.

Amikor már majd nem elvesztette az eszméletét, felemeltem a kezemet ezzel jelezve Yoonginak, hogy hagyja abba.

Kitört belőlem egy halk, rideg és halálos nevetés. Időt adtam neki, hogy eljusson az oxigén az agyáig, mielőtt megszólaltam volna.

- Nem ő az áruló. - válaszoltam nyugodtan és hátra dőltem a székemben.

Jihoon felkapta a fejét, miközben többször is köhögni kezdett. Szemei a meglepettségtől csillogtak.

- Ő... Ő... kémkedik utánad...

- Nem. Kár, hogy Byungchan ezt hiszi. - motyogtam.

- Mi? - véres arcára zavartság ült ki.

Válasz helyett felálltam.

A frusztráció egyre jobban gyülemlett bennem, ahogy kisétáltam a szobából.

Ha Byungchan emberei azt hitték, hogy Seokjin az áruló, akkor nem tudták, hogy valójában más az.

Egy újabb okos lépés Byungchantól.

Valaki a birtokomon belül Byungchannak dolgozott és ezt rajta kívül senki más nem tudta.

- Faszomba! - üvöltöttem fel majd ököllel a falba ütöttem.

Hallottam, hogy a csuklóm reccsent egyet, de a fájdalom nem tántorított el.

Csak jobban felbosszantott.

- Mit akarsz csinálni? - kérdezte halkan Seokjin a hátam mögül.

Mindig nyugodt volt, mindig készen állt a következő lépésre.