Egy arc, két lélek [Ambrózy báró esetei × Jekyll és Hyde ff.] - BEFEJEZETT

20. Rész

Richárd szeme előtt történt meg az átváltozás, mégsem hitte el. Az előbb még dr. Henry Jekyll, az őrültnek titulált orvos ült vele szemben, pár pillanattal később pedig már egy kibomlott hajú, kissé görnyedt hátú, eszelős tekintetű, rekedtes hangú férfi állt a helyén, aki mit sem törődve látogatójával, igazgatta rabruháját.
- Tán megleptem, nyomozó úr? – kérdezte kissé szórakozottan.
- Dr. Jekyll…?
- Edward Hyde, ha kérhetem. Nem szeretem, ha annak a gyenge embernek a nevén szólítanak.
- De hát… De hát maga dr. Jekyll! – Richárd később csak Milinek vallotta be, de ott és akkor bizony közel járt ahhoz, hogy ő veszítse el a józan eszét.
- Ó, nem. Én Jekyllnek a legőszintébb lénye vagyok. Az a lénye, amit ő maga hívott életre, hogy szabadon bosszút állhasson mindenkin, aki ellenkezni mer vele, vagy aki épp csak csúnyán néz rá. Eleinte csupán erre kellettem neki igen… - dr. Jekyll (vagy Mr. Hyde?) tekintete kissé érzelgőssé vált az emlékektől, de aztán hamar visszatért eredeti témájához. – Aztán túlnőttem rajta, és már saját kedvem szerint gyilkolásztam. Szegény bálozók…

Richárd kissé magához tért a kezdeti sokkból, és ujjait szorosan rákulcsolta sétapálcája végére, miközben maga is felállt.
- Ezt mégis hogy hozta létre, doktor?
- Ő, ha kérhetem – Edward Hyde hangjából sértődöttség érződött. – Mellesleg fogalmam sincs, én sosem törődtem az ő ténykedéseivel. Én csak örültem, mikor végre testet ölthettem.

- Akkor… Akkor maga ölte meg Kováts Ferenc patikáriust?
A téma látszólag érzékenyen érintette Hyde-ot, aki először válaszolni sem akart.
- Nahát, nahát, nahát, ezek szerint valóban olyan jól vág az esze, miként azt Jekyll gondolta – mondta aztán. – Én tettem, és ezért is fogok meghalni.
- Miért pontosan? – Richárd összeráncolt szemöldökkel hallgatta a férfi vallomását, amivel nem csak a Monarchiában, hanem Angliában is számos bűntettre lehet majd fényt deríteni.
- Jekyll gyenge volt, mint mindig. Feladta magát anélkül, hogy bevette volna az ellenszert, igy pontosan tudta, hogy itt ér majd minket a vég.

Edward Hyde mindezt mélységes mély undorral az arcán mondta. Richárd továbbra sem hitte el, hogy ez az alak, aki itt áll előtte egyenlő a tudóssal, de pillanatnyilag ezt az információt elraktározta, és csak a további beszélgetésre koncentrált.
- Magává változott át a doktor Madame Rose estélyén, és maga tört be majdnem a birtokunkra – közölte a tényeket Richárd, miután a hangból és az arcba hulló hajból ráismert az idegenre.
- Való igaz – bólintott Hyde. – Magukat is megöltem volna, ha John utánam nem jön, és el nem hurcol onnan.
- Ezek szerint ő is tudta dr. Jekyll titkát?!
- Hogyne tudta volna – forgatta a szemeit Hyde. – Azért jött, hogy megállítson, ám egyvalamivel nem számolt – a férfi eszelős tekintettel nézett Richárd szemébe, aki még jobban rászorított sétapálcájára. – Engem nem lehet megállítani.

Edward Hyde megindult a báró felé, egyértelműen az okból, hogy végezzen vele. Richárd is tudta már, hogy mindezt azért mondta el éppen neki, mert ő nem viheti rögvest a bitófa alá, lévén nem hivatalos szerv, s most nincs más terve, mint egyszerűen megölni őt is, miként korábban oly sok ártatlan embert.

Hyde emberfeletti erővel letépte a rácsot a cella kicsiny ablakáról, és azzal folytatta útját Richárd felé, ám hirtelen megakadt, lábaiból minden erő elszállt, és a nehéz vasrácsot tulajdon mellkasára ejtette. A báró észrevette Rudnayt, aki meghallhatta a vas kiszakadását a falból, és rögtön barátja segítségére sietett, majd észlelvén a bajt, meglőtte Edward Hyde-ot. Miközben a lövés hangjára szabályosan megőrültek a fogház rabjai, Richárd a még nyöszörgő férfihoz lépett. Nem sok kellett hozzá, hogy kilehelje a lelkét, ám azzal a kevés erejével ezt suttogta Ambrózy bárónak:

- Itt ma meghal egy ember, aki Henry Jekyllként jött a világra… De Edward Hyde-ként távozik belőle.