A szív dobbanása

15.fejezet

Sziasztok! Megérkeztem a 15.fejezettel ami valljuk be.. könnycseppből hiányt nem szenvedett.. nehéz volt meghozni a döntést, hogy vigyem-e ebbe az irányba a sztorit vagy sem..de végül összeszedtem a bátorságom és leírtam. 

Figyelem a következő fejezetben leírtak elég intenzív érzelmeket válthatnak ki az olvasóból, mindenki mérlegelés után olvassa csak el! 

**Joe szemszöge:**

Reggel a kanapén ébredtem az esti kis összezörrenésünk után. Nem akartam nyaggatni azzal, hogy hogyan dolgozza fel a tegnapiakat így jobbnak láttam, ha inkább lent alszok.
Kómásan nyitottam ki szemeim és ásítva ültem fel a kanapén.
Kiengedtem az elkerített kis részbe Rosco-t, hogy futkozzon és végezze el a kis dolgait.

Elkezdtem lefőzni a kávét majd tárcsáztam apa számát, a pultnak támaszkodva vártam, hogy felvegye a telefont.

- Szia fiam! - hallottam meg hangját.
- Szia apa! Mi újság? - érdeklődtem miközben előszedtem 2 bögrét.
- Minden rendben, anyának ma egész jó kedve van.. végre.. Billy ma jön haza a kollégiumból, mert tanítási szünet van a Halloween miatt. Ti mikor jöttök? Nagyon várom, hogy megismerjem a barátnőd! - hallottam, hogy bele mosolyodik a mondadójába.
- Hát igen.. ez az amiről szerettem volna beszélni.. nem hiszem, hogy most a legjobb ötlet lenne haza vinnem Őt.
- Miért? - hangja meglepett és érdeklődő volt.
- Történt egy- két dolog, ami miatt nem biztos, hogy Ő most stabil érzelmileg.. - túrtam a hajamba sóhajtva. - Félek, hogy kijönnének a dolgok rajta és hát.. nem tudom a feszültség mennyire tenne jót anyának.. - böktem ki egy kis hezitálás után, majd tettem 2 cukrot Carla bögréjébe.
- Szabad tudni? 
- Igazából.. nem fontos.. csak lehet, hogy Őt most nem vinném haza.. - mondtam ki fájdalmasan. Annyira vártam már, hogy bemutassam végre a szüleimnek.. de nem szeretném, ha érzelmileg nyomást helyezne rájuk akár egy szavával vagy cselekedetével. Sok szaron mentek keresztül a szüleim és ez nem kell még egy plusznak. Szeretem Carla-t viszont jelenleg annyira labilisak az érzelmei.. és hiába is tagadja.. meg, hogy Ő jól van... Nincs jól. Senki nem lenne jól egy ilyen után.. 
- Ahogy gondolod fiam, de remélem azért veletek minden rendben.. És azt is, hogy rendben is lesztek! Rád számíthatunk azért a hétvégén? 
- Persze, én megyek. - mosolyodtam el halványan. - Szeretlek! - köszöntem el és megszakítottam a hívást. Felvettem a pultról a teli bögrét és megfordultam és azzal a lendülettel próbáltam a megtorpanásom stabilizálni, ahogy Carla a lépcső aljában állt és a korlátot szorongatta.
- Szia. - mondtam halkan.. valószínűleg hallotta a telefonbeszélgetést, amit apával folytattam le az elmúlt percekben. 
- Szóval úgy gondolod, hogy érzelmileg labilis vagyok és, hogy veszélyt jelentek a szüleidre? - hangja halk volt.
- Én... Én...Én nem úgy értettem Carla.. Én csak azt mondom, hogy jobb lenne, ha lecsillapodnának benned a kedélyek meg ez az egész szar. - sóhajtva tettem vissza a pultra a bögréket.
- Nem ezt mondtad az előbb Joseph.. - mondta halkan és kihúzta magát a görnyedésből.
- Csak beszéljük meg, oké? - masszíroztam az orrnyergem kissé feszülten.
- Igazából nem tudom miről akarsz beszélni ezzel kapcsolatban.. - nézett hülyén.
- Csak akarom tudni, hogy mi jár a fejedben, oké? Csak szeretném, ha beszélnél hozzám és elmondanád mit érzel most vagy 2 perc múlva vagy 1 óra múlva..  Csak nem akarok, hogy magadba tartsd és ez felemésszen téged. - mentem a lány felé és megfogtam a kezeit. - Szeretlek! És törődőm veled, ahogy az érzéseiddel is. De, ha nem hagyod akkor ez nem fog menni szívem! - simítottam füle mögé a kusza tincseit.
