Egy arc, két lélek [Ambrózy báró esetei × Jekyll és Hyde ff.] - BEFEJEZETT

5. Rész

- Maga szerint mégis mi a fittyfenét akar tőlünk Rudnay?

Mili a nagyszalon karosszékében ült, és indulásra készen várta, hogy férje elszívja szigaretlijét, aztán pedig látogatást tegyenek a Pilisy-házban. Mióta előző nap hazaértek a főkapitányságról, folyamatosan azon járatták agyuk szövevényes tekervényeit, hogy Rudnay Béla vajon miért küldi őket Pest Rózsájához? Ha valami gyanúsat észlel az angol tudós körül, miért nem küldi ki a saját detektívjeit, akikkel oly nagyon szeret dicsekedni? Egyáltalán igaz a feltételezés, miszerint ez a bizonyos dr. Jekyll elterelés gyanánt jelentette meg azt a cikket az újságban, vagy egyszerűen csak lusta volt a főszerkesztő korábban lehozni az érkezésének hírét?

- Őszintén szólva, kedvesem, fogalmam sincs – dobta el szigaretlijének aprócska végét Richárd, hogy aztán kezet nyújtva feleségének, felsegítse őt. – Először azt hittem, Béla bátyám csak az oly kényes Hammer-ügytől akar távol tartani, de kicsit utánajártam a dolognak, és való igaz, hogy az a tudós már itt van Budapesten, és el is foglalta a szállását az Angolban.
- Utánajárt? – torpant meg Mili az ajtó előtt, és összehúzott szemmel nézett férjére. – Mégis mikor? És nekem miért nem szólt róla? Szívesen elkísértem volna!
- Pontosan ezért nem szóltam – közölte a báró ellentmondást nem tűrő hangon. – Magának pihennie kell, nem fogom mindenhova magammal vinni. – Mili tiltakozni akart, de Richárd beléfojtotta a szót. – A lényeg, hogy Tarján és Fröhlich urak segítségével megtudtam, hogy dr. Henry Jekyll már legalább egy hete a székesfővárosban van, és a lap szerkesztőségénél sem történt mulasztás, igy aztán valóban elterelő cikkel van dolgunk.
- Továbbra sem értem, hogy mi oka lenne egy ilyen nagy koponyának erre.
- A legjobb lesz, ha tőle magától tudjuk meg – suhant át egy apró mosoly a férfi ajkán, miközben hagyta, hogy felesége belékaroljon, és átlépték az Ambrózy-villa küszöbét.

Hiába volt meglehetősen hideg az este, Budapest népét mindez cseppet sem érdekelte. Amig a fiatal házaspár a címeres hintón szépen lassan poroszkált Pest utcáin, legalább hat fiatal legényekből álló banda kurjongatását sodorta feléjük a csípős szél, az összes létező kocsma mellett elhaladva vidám cigányzenét és siratós magyar nótát hallottak, de nem volt ritka a koldusok hangos óbégatása sem, melytől pénzt, élelmet, ruhát reméltek. Richárd túlságosan jól ismerte Budapest éjszakai arcát, mikor még a Piszk-banda tagja volt, és hiába telt el azóta jó sok év, és tért maga is jó útra, az emlékek akaratlan is megrohamozták, főleg, ha azt hallotta, hogy az öblös férfihangok mellé gyönge női hang vegyül. Vitál Irma… Mindig szegény Vitál Irma jutott eszébe, akinek halálát megelőzhette volna, ha korábban tér észhez.

Haragjában, amit egykori önmaga ellen érzett, erősen megmarkolta sétabotját, és koppintott vele egyet a hintó padlójára. Mili ránézett férjére, és pontosan tudta, mire gondol. Nem szólt semmit, csupán rásimította csipkekesztyűbe bújtatott kezét Richárd bőrkesztyűs kezére, miközben mélyen a szemébe nézett. Richárd arcán apró mosoly suhant át, aztán megrázta a fejét, és a múltjával immár mit sem törődve nézte, amint Herrdoktor, a kocsisuk megállítja lovaikat a híres, vagy inkább hírhedt Pilisy-ház előtt.

Richárd nagyon régen, Mili pedig még soha nem járt Róza asszony olyan estélyén, ami a mulatozásé, a bujaságé, és a hamis szerelemé lett volna. Mindketten kissé feszengve lépték át a küszöböt, és hagyták, hogy a cseléd lesegítse róluk kabátjukat, miközben bedobták névjegyeiket a kis tálba, amit külön erre a célra használtak. Lassan sétáltak az emeleti nagyszalon felé, ami minden estély középpontja volt, ám amint Madame Rose elé értek, a ház útnője nyomban megállította őket.

- Nocsak, kiket látnak szemeim! – csillant fel a szeme. – Nem gondoltam volna, hogy még eljönnek hozzám, de igazán örülök neki.
Róza asszony nyílt tekintetéből látszott, hogy őszintén örül, amiért régi barátját és annak feleségét viszontlátja.
- A maga estéi már-már világhírűek, bűn lenne egyet is kihagyni – mosolygott rá Mili, hisz igen jól esett neki a Fehér Kaméliás hölgy öröme.
- De azért csak óvatosan! – kacsintott Madame Rose. – Bár ahogy a mi Richárdunkat elnézem, úgy vigyáz kegyedre, mintha a szeme fénye volnál.
A férfi nem szólt, csupán ideges mosollyal az ajkán biccentett. Tekintetével már rég a Róza asszony mögött nyíló nagytermet pásztázta, hátha megakad a szeme a híres tudóson.

A házi asszony is észrevette, hogy Richárd nemigen figyel rá, igy útjára engedte az ifjú házaspárt, akik azonnal besiettek a szalonba, ahol aztán minden volt, mi szem-szájnak ingere. A legkülönfélébb pezsgők, sütemények, no és persze emberek főúrtól a politikusig, költőtől a fizetőpincérig, ám tudósnak kinéző ipszét nemigen láttak. Hosszú perceken át álltak az egyik édességgel telipakolt asztal előtt, melyhez szüntelen odajött valaki, javarészt azért, hogy a rég nem látott Ambrózy Richárdot köszöntse, míg végül egy 30-35 év körüli, világoszöld szemű, hosszú fekete haját laza lófarokban hátrafogó, világoskék mellényt, alatta pedig hófehér inget viselő alak jelent meg, akit a báró azonnal felismert, holott életében akkor látott először.

- Üdvözlöm, dr. Jekyll.