SZERELEM SOKADIK LÁTÁSRA |Szoboszlai Dominik ff.

6.

R E B E K A

A harmadik nap. Korán ébredtem. Nem csak amiatt, hogy időben el szerettem volna készülni, hogy orvoshoz vigyem a kislányt, inkább amiatt, mert túl meleg volt. Az agyam nem működött rögtön. Teljesen kiment a fejemből, hogy megkértem Dominikot, töltse velem az éjszakát és Bellával. A karjai inda szerűen ölelték át a testem, miközben ő békésen aludt mellettem. Akkora kéztetést éreztem arra, hogy megöleljem, hogy közelebb húzódjak hozzá és megcsókoljam. El sem tudom mondani mennyire vágytam volna rá. Viszont nem tettem meg. Helyette inkább óvatosan kihámoztam magam a kezei közül és rá néztem Bellára. Nem éreztem lázasnak. Ennek ellenére el kell vinni őt a gyerekorvoshoz mindenképpen. Bementem a gardróbba, hogy magamra kapjak valamit, majd halkan kimentem a konyhába tejet és kávét csinálni.

A két alvó társam még mindig húzta a lóbőrt, így elsiettem a fürdőbe, hogy fogat mossak és megfésülködjek. Sminkelni semmi kedvem sem volt. Izgultam. El kell mondanom Dórinak mi történt, de inkább majd az orvos után ismertetem vele a történteket. Igen, hogy biztosat tudjak neki mondani. Felesleges lenne most megijesztenem őket, ha még mi sem tudunk pontos diagnózist a kislány állapotáról.

Elfogyasztottam a kávémat, majd a másik csészével és a meleg tejjel vissza indultam a szobámba, hogy rá nézzek a két hétalvóra. Mondanom sem kell, a helyzet változatlan. Mindkettő úgy alszik, mint akik heteken keresztül ébren lettek volna. Bemásztam Dominik mellé az ágyba és óvatosan megsimogattam a karját, hátha megébred. Persze, meg ahogyan azt elképzeltem. Semmi reakció. Oké, akkor megsimogatom az arcát, hátha. Semmi. Istenem, hát rángassam meg vagy mi? Hirtelen felindulásból teret engedtem a korábbi vágyaimnak és óvatosan szájon pusziltam.  Látott már valaki ekkora idiótát? Miért csináltam, jesszus!

-Rég keltettek fel ilyen kellemesen, mit ne mondjak- hallom meg végre rekedtes, álmos hangját.

-Máshogy nem ment- vágom rá azonnal. Közben teljesen szét estem, hogy tényleg újra megtettem ezt.

-Erre vártam, addig nem keltem volna fel, míg nem kapom meg ami jár- nyissa ki gyönyörű barna szemeit, amivel képes a lelkembe látni. Nem vicc. Sokszor tudja mire gondolok, még ha én ezt nem sűrűn vallom be, akkor is.

-Istenem, hogy mekkora hülye vagy- forgatom meg a szemeim. Tudhattam volna, hogy már hamarabb is ébren volt, csak játszott velem.

-Te hoztál nekem kávét?- lepődik meg, amint észre veszi a kezemben azt a bögrét amit az első nap óta kisajátított saját magának.

-Hoztam, de nem is tudom, hogy ezek után megérdemled-e- gondolkodom hangosan. Természetesen csak húzom, oda fogom neki adni.

-Várj, had kérjek bocsánatot- ül fel az ágyon, közelebb hajol és nyom egy puszit az arcomra. Akarva akaratlanul is elmosolyodom. Óvatos. -Így már jók vagyunk?- húzza fel a szemöldökét mosolyogva.

-Hát- tettetek gondolkodást.- Nem is tudom.

-Rebeka, ha máshogyan kérek tőled elnézést, az a kávé ki fog lötyögni abból a bögréből-mutat rá a kezemben markolászott pohárra. Nagyot nyelek. Vizuális típus vagyok, el tudom képzelni mi járhat a fejében. Szuper, egésznap ezen fogok agyalni. Kora reggel beindítja a fantáziám, én ezt már nem hiszem el. Nem akarom. Haaaaahj.

-Tessék, inkább oda adom a kávét-nyújtom neki és rá nézek Bellára. -Jó lenne, ha felébredne, lassan indulni kell a dokihoz- közlöm Dominikkal is, hogy jó lenne neki is elkezdeni készülni. Talán neki tart legtovább ez a művelet.

Dominik jócskán elindult már készülődni, mire a mi kis Csipkerózánk felébredt. Kicseréltem gyorsan a pelenkáját, megetettem, majd választottunk egy szép, lenge, nyári kisruhát és vártuk, hogy Dominik végre megtiszteljen minket a jelenlétével.