- Joe.. mondtam már, hogy jól vagyok.. Nate megérdemelte, ami történt és végre le feküdhetek nyugodtan  nem azon agyalva, hogy vajon mikor akar nekem keresztbe tenni.. nekünk. - motyogta, de láttam, hogy nincs rendben.
- Csak menj el a kórházban a pszichológushoz és üljetek le legalább 1 órára.. - kezdtem magyarázni mire Ő elnevette magát.
- Joe.. te tényleg nem hiszed el, hogy rendben vagyok, igaz? - ment a pulthoz és megfogta a bögrét. - Majd lecsillapodik ez az egész és kész. Megy tovább az élet.
- Azért ez nem ilyen egyszerű, de rendben. - dobtam magam a kanapéra. - Nem fogok erősködni, mert úgy se hagyod magad.
- Majd, ha szükségem lesz rá elfogok menni. - tette elém a dohányzóasztalra a kávém. - Az viszont jobban bánt, hogy azóta sem tudom mi is van köztünk.
- Hogy hogy mi? - néztem rá hülyén nézve.
- Na látod. Jobb ezen törnéd a fejed és nem azon, hogy felemlegesd Nate-et.
- Ácsi. Kurva sok minden történt velünk az elmúlt hónapokban és egy percünk sem telt úgy, hogy úgy érezzem, hogy tényleg az enyém vagy.. - akadtam ki. 
- De most már nincs Nate és szeretnék elmenni a szüleidhez, megismerni őket. - forgatta meg a szemeit. - Ha már azt mondod a másiknak, hogy szeretlek azért ott még is csak több van, mint szeretők vagy mik.
- Igazából neked most az a bajod, hogy nem kérdeztem meg, hogy leszel-e a barátnőm hol ott még Nate jegyese voltál? - nevettem el magam kínomba.
- Hát...igen. - bökte ki.
- Egy nyugodt és meghitt pillanatban akartam ezt megtenni, de eddig erre még nem volt alkalom.. 
- Értem.. - motyogva ivott a kávéjába.
- Csak ne veszekedjünk és kezdjünk mindent tiszta lappal.. oké? - öleltem át a lány vállát.
- Tiszta lap.. - forgatta meg a szemeit és lelökte a kezem válláról, szinté nem tudtam mit kezdeni viselkedésével.
- Most mi bajod? - néztem hülyén rá és felegyenesedtem. Ő feszülten állt az ablak előtt és a tarkóját dörzsölte. - Mit mondtam már megint, ami neked nem tetszett??? - mentem felé.
- Nekem.. késik.. már 2 és fél hete. - adta tudatomra feszültségének okát és nagy szemekkel kereste a tekintetem.
- Mi? - nevettem el magam és próbáltam újra meg újra elismételni fejemben az előbbieket.
- Késik a menszeszem.. 2 és fél hete.. - ismételte meg még egyszer és összefonta karjait a mellei előtt.
- Öhm..- kulcsoltam össze kezeim a fejem tetejét és kifújtam magam. - Terhes vagy? - kérdeztem bizonytalanul.
- Nem tudom.. nem csináltam még tesztet ami azt illeti.. - mondta halkan. 
- Akkor menjünk be a kórházba és kérjük meg Candy-t, hogy csináljon egy megbízható tesztet. - habogtam neki. - De nem azt mondtad, hogy szedsz bogyót? - próbáltam feleleveníteni szavait.
- Én nem mondatm ilyet.. soha.. - motyogta és kissé elbizonytalanodott Ő is. Körmeivel babrált idegesen.
- Szerintem csak a stressz miatt van.. - nevettem fel erőltetetten.. Én, mint apa? Jézusom.. én ebbe bele sem gondoltam, hogy mi a szar lesz, ha felcsinálom Őt.. Ami lehet sikerült is?
- Te nem is örülnél neki? - nézett rám, hangja alig hallható volt.
- Én..- túrtam a hajamba és neki dőltem a falnak. - Nem tudom, hogy minek örülnék.. hisz olyan hamar jött és még csak odáig sem jutottunk el, hogy megkérdezzem ,hogy leszel-e a barátnőm vagy, hogy elmennénk egy NORMÁLIS randira.. - próbáltam összekapni magam, de valahogy csak ezen tudtam pörögni.. Késik neki...  Viszont éreztem, hogy ezzel most túl mentem és megbántottam a válaszommal.. valószínűleg nem ezt várta. - Menjünk be és csináltassunk egy tesztet..- húztam magamhoz sóhajtva.. nem ölelt vissza, ami az én hibám volt. - Sajnálom Carla.. nem úgy értettem.. - mondtam halkan és megpusziltam hosszasan a feje búbját. Éreztem apró kezeit ahogy a hátamara simulnak. - Öltözz fel és menjünk. - néztem szemeibe. - Oké? - simogattam arcát és letöröltem könnyeit.
- Oké. - mondta halkan és felszaladt a szobába.