Gyémánt (Original Story)

3.4.Fejezet - Repedés és Törés

Bence kitárt karokkal állt a kilátó tetején, mélyeket lélegzett, és élvezte, ahogy a tavaszi napsütés lágyan melegíti az arcát. Persze amikor nem fújt a szél, egyébként nem volt annyira kellemes, de az égen áthaladó felhők látványa kárpótolta a hidegért.

– Rohadt magas – lihegte mögötte Laci.

Bence nevetve hátrafordult. A János-hegy tetején lévő Erzsébet-kilátó legmagasabb pontján álltak. Bence csak azért nem lihegett már, mert volt öt perc előnye, hogy kifújja magát. Az ide vezető emelkedős úttal nem volt problémájuk, de lépcsőzni mindketten utáltak.

– Akartok egy fotót, srácok? – kérdezte Fanni.

– Legyen! – mondta Bence, aztán Lacival együtt belevigyorogtak a kamerába. Panni természetesen csoportszelfit is akart, és az apró terasz minden egyes négyzetcentijén kellett róla egy képet lőni.

Bence megnyitotta az Áronnal közös beszélgetését, és vigyorogva visszaolvasta az utolsó üzeneteket.

Kicsit szerencsétlenül jött ki a szervezés. Áron pont akkor fixált le Petyával egy újabb találkozót, amikor Bence és Laci megbeszélték, hogy kirándulni kellene menni. Mindketten felajánlották a másiknak, hogy átszervezik, de végül abban maradtak, hogy külön töltik a napot. Áron már délelőtt elment otthonról, Bence pedig ebéd után találkozott Laciékkal a városban. Autóval mentek fel a Normafához, és Bence legnagyobb bánatára nem a rétesházban kezdték a kirándulást. Laci valami olyan átlátszó indokkal hárított, hogy ő még tele van az ebéddel, de Bence ismerte már annyira, hogy tudja, egy rétesnek akadt volna hely. Panni arckifejezése se kerülte el a figyelmét, aki egy pillanatra olyan megvetően nézett rá, mintha Bence valami illegális dolgot javasolt volna.

A parkoló utáni első, kis, zöld területen Bence lenézett az előtte elterülő városra. A rengeteg apró ház között valamelyik utcán ott bolyongott Áron is. Ki tudja, hogy abban a pillanatban hány kilométerre voltak egymástól, de boldogsággal töltötte el a tudat, hogy később ugyanabba a lakásba fognak hazamenni. Bence elővette a telefonját, csinált egy képet, aztán elküldte Áronnak. Amikor azt írta mellé, hogy „Integetek. Látod?", akkor tényleg felemelte a kezét, és apró mozdulatokkal integetett a semmibe.

Áron (13:26):
Egy kicsit lépjél már jobbra, mert pont kitakar ez a négyszáz ház, ami előttem van. :D

Bencéék megindultak a turistaúton a János-hegy felé, ami a tájékoztató szerint csak félóra kellemes sétára volt, de nekik mégis egy órába telt megtenni az utat. Hol Panni pózolt, hol Bence fotózott virágokat meg lepkéket, hol annyira belemerültek egy beszélgetésbe, hogy elfelejtettek továbbhaladni. Az út végén pedig ott várt rájuk a kilátó a rengeteg lépcsőjével.

Bence a kilátó tetején csinált egy újabb képet a városról, egyet pedig lefelé, hogy látszódjon, milyen magasan áll, aztán elküldte Áronnak.

Bence (14:57):
Most már jobban látsz? XD

Áron (15:00):
Sokkal! Innét látom, hogy ki van kötődve a cipőd. XD

Bence felnevetett, és tudta, hogy Áronnak nincs igaza, de azért a biztonság kedvéért lenézett, hogy tényleg nincs-e kikötődve. Még utoljára körbepillantott, aztán lejött a legfelső szintről, hogy mások is feljussanak. Lefelé menet megálltak megnézni a kilátó belsejében kiállított képeket és ismertetőket. Pannit természetesen az összes padon, beugróban és lépcsőfordulónál le kellett fotózni, amit Laci egyre rosszabbul viselt, és nem ő volt az egyetlen. Fanni elunta a barátnője pózolgatását, és szándékosan belerohant a képbe, vagy fapofával megállt Panni mögött, esetleg szamárfület mutatott neki. Laci csak addig röhögött, amíg Panni fel nem csattant, hogy egyáltalán nem viccesek.