Gyémánt (Original Story)

4.5. Fejezet - Geoda és a Tánc

A cukrászüzemet az épület alagsorában alakították ki, az ablakokon keresztül mérsékelten szűrődött be a fény, és az ott dolgozók rendszerint csak az udvaron keresztülsétáló emberek lábát látták. Ezt nem azért találták ki, mert a cukrász egy olyan fura lény, akit óvni kell a napfénytől, hanem így könnyebb volt egyenletes hőmérsékleten tartani a helyiséget, mert sok alapanyag, például a csokoládé, nem szereti a hőmérséklet-változást.

Áron az egyik ablak előtt állt, az udvaron átsétáló felszolgálókat és szállítókat nézte. Reggel mindenki mosolyogva köszöntötte, a nyaralása felől érdeklődtek és olyan frázisokat puffogtattak, mint „újra a mókuskerékben" meg „vissza a szürke hétköznapokhoz". Sose értette, hogy az emberek miért mondják ezt, hiszen a hétköznapnak nem kell szürkének lennie, és egy keddi napon is lehet olyat csinálni, amitől az ember kiszakad a sokat emlegetett mókuskerékből. De a nyaralás utáni első munkanapján valahogy ő is szürkének érezte ezt a napot.

Kicsit elszégyellte magát, amikor egy pillanatra arra gondolt, hogy sokkal inkább lenne megint Kavillában, mint itt. Mezítláb mászkálni a kertben, érezni a föld göröngyösségét, a fűszálak puhaságát a talpa alatt, hallani a madarak csicsergését, tüzet rakni a sparheltben és Ida mamával főzőcskézni, miközben recsegve szól a rádió. Aztán rájött, hogy bár hiányzik neki Kavilla és annak varázsa, sokkal inkább Bence karjai közé vágyik vissza. A bungalóban sokkal kisebb helyen aludtak, mint otthon, így óhatatlanul is összesimultak. Vagy talán nem is volt az annyira óhatatlan, mert Áron mindig úgy helyezkedett, hogy ne legyen más választásuk, ami miatt egy kicsit gyötörte a lelkiismeret-furdalás. Nem akarta Bencére erőltetni magát, de vágyott a közelségére, és jó volt végre látni, hogy Bence nem fél közeledni.

Az utolsó két éjszakájukra gondolt. Az egyik nap titkokat és érzéseket osztottak meg egymással, sok-sok öleléssel és érintéssel, és Áronnak még mindig végigfutott a bizsergés a gerincén, amikor arra gondolt, hogy Bence megpuszilta a fülét, vagy amikor ő puszilta meg a nyakát. Éjjel pedig Bence ott aludt a karjai között, ő meg csak ölelte, hallgatta az esőt és olyan mérhetetlenül boldog volt, mint még azelőtt sose. De a következő éjszakán elfogta a rettegés, hogy vége lesz az egésznek. Ki fog pukkanni a buborék, megkeserednek a vattacukor ízű mindennapok, és minden elromlik. Bence azon az éjjelen az ölelésébe hívta. Felemelte a kezét, azt suttogta, hogy „Gyere ide!", és amikor Áron hozzásimult, összezárta a karját, és csodálatos ígéreteket suttogott a fülébe, amikből ő azt is kihallotta, hogy nagyon sokáig együtt maradnak.

Másnap reggel hazajöttek. A lakás látványa az otthon kellemes érzését juttatta eszébe. A virágok kicsit kókadozva vártak rá, pedig Veráék egyszer voltak fent locsolni. Érkezés után nem beszélték meg Bencével, hogy mit fognak csinálni, egyszerűen csak nekiláttak a teendőknek. Bence elindított egy mosást, Áron a virágokat istápolta, aztán takarítottak egy kicsit és melegszendvicset ettek vacsorára. Úgy működtek, mint egy jól összehangolt gépezet, és Áron imádta ezt az érzést. Lefekvés előtt összekészítette a másnapi munkásruháit, és akkor fogta el másodjára a félelem, hogy itt ért véget ez az álom. Most jönnek a munkás hétköznapok, aztán kezdődik egy újabb tanév, az ágy sokkal szélesebb, és Bence még mindig nem csókolta meg. Pedig annyi, de annyi tökéletes pillanat volt rá, és ő már tényleg nem tudta, hogy adhatná ennél világosabban Bence tudtára, hogy odavan érte. Petya szerint az elhatározása miatt fogja elszalasztani a lehetőségét.

Az udvaron az egyik szállító rátenyerelt a dudára, mintha attól mágikusan kinyílna a gazdasági kapu. Áron összerezzent a hangra, és úgy nézett körbe, mint aki hosszú álomból ébredt. A kávéjának már rég összeesett a habja, az előtte heverő füzet a nyolcadik oldalon volt nyitva, de nem is emlékezett rá, hogy kinyitotta.