➽──────────────❥
❝Egy költözés, egy fiú és egy első találkozás képes mindent megváltoztatni. Először nem is gondolnád, hogy ez mennyi szenvedéllyel, s viszállyal jár.❞
➽──────────────❥
❝𝐀𝐢𝐝𝐚𝐧 𝐆𝐚𝐥𝐥𝐚𝐠𝐡𝐞𝐫❞
━━━━━━━━━━
Csak olvass, és élvez...
November eleje volt, Seattleben ilyenkor már elég hideg szokott lenni.
Boldogan siettem haza, miután kicsengettek az utolsó órámról is, amit amúgy nem tettem volna, ám a mai nappal megkezdődött az őszi szünet, így volt két teljes hetem.
És bár nem igazán rajongtam a szünetekért, ez most más volt... Ugyanis Aidan megkért, hogy töltsem vele ezt a kettő hetet Torontóban, amire gondolkodás nélkül igent mondtam.
Már hetek óta másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy nemsokára láthatom őt. Hiszen Aidan már több, mint kettő hónapja elutazott, s azóta elég ritkán adódott alkalmam beszélni vele; ő nagyon elfoglalt volt a munkája miatt, én pedig az iskola miatt, és ezen az időeltolódás sem segített.
— Biztos nem akarsz jönni? — kérdeztem Annt, míg egy bőröndbe pakoltam el az össze hajtogatott ruháimat.
— Ugyan kérlek. Semmi esetre sem zavarnám meg ezt a se veled, se nélküled románcot Aidannel — húzta gúnyos vigyorra ajkait.
— Csak barátok vagyunk, Ann — néztem rá. — Nincs köztünk semmi, és valójában nem is illünk össze, ezt te is tudod.
— Én hiszek neked — tartotta fel kezeit megadóan. — De azt is tudom, hogy féltékeny lennél, ha meglátnád egy másik lánnyal.
— Mi? Szerinted van barátnője? — pillantottam a hason fekvő lányra.
— Nem valószínű, de az ahogy kiakadtál, bizonyíték arra, hogy már megint igazam volt. És ha látnád az arcod... — nevette el magát, mire hozzávágtam egy párnát.
— Nem vagy vicces — forgattam meg szemeim. — Nincs ideje randizni, meg Dante is ott lesz vele, és megígért, higy nem hagyja; Aidan bármi hülyeséget csináljon. És amúgy sem hívott volna el, ha lenne egy másik lány.
— Nem te mondtad az előbb, hogy csak barátok vagytok, és ez nem fog változni? — kérdezte Ann, ám én úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna.
• • •
Az útlevelem, és a bőröndöm fogantyúját szorongatva ácsorogtam a zsúfolt reptéren. Meglepően sok ember vett körül, annak ellenére, hogy kora reggel volt.
— Izgulsz? — kérdezte Ashley. Ő volt az egyetlen, aki vállalta, hogy elkísér a repülőtérre.
— Egy kicsit. Tudod, még soha sem repültem — emeltem rá tekintetemet. Valójában rettegtem, a gondolataim össze-vissza cikáztak, képtelen voltam összpontosítani. — Mi van, ha eltévedek, vagy, ha nem találom meg Aidant.
— Nyugi — nevette el magát. — Nem tudsz eltévedni, csak egyetlen egy gépre kell felszállnod, még átszállás sincs. És Aidant is egyből meg fogod találni. Nemrég írt, hogy már nagyon vár téged, és hiányzol neki.
— Mi? — arcomra zavarodottság ült ki. — Mióta beszélgetsz vele? És miért neked írta, nem nekem?
— Azért, mert tudja, hogy kettőnk közül én vagyok az összeszedettebb, ez abból is látszik, hogy tíz perce megkezdődött a beszállás a járatodra, te pedig még mindig itt ácsorogsz.
— Basszus, el fogok késni — megfordultam, majd futni kezdtem a folyosón, vigyázva, hogy senkit se lökjek fel. — Nemsokára találkozunk. Szeretlek — kiáltottam visszafordulva, mire ő elmosolyodott.
A repülő út mindössze néhány óra volt, amit olvasással és kedvenc zenéim hallgatásával töltöttem. Az eléjén bár rettegtem a repüléstől, s minden percét gyűlöltem, a végére egészen hozzászoktam, s szinte már sajnáltam, hogy megérkeztem Torontóba.
Úgy volt, hogy Aidan kijön elém a reptérre, ám közbejött neki valami, így taxiba ültem, majd a fiú által megadott hotel címére utaztam.
Már néhány perce a hotel halljában ácsorogtam tanácstalanul. Fogalmam sem volt, hogy ezután mit csináljak.
A bejáratot és az embereket figyeltem, mikor két kar fonódott hátulról a hasam köré, s a magasba emelt.
— Aidan — sikoltottam fel.
-ˋˏ ༻✿༺ ˎˊ-
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
