Piszkos tánc

18.rész

Aznap nem beszéltünk egymással. Külön ettünk és amikor Louis kijött a  szobából én mentem be, hogy ne legyünk egy légtérbe. Ő nem akart látni és bevallom, hogy én sem akartam őt. Bánt az hogy semmibe vesz. Lenéz és használ, ennyit jelentek neki. Szexeltünk azóta kétszer és mindegyik ugyanúgy telt. A testem élvezte a lelkem pedig összetört. 

Két nappal később, este a fürdőben vagyok, amikor hallom, hogy telefonál valakivel. Azt nem hallom, hogy mit mondanak, de azt igen hogy nem tart sokáig a hívás. 

Alsónadrágban lépek ki, amikor felém lépve a kezemet húzva lök az ágyra. Teljesen levetkőztet és fölém mászva tolja fel a lábaimat. Megint kezdi. Nem ér hozzám igazán, csak a fenekemhez. Most is figyel rám, nem bánt, de máshogy sem törődik velem. Sehol máshol nem ér hozzám, csak ahol muszáj.

Torkom megint összeszorul és könnyeim a szemembe gyűlnek. Louis nem látja, mert rám sem néz.

-Nem akarom most.- mondom szipogva, mire felkapja a fejét.

-Nem hiszem, hogy kérdeztelek.- mondja monoton hangon. Nem hagyja abba a felkészítésemet, és továbbra is maszírozza a résemet.

-Nem akarom ezt Louis.- mondom hangosabban és fel is pattanok az ágyról.- Nem akarom és ezt te is tudod.

-Mégis mindig élvezed.- mondja vészjósló hangon és az éjjeli szekrényhez nyúl, ahol a pisztoly van.- Megint ellenszegülsz.- morogja pisztollyal a kezében. Először megijedek, majd a szemébe nézek.

-De nem élvezem. Mert bántasz. Mindegy egyes alkalommal összetörök belül és nem akarom ezt. Nem akarom, hogy tönkre tegyél, mert nem érsz annyit, hogy ezt engedjem. A testemet nem tudom uralni veled szemben, de magamat igen és elég volt. Tudom, hogy erre vállalkoztam Louis, de ez kegyetlen. Te csak egy segget látsz bennem. Hozzám sem érsz, meg sem csókolsz már. Nem bírom ezt.- fakadok ki sírva. Szipogva, folyó könnyekkel állok vele szemben és várok.

Louis ízlelgeti a mondandómat, majd utána szólal csak meg.

-Emlékszel pár nappal ezelőtt mit mondtam, mi lesz ha újra ellenkezel?- kérdi morogva és felém fogja a fegyvert.

Emlékszem. Soha nem fogom elfelejteni azt, ahogyan akkor nézett rám. Féltem tőle. De most már nem félek, ha így kell meghalnom, hát legyen. 

Kezeimet felemelve, amolyan megadom magamat stílusban, nézek bele a szemébe. Kék szeme lángol. Apró mosoly jelenik meg az arcomon a helyzet lehetetlensége miatt, majd amikor kibiztosítja a fegyvert lehunyom a szemem.

-Ölj meg Louis.- motyogom halkan.