SZERELEM SOKADIK LÁTÁSRA |Szoboszlai Dominik ff.

8.

R E B E K A

Ötödik nap, péntek. Már majdnem a fele eltelt és eddig egyszer sem akartam kirakni Dominikot a lakásból. Ez csoda. Bár, amikor kinyitottam a szemem és azt éreztem azonnal megfulladok  ha nem szedi le rólam a kezeit- amikkel szinte tiszta erőből szorított-, elgondolkodtam, hogy lerúgom az ágyamról, mégsem tettem. Helyette el kezdtem azon agyalni, hogy mit és hogyan pakoljak be erre a hülye kiruccanásra, amit rám erőltettek. Gondolataimat a telefonom rezgése zavarta meg, a kijelzőn pedig Anita képe és neve villogott szüntelen. Szuper. Kikászálódtam az ágyból és besiettem a gardróbba, hogy felvegyem a telefont.

-Szia Anita, mi a helyzet?- köszönök illedelmesen a korai órában. Na jó, annyira nincs is korán, de még nem ittam kávét. Ilyenkor még kicsit morcos vagyok.

-Szia kicsikém, minden rendben, arra gondoltam, hogy elvinnénk Bellát már most reggel magunkkal, hogy tudjatok egy kicsit pihenni a Domival- közli velem a terveit. Erre most mit mondjak? Hogy alapból nektek kellett volna elvállalni ezt a tizenkét napot az unokátokkal? Sajnos nem mondhatom ezt. Így maradt a kedves verzió.

-Nekünk nem teher Bella- válaszolok.- Nyugodtan menjetek, majd ha felkelt bepakolok és elindulunk utánatok mi is.

-Bekikém, ne viccelj, már úton vagyunk érte, pakolj össze neki, aztán visszük is- közli velem a kész tényeket. Nem is mondhatok nemet, hiszen a nagyanyja. Muszáj vagyok együtt működni vele.

-Rendben van, most össze pakolok neki, de még alszik, úgyhogy ha ide értek kénytelenek lesztek feljönni és megvárni amíg eszik és elkészítem- közlöm vele én is a dolgok menetét.

-Nem gond, majd még hívlak- ezzel rám is tette a telefont. Szuper kedves nagymama. Na mindegy. Álljak is neki a dolgoknak. Elő vettem Bella kisebb táskáját, ahova elpakoltam a fürdéshez, illetve pelenkázáshoz szükséges dolgait. Össze szedtem három napra elegendő ruhát, fürdőruhát és fürdő pelenkát is. Nem ragozom, mindent oda pakoltam, amire egy tizenegy hónapos gyereknek szüksége lehet.

Miután ezzel elkészültem, úgy éreztem szükségem van egy kávéra, de előtte még felöltöztem, hiszen vendégeink lesznek. Lefőztem jó pár adag kávét, elkészítettem Bella reggelijét az útra, és a felkelés utáni tápot is. Gondolom a nagyszülők már reggeliztek, de mi még nem, ezért hozzá láttam pár gyors szendvics elkészítésének is.

Még mindig csak nyolc óra. Simán bele fér, hogy a fürdőben is helyre hozzam magam egy kicsikét. Copfba kötöttem a hajam, megmosakodtam, fogat mostam és feldobtam egy kis szempillaspirált is. Itt az ideje felkelteni a többieket is.

-Dominik, azonnal kelj fel, mindjárt itt lesznek Anitáék Belláért- rázom meg a vállát, de semmi reakciót nem kapok.- Figyelj, ne szórakozz velem, csak kelj fel, nem akarom, hogy meglássák, hogy az én szobámból kászálódsz ki halál kómásan- vetem oda neki még, de erre se kapok semmilyen választ sem. - Az istenit Szoboszlai- kapom fel a vizet és inkább ott hagyom. Nem érdekel már semmi. Bellát se hatotta meg, hogy hangosan beszéltem a szobában, tovább durmol édesen. Én esküszöm infarktot kapok.

Közben persze megérkeztek Anitáék is, akiket siettem beengedni.

-Sziasztok- varázsolok az arcomra egy óriási mosolyt.

-Szia-köszöntenek kedvesen ők is.

-Mindjárt megnézem, hogy fel kelt-e már a kis Csipkerózsika, addig foglaljatok helyet nyugodtan- mutatok rá a kanapéra, de közben elöntik az elmémet a tegnap este történt események emlékei. Szedd már össze magad Rebeka, az ég áldjon!

A szobába belépve épp egy óriási ölelkezést zavartam meg, a szívem azonnal ellágyult látva ezt a kis jelenetet. Én is közelebb léptem hozzájuk és hagytam, hogy engem is bevonjanak a köreikbe.