SZERELEM SOKADIK LÁTÁSRA |Szoboszlai Dominik ff.

15.

R E B E K A

A tizenkettedik nap reggelén vegyes érzelmekkel ébredtem. Egyrészt boldog voltam, hogy ennyi napot együtt tölthettem a keresztlányommal, hogy sokkal erősebb kötelék tudott kialakulni kettőnk között, viszont annak is örültem, hogy viszontláthatom a barátaimat. Már nagyon hiányoztak. Rossz érzésem van amiatt, hogy ilyen hamar véget ért ez a tizenkét nap, ami ennyire közel hozott minket Dominikkal. És, hogy ennek a dolognak, ami köztünk van a megállapodásunk alapján vége szakad. Igaz, hogy csak két nap múlva, de az is eltelik hamar. Sosem vallanám be neki, de ha tehetném, szívem szerint folytatnám. Várnék rá. Szívesen. Ez engem is eléggé megijeszt. De magamnak csak nem hazudhatok. Közelebb került hozzám mint valaha gondoltam volna.

Utolsó alkalommal indultam ki a konyhába, hogy reggelit készítsek a vendégeimnek. Igazán kitettem magamért. Úgy döntöttem, hogy amerikai palacsintát kapnak, sok gyümivel. Neki is álltam elkészíteni a palacsintákat. Reméltem, hogy nem verem fel az egész lakást idő előtt. Hálisten nem kelt fel senki sem. Miután elkészültem a reggelivel, lefőztem a kávét, elindultam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam, és normális emberi formában köszöntsek mindenkit. Nagyon bele jöttem a gyors készülődésbe, ezt még a későbbiekben az előnyömre kovácsolhatom. Kifestettem a szempilláimat miután megmosakodtam és megmostam a fogam. Bekentem az arcomat a szokásos napfényvédő krémmel, ez nálam ugye elmaradhatatlan, és a tegnap már eltervezett pántos, rózsaszín, mini ruhámat magamra kapva, mosolyogva néztem bele a tükörbe. Tetszett ez a Rebeka, akit láttam. Ez a Rebeka magabiztos, boldog és önfeledt.

Meghallottam Bella hangját, ezért oda siettem, de Dominik megelőzött. A nyitott szoba ajtajában néztem őket, ahogy egymást ölelve álldogálnak a kiságy mellett.

-Jó reggelt- szólalok meg végül mosolyogva.

-Jó reggelt- mosolyog rám vissza a focista, majd kinyújtja felém a kezét, ezzel jelezve, hogy menjek hozzájuk közelebb. Boldogan fogadtam el a kezét amivel bevont a köreikbe és szorosan át ölelt engem is a kislány mellett. -Csinos vagy- néz végig rajtam, amikor elveszem tőle a kislány és elindulok vele, hogy kicseréljem a pelenkáját és felöltöztessem.

-Igyekeztem- mosolygok rá.

-Remélem csak miattam- kacsint rám vigyorogva.

-Ki más miatt- forgatom meg a szemeimet, és elvonulok Bellával.

A reggeli alatt boldogan néztem, ahogyan magukba tömik a meglepi palacsintát. Nem gondoltam volna, hogy ekkora örömet okozok vele mindnekinek. De, nagyon örültem neki.

-Beki ez nagyon fincsi volt- vigyorog rám Szofi.

-Egészségedre, örülök, ha ízlett.

-Mehetünk játszani Bellával?- kérdezi tőlem kedvesen mosolyogva.

-Hogyne, várj kiveszem a székből és már mehettek is- közlöm vele, és így is teszek. Kiveszem Bellát, majd útjukra engedem őket az ebédlőbe.

Neki is állok elpakolni magunk után. Dominik nagyon aranyos, segít nekem, hogy minél hamarabb készen legyünk. Amint letöröltem a pultot, megragadja a kezem és behúz a kis helységbe, ahol a takarító szerek és cuccok vannak.

-Mi van?- nézek rá nagyon szorosan hozzá simulva. Nem igen van itt hely két embernek.

-Csak meg akartalak csókolni- simogatja meg az arcom, majd közelebb hajolva a számra tapasztja a száját.

-Ne, várj!- állítom le egy kis idő után.

-Ne már- nyög fel bosszúsan.

-A gyerekek Dominik- mosolyodom el.