Egy arc, két lélek [Ambrózy báró esetei × Jekyll és Hyde ff.] - BEFEJEZETT

13. Rész

- Asszonyom! – szállt a szakácsné hangja az ebédlőben, ám úgy tűnt, süket fülekre talált. – Asszonyom! – próbálkozott ismét, remélve, hogy az asztalnál ülő hölgy végre valahára felnéz. – Asszonyom! – végül türelmét vesztve, kissé ingerültebben szólt, ami meg is tette a hatását.

Ambrózy báróné kissé értetlenül nézett fel a szakácsnéra, majd miután észrevette az előtte lévő leveses tányért, evett egy igen apró kanállal, s aztán válaszolt csak.
- Mondja, Horákné.
- Aziránt érdeklődnék, hogy a méltóságos úr vacsorára haza fog-e érkezni.
- Nem tudom, Horákné. Fogalmam sincs.

Mili lassan rázta meg a fejét, miközben a vele szemközt lévő üres székre tévedt a tekintete, melyen rendszerint Richárd foglalt helyet. A szakácsné észrevétlenül tért vissza a konyhába, Mili pedig mit sem törődve az ebéddel, a korábbi gondolataihoz. Mi történhet most éppen a főkapitányságon? Miről akar vallomást tenni dr. Henry Jekyll? Csak nem…? Nem, az lehetetlen… Egy ilyen hírneves angol tudós nem ölhetett meg egy egyszerű magyar patikáriust, főleg nem ilyen durva eszközzel. Kitépett kandeláber… Az egy dolog, hogy ő, Mili, fiatal lévén nem hallott még hasonló esetről, nade hogy Rudnay sem, az egyenesem megrémítette. Folyton felderengett előtte a néhai Kováts Ferenc teste, rajta a kerek lyukkal, és aztán pedig a kandeláber, amit olyan erővel szakítottak ki, amihez hasonlót eleddig ő maga is csak a Barnumban látott. Dr. Jekyll olyan gyönge idegzetű, vékony ember, nem lehetett ő a tettes, hiszen megmozdítani se tudta volna azt a hatalmas vasat, nemhogy kitépni. De akkor… Miről tesz vallomást? A törvénytelen vegyszerekről? Ugyan miért tenné? Hiszen pont azok miatt jött ide, ez factum. Botorság lenne, ha hirtelen feladná magát egy olyan dologért, amiért még csak nem is körözik.

Mili egyszerre volt összezavarodott és rendkívül mérges. Ha Richárd nem küldi haza rögtön azután, hogy a tudós bekopogott Rudnay irodájába, most ő is ott lehetne a kihallgatáson, mint magánzó detektív, és nem kéne itt kétségek közt őrlődnie. Nem is értette, a férje miért akarja annyira megóvni egy vallomástételtől, mikor a hullaházba mindenféle ellenvetés nélkül beengedte, amit majdnem a reggelije bánt… És különben is, ő miért maradt ott? Miért nem jött haza vele, ha annyira félti?

Mili dühösen, az ételre vissza sem nézve állt fel az asztaltól, és pár perccel később már a nagyszalon mahagóni íróasztala mögött ült. Kihúzta az egyik fiókot, és olvasni kezdte a gratuláló leveleket, melyek a legfontosabb személyektől jöttek. A drága papuska örömkönnyei eláztatták néhol a levelet, a nővére izgalmában olyan sebesen irt, hogy igen nehezen lehetett csak kivenni a szavakat, Agáta mama viszont a tőle megszokott arisztokratikus nyugalommal fogadta a hírt, miszerint nagymama lesz. Mili jó ideje ezekből a levelekből táplálkozott, amikor szomorúság lepte el a lelkét, vagy épp hiányolta valamelyik szerettét. Agáta mama levele pedig ahhoz is tökéletes volt, hogy megértse férje olykor érthetetlen tetteit, s abban a pillanatban Mili úgy érezte, a grófnő szavai tökéletesen leírják a jelenlegi helyzetüket.

Richárd olyan, amilyen. De szereti magát, és nagyon fogja szeretni a gyermeküket is. Higgyen ebben akkor is, amikor ő épp egy gyilkos után nyomoz, és emiatt magára hagyja.