Gyémánt (Original Story)

2.5.Fejezet - Takács Család

A troli, amin Bence és Áron zötykölődött, a forgalmas útról élesen befordult egy sokkal csendesebb utcára. Bence erősen kapaszkodott az előtte lévő ülésbe, hogy ne nyomorítsa Áront még jobban az ablakhoz, mert a fiú már így is belesimult a jármű oldalába. Egyik lábát felrakta a fűtőtestre, és folyamatosan remegtette. A táskája nem volt nála, helyette a zöld, kötött sapkáját gyűrögette és a száját rágta.

Kedden délután igyekezett a legkíméletesebben elmondani Áronnak, hogy szombaton Laciék várják őket ebédre. Áron természetesen egyből nemet mondott. Azzal érvelt, hogy ő nem akar zavarni, és hálás Bencének, amiért ott lakhat, de egyáltalán nem kell őt elcipelnie. Bence napokig bizonygatta, hogy a meghívás mindkettőjüknek szólt, nem csak neki. Végül azzal sikerült meggyőznie, hogy a SIM kártyát illene személyesen megköszönni, és ha már ott van, akkor az átírást is elintézhetik.

– Áron, elmondanád, miért vagy ennyire ideges? – kérdezte Bence, amikor megérezte, hogy remeg az ülése, és ennek semmi köze nem volt az út minőségéhez. – Azért, mert tudják? Nem fognak semmilyen kínos kérdést feltenni.

Áron nem válaszolt, de végre leállt a lábremegtetéssel. Bence örült volna, ha a szájharapdálást is abbahagyja, mert az egyik oldalon már sikerült letépnie egy apró bőrdarabot.

– Vagy neheztelsz rájuk? – folytatta a faggatódzást, mire Áron végre feléje fordult.

– Miért neheztelnék? Nem is ismerem őket.

– Mert ők javasolták, hogy tartsak távolságot, amit te félreértettél.

– Én nem... nem haragszom – mondta Áron halkan, aztán lehajtotta a fejét, és a kezében lévő sapka bojtjával kezdett játszani. Újraindult a lábremegtetése is, de két-három rángás után leállította magát.

– Akkor csak azért vagy ideges, mert új emberekkel találkozol?

– Kicsit olyan érzésem van, mintha hazavinnél bemutatni a szüleidnek – mondta Áron halkan, makacsul bámulta az előtte lévő ülést. – Azt mondtad, hogy olyan, mintha ők lennének a második családod. Lacival meg tényleg olyanok vagytok, mint a testvérek. És kicsit olyan ez az egész, mintha le akarnák csekkolni a srácot, aki elvette a hálószobádat.

– Tudod, egy kicsit én is így érzem magam – suttogta Bence maga elé bámulva. Reggel óta ez a gondolat neki is elég sokszor megfordult a fejében.

– Még sose mutatott be senki a szüleinek – motyogta Áron.

Bence nagyon óvatosan oldalra fordította a fejét. Az neki is kimaradt még az életéből, hogy bemutassa a szerelmét a szüleinek. A jelenlegi állás szerint nagyon úgy nézett ki, hogy erre nem is lesz már lehetősége. Viszont baráti bemutatáson már számtalanszor volt, de Áron kijelentése pont úgy hangzott, mint akinek ez is kimaradt. És ha tényleg így volt, az megmagyarázza, hogy miért akart Áron inget felvenni, és miért nézett annyira kétségbeesetten, amikor Bence közölte, hogy nincs vasalója.

– Gyere, itt leszállunk – szólalt meg Bence hirtelen, amikor a troli egy újabb éles kanyart vett.

– Mi? – Áron kiugrott az ülésről. – Azt mondtad, a végállomás előtt szállunk le eggyel, de addig még van legalább három megálló.

– Tudom, de szeretnék neked elmesélni valamit, és arra gondoltam, hogy a maradék utat sétálva tennénk meg.

Áron bólintott, majd leszálltak. A megállóban visszavette a sapkáját, ami alól itt-ott kikandikáltak a hullámos, sötét tincsei. Bence ismételten megállapította, hogy Áronnak jól áll a zöld szín, és több ilyen ruhát kellene hordania.