Egy arc, két lélek [Ambrózy báró esetei × Jekyll és Hyde ff.] - BEFEJEZETT

17. Rész

A cella padlóján fekvő alak meg sem mozdult, és ennek az éjszakai fegyőrök csak örülni tudtak. Amióta behozták az új rabot, alig volt egy nyugodt percük, mert a szobából kísértetiesebbnél kísértetiesebb hangok szűrődtek ki. A halk nyöszörgésre, és rimánkodásra, ami ráadásul angol nyelven zajlott, amit egyik fegyőr sem bírt, oda sem figyeltek, ám aztán elkezdődtek a zajok… Ordítozás, a padlóhoz verődött test összetéveszthetetlen, és a kin mindent felemésztő hangjai jutottak el az őrökhöz, ám amikor benéztek, a rab mindig egy sötét sarokba húzódott, hogy véletlenül se lássanak belőle semmit. Rövid ideje volt csak a Gyűjtőfogház tagja az ipsze, de máris elérte, hogy még a személyzet is messziről elkerülje – bár ki tudja, talán épp ez volt a célja. Mikor épp csendes volt, akkor Istent emlegette, elhaló, nyöszörgő hangon, mint aki épp kegyelemért imádkozik, de amikor az egész épületet megrendítő ordítás következett, már olyan volt, mintha veszekedne valakivel. Istennel? Az ördöggel? Netán saját magával? Ezt még az a szomszédos cellában raboskodó felettébb intelligens orvos sem tudta meghallgatni, aki az idegen minden szavát értette, lévén, élt kint Angliában egy pár évet. S bár lehet nem tudta, de dr. Jekyll olyankor valóban vitázott valakivel.

Különben mindenki azt hitte, a cella új lakója egész egyszerűen megőrült, ami nem lett volna újdonság senkinek. Nem egy ember vesztette el a szép eszét a börtön jéghideg falai között, s mindenki úgy vallotta, egy tudós ember talán még hajlamosabb is rá, mint egy egyszerű polgár, hiszen a nagyobb ész mindig nagyobb bolondsággal is jár.

Dr. Jekyll is ezt hitte volna, ha már nem tudta volna korábban is, hogy megőrült. Igen, ő megőrült, ezzel tisztában volt, ám amikor jött a roham, azt már nem tudta kontrollálni. Nem volt nála a gyógyszere, nem tudta meginni az italt, nem tudta megszúrni magát fecskendővel. El volt zárva egyetlen segítségétől, s be volt zárva a saját elméjébe.
Az elméjébe, abba a helyre, amitől a leginkább el akart menekülni, amit el akart kerülni, amitől undorodott, mert már tudta, hogy nem uralja. Tudta, hogy nem irányítja többé, és tudta hogy legyőzték. Ő legyőzte.

Amikor pedig a hűvös padlón fekve egész teste megremegett, ujjai a haját összefogó gumi után nyúltak, és a verejték ismét megjelent a homlokán, dr. Henry Jekyll azt is tudta, hogy minden kezdődik elölről…