Egy arc, két lélek [Ambrózy báró esetei × Jekyll és Hyde ff.] - BEFEJEZETT

19. Rész

Mili egészen az épület ajtajáig kísérte férjét, ám igen nehezére esett elengedni. Féltette Richárdot, akármennyire is biztosak voltak abban, hogy nem dr. Jekyll ölte meg olyan brutális módon Kováts Ferenc patikáriust. Féltette, mert tudta jól, egy elmeháborodott bármire képes, és most, hogy gyermeket vár, még jobban felerősödött benne a ragaszkodás Richárd iránt.

Mikor a báró megindult az ajtó felé, Mili visszahúzta a karjánál fogva.

- Kérem, nagyon vigyázzon magára! - suttogta az ifjú asszony. - Nem akarok máris özvegy, és a gyermekét egyedül nevelő anya lenni.

Richárd arcán apró mosoly jelent meg, midőn közelebb hajolt, és lágy, finom, mégis szeretettel teli csókot lehelt felesége ajkaira.

- Veszélyesebb helyzeteket is túléltem már.

Mili ezt kénytelen volt beismerni, mégis aggódva nézett a férfi után, aki az épp szolgálatban lévő fegyőr, valamint Rudnay társaságában lassan eltűnt a kanyargós folyosókon.

- Azt mondta, csak veled hajlandó beszélni, és hogy a holnapot már nem éli meg, én nem is tudom, mit mondjak, édes öcsém...

- Neked nem is kell tudnod, Béla bátyám, elég, ha én tudom - szakította félbe a szóáradatot Richárd, midőn odaértek dr. Jekyll cellája elé.

A rab ugyanúgy és ugyanott ült, mint amikor Rudnay nála járt, és ugyanazt a távoli pontot fixírozta, melyet csak ő láthatott. Mocskos ruhájából és az áporodott bűzből Richárd rögvest rájött, hogy a tudós valószínűleg nem a priccsre helyezett szalmán, hanem a padlón alszik, és azok alatt az ordítozások alatt a testét is dobálni szokta, ami miatt az izzadtság szag egész lényéből áradt.

Kérnie sem kellett, a főkapitány és a fegyőr elmentek, bár Rudnay egy szemvillanással jelezte, hogy itt lesznek a közelben, ha szükség lenne rájuk.

- Tudja, miért jöttem ide? - suttogta dr. Jekyll olyan halkan, hogy Richárdnak féltérdre kellett ereszkednie ahhoz, hogy értse a szavát.

- Nem tudom.

- Mert Londont már teljesen eláztattam vérrel. Túl sok fontos embert öltem meg, és hiába a nagy név - a tudós halk kuncogást hallatott -, egy idő után felfigyeltek rám.

- Nem hiszem el - rázta a fejét Ambrózy báró.

- Nem hiszi el? Pedig én öltem meg a Szent Júdás kórház igazgatótanácsának minden egyes tagját. Én öltem meg a szeretőmet. Én öltem meg a szerelmemet. Én öltem meg három patikáriust, kettő banktisztviselőt, és én rendeztem vérfürdőt egy alapítványi bálon.

A tudós mindezt oly tényszerűen adta elő, mintha csak az aznapi időjárásról beszélne, ám közben egyszer sem nézett Richárdra, mindvégig a távoli pontot figyelte.

- Persze ez utóbbi már sok volt nekik. Kezdtek rájönni, hogy én vagyok A gyilkos, akkoriban csak igy emlegettek. Tudtam, hogy el kell jönnöm. Titkon reménykedtem abban, hogy itt be tudom szerezni azt, amire szükségem van, anélkül, hogy árgus szemekkel figyelnének. De az a patikárius... - dr. Jekyll keze ökölbe szorult. - Az a patikárius nem tette meg, amit kértem tőle. Meg is fizetett érte.

- De... - Richárd, akit évek óta a hűvös logika irányított, egyszerűen nem tudta hova tenni a doktor szavait. - Mégis hogyan? - kérdezte végül.

Dr. Henry Jekyll most először nézett a báró szemébe, és miközben verejtékezni kezdett, teste megremegett, és ujjai a hajában lévő gumi után kaptak, csak ennyit mondott egyre rekedtebb hangon:

- Bennem él a Sátán...