Egy arc, két lélek [Ambrózy báró esetei × Jekyll és Hyde ff.] - BEFEJEZETT

2. Rész

- Hogy a radai rosseb rohadna rá arra a randa képire ennek málé gyereknek, hát nem megdöfte az ujjamat a rózsából kiálló szeg?! – rontott be Márika a nagyszalon ajtaján, úgy dúlva-fúlva, mint aki reggelire nem sima tyúktojást, hanem egyenesen kígyóméreggel átitatott tojást evett.

Mili úgy dobta félre az újságot, mintha nem is azt olvasta volna komornája érkezéséig. Maga sem értette, a sok egyhangú, unalmas cikk mellett miért keltette fel az érdeklődését egy számára teljesen ismeretlen ángilus tudós híre, aki a Monarchiába érkezik, és midőn a kislány felé fordult, már úgy tett, mintha nem is olvasott volna semmit.

- Csak nem azt mondod, hogy Isti még mindig rózsákat rejt a párnád alá? – mosolygott rá Márikára.
- Éppeg, hogy azt! – füstölgött tovább a komorna. – Keltem volna ki az ágybó, hogy az asszonyom meg a snájdig báró úr reggelijénél segédkezzek, oszt érzem, valami nyomja a fejem alját. Odanyúlok, hát egy kiálló szeg nem megszúr?! Megkeserüli ezt még az a málé!
- Az nem szeg, hanem tövis, te – nevetett fel Mili báróné. – Különben meg ha nem lennél ily állhatatlan vele olykor, hanem szint vallanál te is, talán nem szúrnád meg magad többé a rózsák miatt.

Márika még mormolt valamit, miközben szépen elrendezte az asztalon fekvő leveleket, ám azt a báróné már nem értette.
- Tudod mit, drága? – szólalt meg, midőn a kislány ténykedését figyelte. – Dobd nyugodtan a tűzre azokat a leveleket.
A kis komorna elkerekedett szemekkel nézett úrnőjére, mint aki nem biztos annak épelméjűségében.
- Biztosan, Mili naccsád? Mer nem igazán akarnám megismerni a báró úr haragját, ha esetleg fontos irományt is elégetnek a makacs lángnyelvek.

Milinek eszébe jutott Richárd arca, mikor megkapták az első levelet, amit nem a legközelebbi hozzátartók írtak, és ami tele volt hamis, semmitmondó szavakkal. Azok az emberek írták, akik az esküvőjük napján nem voltak hajlandók részt venni a vacsorán, csakmert a meghívottak között ott volt Madam Rose, és akik gőgős fej rándítással elmentek, mikor Mili nővére összeölelkezett Márikával, aki rangban alatta áll, és Csurár Fecska cigánylánnyal, akivel neki érintkeznie se volna ildomos. És Richárd arcán a levél olvasása közben ugyanaz tűnt fel, ami Milién: mélységes undor és megvetés.

- Várj egy kicsit! – szólt rá a kislányra, majd meglepő gyorsasággal felállt, és kivette a levelek közül azt az egyet, ami nem közeli rokontól érkezett, mégis örömmel olvasták el. A gratuláció a Tabánból érkezett, és tele volt cigány áldással, ami mindkettejüknek többet jelentett a hamis szavaknál. – Most már égetheted őket.
Mili visszaült a karosszékbe, Márika pedig a lába mellé kucorogva, még mindig sajgó hüvelykujját szorítva figyelte, amint a kandalló lángjai szépen lassan semmivé porlasztják a levelek garmadáját. Oly megbabonázva figyelték a tüzet, ami igy még nagyobb meleget árasztott, hogy észre sem vették Tóti Böskét, aki karján tálcát egyensúlyozva állt meg a nagyszalon ajtajában.

