➽──────────────❥
❝Egy költözés, egy fiú és egy első találkozás képes mindent megváltoztatni. Először nem is gondolnád, hogy ez mennyi szenvedéllyel, s viszállyal jár.❞
➽──────────────❥
❝𝐀𝐢𝐝𝐚𝐧 𝐆𝐚𝐥𝐥𝐚𝐠𝐡𝐞𝐫❞
━━━━━━━━━━
Csak olvass, és élvez...
Az elmúlt három héten Aidannel nem beszéltem. Nem haragudtunk egymásra, vagy ilyesmi, csak most, hogy már „szakítottunk” nem igazán találtunk közös hangot.
Ám Danteval tényleg jóban lettem, vele azt éreztem, mint Aidannel mielőtt megkért; játsszuk el, hogy randizunk.
Kiderült, hogy sokkal több közös van bennünk, mint gondoltam volna. És ő nagyon igyekezett elfeledtetni velem azt, ami Aidan és köztem történt, bár ez elég rosszul ment neki, tekintve, hogy legjobb barátok, és Aidanéknál lakik, ameddig Seattleben van.
Ám holnap utazik vissza Torontoba, próbáltam meggyőzni -elképesztő mennyiségű könyörgéssel-, hogy még maradjon pár napot, de azt mondta; mennie kell, nagyon fontos.
A nővérem még mindig haragudott rám, amiért nem voltam képes kiállni magamért. És egy idő után igazán frusztráló tud lenni, ahogy minden tettemet úgy figyelni, mintha bármelyik pillanatban elronthatnám az életem.
• • •
Éppen Dantehoz igyekeztem, mivel szerettem volna elbúcsúzni tőle mielőtt elmegy. Már majdnem kopogtattam a fiú szobájának ajtaján, mikor megláttam Aidant a szomszéd szoba nyitott ajtajának résén.
— Te mit csinálsz? — nyitottam be Aidan szobájába. Egy bőrönbe pakolta az összehajtogatott ruháit. — Elutazol valahová?
— Danteval megyek Torontoba — felelte rám sem nézve. — Nemsokára kezdődik Az Esernyő Akadémia negyedik évadának forgatása, szóval Danteval muszáj mennünk — a hangja teljesen rideg volt.
— De... de nekem ezt Dante nem is említette — meredtem magam elé. — Te ezt mióta tudod, hogy Torontoba kell utaznod?
— Úgy két hónapja — rántotta meg a vállát, majd pillantott végre rám. — El akartam mondani, tényleg, csak...
— Csak? Csak nem volt hozzá elég bátorságod két hónap alatt? Vagy arra gondoltál, majd egyszer csak úgyis feltűnik? — emeltem fel a hangom, mire kezét a számra tapasztotta.
— Nézd, sajnálom, de nem úgy tűnt nekem, hogy ez elmúlt három héten egy kicsit is érdekelt volna, hogy mi van velem.
— Oh, szóval ezért is én vagyok a hibás, értem — bújtam ki szorításából, majd egy szemforgatás közepette magára hagytam.
Lerohantam a lépcsőn, ahol Aidan anyukájába botlottam. Kedvesen mosolygott, mint mindig -ebben nagyon hasonlított Aidanre-, ám amint rám emelte tekintetét, a mosoly eltűnt arcáról.
— Minden rendben? — kérdezte mrs. Gallagher, majd egyik kezével a fülem mögé simította rendezetlen, vörös tincseimet.
— Kérdezd a fiadat — néztem gúnyosan az említett fiúra, aki pont akkor ért utol, majd magukra hagytam őket.
❝Aidan❞ ━━━━━━━━
— Aidan... — sóhajtott az anyám. — Nem tudom, hogy mi történt pontosan köztetek, de ő jó hatással volt rád, ne hagyd, hogy ez elvesszen, csak beszélgess vele.
— Nem hiszem, hogy az most használni fog, akárhányszor beszélünk, csak megjobban összeveszünk. Köztünk mindennek vége — néztem rá. — De amúgy sem számít, mert pár óra múlva már egy Torontoba tartó gépen fogok ülni, és jó hosszú ideig nem kell majd Norara gondolnom.
— Szerintem ezt te sem gondolod komolyan — tette kezét a vállamra. — És nem maradsz örökké Torontoban — felelte, majd otthagyott, egyedül ácsorogva a nappaliban.
❝Nora❞ ━━━━━━━━
Alig néhány másodperc telt el aközött, hogy könnyes szemekkel felrohantam a szobámba, majd becsaptam magam mögött az ajtót és aközött, hogy a nővérem utánam jött, s mellém ülve csendben simogatta a karom.
— Aidan hónapokra elutazik — suttogtam. — Te tudtad?
— Pár napja említette — felelte. — Azt hittem; már nem vagy jóban Aidannel.
— De ő már két hónapja tudja, hogy el fog menni, két hónappal ezelőtt még ő volt a legjobb barátom, akkor miért nem monda el nekem? — kérdeztem sírva, ám választ már nem kaptam, ehelyett arcomat a párnákba temettem.
-ˋˏ ༻✿༺ ˎˊ-
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
