Gyémánt (Original Story)

4.6. Fejezet - Nyomozó és a Kezdet

Bence a konyhapultnak támaszkodva szuggerálta a kávégépet. Úgy nézte, mintha valamilyen választ várna tőle, pedig ez csak egy egyszerű gép volt, ami nem csinált többet, mint amire beprogramozták: gombnyomásra kávét készített. Bence mégis várta, hogy ez a masina, vagy valaki más értelmes magyarázatot adjon neki, hogy mi ütött belé előző éjjel.

Szerette volna az italra fogni. Könnyebb lett volna azt mondania, hogy Mr. Alkohol beszélte tele a fejét, de a hét órán át tartó buli alatt összesen négy pohár pezsgőt ivott meg, és egyetlen pillanatra sem érezte magát még csak becsiccsentve sem. Okolhatta volna Lacit is, mert tulajdonképpen az ő részeg szájából hangzott el az ötlet.

– Bencuska, imádlak, meg minden, de én most nagyon szeretnék berúgni az édesapámmal – karolta át Laci a nyakánál. – Szóval lehetne, hogy nem aggódsz a májunk miatt, és inkább, nem is tudom, mész és felkéred Áronkát táncolni? Oksika?

És hát ez abban a pillanatban egy csodálatos ötletnek tűnt, mert látta, hogy Laciékat nem fogja tudni meggyőzni, hogy nem kell nekik még egy Jäger. Úgyhogy felkérte Áront táncolni, pedig a lassúzás számára pont akkora misztikum volt, mint a tudósoknak a világegyetem. Aztán gyáva nyúl módjára bujkált Áron elől, mert amilyen hirtelen jött az elhatározás, olyan hirtelen jött a túlagyalás is. Meseolvasás közben jött rá, hogy azt is meg kellett volna kérdeznie Árontól, nem zavarja-e, hogy a vendégek egy másik fiúval látják táncolni. Ő tudta, hogy Veráék barátai normálisak, és nem ilyenek alapján ítélik meg az embereket, de Áron aznap találkozott velük először.

Elhatározta, hogy majd otthon beszél vele erről, de kábé abban a pillanatban bealudt, hogy Áron a vállának döntötte a fejét. Most megint úgy érezte, hogy pont ugyanúgy bénázik, ahogy annak idején.

Kinyílt a hálószoba ajtaja.

– Jó reggelt! – fordult meg Bence mosolyogva.

Áronnak szanaszét állt a haja. Ilyenkor reggel látszott igazán, hogy ráférne már egy fodrászolás. A pólója alját gyűrögette, amit Bence egyből észrevett, és amint összetalálkozott a tekintetük, Áron elvörösödött.

– Minden oké?

– Igen! – vágta rá Áron határozottan. – Mikor indulunk Laciékhoz? Tudod, vissza kell vinni az étterembe a cuccokat.

– Tudom – mondta Bence lassan, miközben Áron arcát fürkészte. Valami nem volt rendben. – Még csak kilenc múlt. Laci meg Lajos is eléggé kiütötték magukat, még tuti alszanak. Mit reggelizzünk?

– Semmit. Nem tudom. Elmegyek zuhanyozni.

Bencének nem maradt ideje, hogy reagáljon, mert Áron sarkon fordult és bevonult a fürdőszobába. Felsóhajtott, aztán kinyitotta a hűtőt, hogy reggelinek valót keressen. Megkívánta a rántottát, amikor a tojásra tévedt a tekintete. Most már sokkal ügyesebben mozgott a konyhában, mert rendszeresen besegített Áronnak a vacsorakészítésbe.

Könnyezve, szipogva szeletelte a hagymát, ami neki egyáltalán nem ment olyan gyorsan és szépen, mint Áronnak. A paprikát se sikerült ugyanakkora darabokra felvágnia, de őt csak az érdekelte, hogy a végeredmény finom legyen. Éppen a tojásokat ütötte bele egy mélytányérba, amikor Áron ismét kijött a hálóból. Egy pamut rövidnadrágot és pólót viselt, a haját pedig hajráffal fogta hátra.

– Mit sütsz, kis szűcs? – kérdezte akadozva. – Sós húst süs kisüs?

Áron felnevetett a saját bénázásán, aztán belekevert a serpenyőbe. A zuhanyzás mintha az előbbi fura viselkedését is elmosta volna. Bence kidobta a tojáshéjakat, és megállt Áron mellett.