- Méltóságos asszonyom, itt lenne a szokásos tea és sütemény.
Mili rámosolygott a leányra, akit még rövid raboskodása alatt ismert meg, aztán intett neki, hogy nyugodtan hozza be a finomságokat. Sőt, ott is marasztalta, mondván, ő most egyedül igen unatkozik, igy pont rá és Márikára volna szüksége. Más házaknál szinte elképzelhetetlen lett volna, hogy a cseléd, a komorna, és a ház úrnője egy asztalnál ülve tízóraizzanak, ám Mili mindig is barátnéjának tekintette a két lányt. Márika számtalanszor bizonyította már az iránta és Richárd iránt való hűségét, pedig még egy éve sem szolgált náluk, Böske pedig a legtisztább szívű teremtés volt, akivel a fiatal asszony valaha találkozott, igy számára természetes volt, hogy sok időt tölt velük, és nem csupán a ház körüli dolgokról esik szó. Böske gyakran kérdezgette az úrnőjét, hogy viseli a várandóságot, Márika pedig folyvást gyereknevekkel ostromozta Milit.

- Csak nehogy valami kokott nevet adjanak néki, ha jány lesz, mer akkor kihíjják ellene a sorsot – mondta nagy komolyan, miután kiitta a teáját. – A Tabánban is vót a Bantusek házaspár, akiket sehogy se lehetett lebeszéni arró, hogy Micinek nevezzék el a gyereket. A Mici meg alig tőtötte be a tizenötöt, már ment is a Conti utcába, oszt mindmáig ő ottan a legnagyobb szracska.

- Megnyugodhat, Mück kisasszony. Nem szándékozunk kokott nevet adni a gyermekünknek, amennyiben lány lesz – szólalt meg ekkor egy mély hang az ajtó felől, mire mindhárman odakapták fejüket.

Márika és Böske azonnal elpirultak, amint meglátták a bárót, mivel még mindig féltek, hogy a ház urát zavarja, amiért felesége ily bizalmas kapcsolatot ápol velük. Mi tagadás, eleinte Richárdot valóban zavarta ez a tény, de már megszokta Mili szeszélyeit, és nem vette rossz néven az ehhez hasonló alkalmakat. A két lány azért a lehető leghamarabb távozott a nagyszalonból, Richárd pedig kissé fáradtan hajolt oda feleségéhez, hogy apró csókot leheljen a homlokára.

- Tán magát is ennyire felkavarták azok a bizonyos fotográfiák? – kérdezte Mili, midőn látta, hogy férje fáradtan ül le a karosszéke mellett álló kanapéra.
- Azok nem, de Béla bátyám feltételezései annál inkább – Richárd megforgatta a szemeit, mire Mili majdnem felnevetett. Ez a kissé gyerekes mozdulat annyira jellemző volt a férjére, főként a főkapitánnyal való egyeztetései után, hogy Mili már szinte hiányolta volna, ha ezúttal kimarad. – Legalább egy órán keresztül vitatkoztam vele, de még most sem vagyok benne biztos, hogy megértett – Richárd ahhoz az újsághoz nyúlt, melyet korábban a felesége olvasott, és komótosan fellapozta.
- Inkább legyen biztos abban, hogy nem értette meg – szólt a báróné, miközben sokadjára ámult el azon, hogy a férje nem csak a szigaretlit képes egy kézzel meggyújtani, hanem az újságot is képes kinyitni.

Richárd elmosolyodott, és csupán szemének apró rándulásával jelezte, hogy bizony észrevette a levelek hiányát, és azt is, hogy csupán Fecskáék gratulációja menekült meg a tűzhaláltól. Mili pedig kiolvasta a szeméből, hogy férje nagyon is helyesli a tettet, aztán Richárd már el is tűnt a hatalmas lapok között, hogy villámgyorsan fuss át a legfontosabb cikkeket. Már a vége felé járt, mikor snájdig bajsza alatt dörmögte:

- Remek, már csak egy újabb okoskodó hiányzott ide.

Mili pedig rögvest tudta, melyik cikken akadt meg a férje tekintete.