20.rész

752 74 4
                                        

Lágyan hinti be csókokkal a számat. Lassan halad most, nem heveskedik, nem siet. Teljesen le vagyok döbbenve. Mindenre számítottam, csak erre nem. Miután felocsúdtam a döbbenetből én is elkezdem csókolni. Én is lágyan érintem az ajkait, de nem elég. Lassan nyalok végig a száján, amit egyből meg is ért és elnyitja ajkait. Nyelveink összeérnek, engem pedig kiráz a hideg. Louis is belenyög a csókba és kezeit felvezeti a derekamra. Erősen szorít rám és közelebb von magához. 

Testünk minden négyzet-centimétere összeér most. Érzem őt. Testem bizsereg a közelségére.

Elválva tőle kérdőn nézek a szemébe, mert nem értem ezt most. Louis szemei kiismerhetetlenek most. Látom benne az izgalmat, amit lábai közt érzem is, de emellett látom, hogy ő maga sem tudja mi történik most. 

Zihálva néz rám, de nem szól semmit.

-Lou..- mondom halkan, mire megrázza a fejét és újra a számra tapad. Hevesen falja a számat, amire most nekem kell felnyögnöm. Erősen kapaszkodok a nyakába és még közelebb húzom őt magamhoz. Egyik kezemmel a hajába túrok és erősen szorítom meg, mire felnyög és elrántja a fejét és elnyílt ajkakkal néz rám. 

-Akarlak.- nyögi mély hangon, én pedig apró mosollyal az arcomon tapadok újra a szájára. Egymás levegőjét elszívva faljuk egymás száját, miközben Louis elkezd a szoba felé húzni. Egymásba kapaszkodva érjük el az ágyat, ahol én kerülök alulra. Mielőtt hátam elérné a matracot, lekapkodom magamról a felsőt és az ágyon elfekve várom őt. 

Mosollyal az arcán nézi a hevességemet és ő is ledobja magáról a felsőt. Lassan emelkedik fölém és újra rám tapad. Ez azonban nem tart sokáig, mert ajkaimtól elválva tapad a nyakamra és azt kezdi el kényeztetni. Hangosan élvezkedve hajtom hátra a fejemet, annyira amennyire csak tudom. 

Nyakamon hagy egy-két pontot, ami fájdalmasan sajog, de nem érdekel. Nyakamtól elválva elkezd csókokkal lefelé haladva a mellkasomon. Elnyílt ajkakkal nézem őt, mert így még nem érintett. Kezei az oldalamon haladnak lassan felfelé, szája pedig csókokkal, szívásokkal harapásokkal lepi el a mellkasom, a hasamat, majd vészesen közel kezdi el szívni a bőrt a csípőmhöz. 

Fenekemet megemelve tolom magamat még közelebb hozzá, amit nem díjaz, mert egy határozott mozdulattal nyom vissza az ágyra. Felvont szemöldökkel néz rám, mire elpirulva hajtom hátra inkább a fejemet.

Annyira kívánom őt. Nem tehetek róla, akarom őt és most már nem csak a testem. Mindenemmel arra vágyom, hogy az övé legyek. 

Lassan húzza le rólam a nadrágot és így már teljesen meztelenül fekszem alatta. Ő is lekapkodja magáról a maradék ruhadarabokat, majd a már kikészített síkosítóért nyúl. Ujjait keni be vele, majd térdeimet feltolva kezdi el maszírozni a résemet. Egyik ujjával halad befelé lassan, míg másikkal a küldő területet kényezteti. Lihegve élvezem amit tesz és már csak őt akarom magamban. Gyorsan ad hozzá még egy ujjat én pedig gond nélkül fogadom magamba. 

Szabad kezével a fenekemet maszírozza, vagy éppen a hasamat simogatja, ami új. Eddig ilyeneket nem csinált. Farkam már ontja magából a nedvet, mert kegyetlenül fel vagyok izgulva. Annyira kívánom őt. 

-Gyere már..- nyögöm hangosan, mire felkapja rám a fejét. Önelégült vigyorral az arcán húzza ki ujjait belőlem, majd az óvszert felhúzva térdel fel a lábaim közé. Csípőm alá tol egy párnát, amitől magasabban tud hozzá érni. Beilleszti magát, majd nagyon lassan, végig a szemembe nézve tolja magát egyre beljebb. Hatalmas telítettség érzés tölt el, amikor már tövig bennem van. 

Fölém hajolva csókol meg, majd elkezd mozogni. Hangosan kell felnyögnöm az érzésre, amit már régen akartam vele érezni. Csak azt érzem most, hogy velem van. Hogy engem akar, hogy engem akar kényeztetni és velem akar törődni. Nem csak valakivel, hanem kifejezetten velem. 

Hamar vált kegyetlen gyors tempóra, aminek a hatása nem marad el. Hangosan sikongatva kapaszkodom az ágy támlájába és élvezem minden pillanatát. 

Louis szöget vált és úgy csapódik belém, amire minden izmom megfeszül.

-Oh igen..- kiáltom, mire újra oda célozva vágódik belém. Lassan csillagokat látok és még a farkamhoz senki nem nyúlt. Louis mintha a gondolataimban olvasna nyúl a tagomhoz. Meleg tenyere alatt, ha lehet még jobban megmerevedek. - Istenem.- lehelem magam elé extázisban. 

-Hallani akarom..- nyögi.- a hangod..- hörgi és még gyorsabb tempóra kapcsol.

-Nagyon jó Lou.- kiáltom.- Isteni vagy..- nyögöm.- Mélyebben.- morgom az alkarjába markolva. Ajkaimra hajolva csókol meg úgy mintha nem tudna nélküle élni. Az összes levegőmet kiszívja a tüdőmből és pedig a hátába markolok. Körmeimet a hátába mélyesztem mire hörögve nyög fel, elválva a számtól.- El fogok menni.- lehelem a szájára, mire a szemembe nézve nyúl le a farkamhoz és a tövére fog.

-Baszki Lou..ne..- szorítom össze a számat. Orgazmusomat az ő szorító tenyere fogja vissza, pedig már az egész testem remek.

-Tartsd.- morogja az arcomat vizslatva. Folyamatosan figyeli, hogy mire hogy reagálok. Összes izmom meg van feszülve, ő pedig folyamatosan és mélyen dolgozik bennem. Ő is már nagyon liheg és izzadságcseppek kúsznak le az arcán. 

-Kérlek..- nyögöm keservesen, mert már szét fogok durranni. Louis tenyere megindul rajtam és ekkor van végem.

Kontrollálatlanul élvezem tele Louis tenyerét és a saját hasamat. Majd ahogy él kiürítettem magamat, ő éri el a csúcsot. Pár erős lökés után fölöttem megmerevedve engedi ki magából orgazmusának eredményét. 

Lihegve fekszünk egymáson és csak remélem, hogy ezután már nem a kanapén kell aludnom. 

Piszkos táncWhere stories live. Discover now