➽──────────────❥
❝Egy költözés, egy fiú és egy első találkozás képes mindent megváltoztatni. Először nem is gondolnád, hogy ez mennyi szenvedéllyel, s viszállyal jár.❞
➽──────────────❥
❝𝐀𝐢𝐝𝐚𝐧 𝐆𝐚𝐥𝐥𝐚𝐠𝐡𝐞𝐫❞
━━━━━━━━━━
Csak olvass, és élvez...
Néhány perc volt, míg a hotelből elsétáltunk a stúdióig. Még kora reggel volt, így az ég sötétbe burkolódzva terült el felettünk, csupán az utcai lámpák gyenge fénye világította meg a várost.
Aidan egész végig szorosan összekulcsolva tartotta ujjainkat. Nem beszéltünk sokat, de láttam rajta, hogy boldog, csak abban nem voltam biztos, hogy miattam, vagy ezért, mert azt csinálhatja, amit a világon mindennel jobban szeret; színészkedhet.
Beérve a hatalmas épületbe nem volt túl sok ember, csak egy-ketten siettek el előttünk, ránk sem hederítve. Ám ekkor Aidan egy vele egykorú lányhoz vezetett.
Sötét, göndör fürtjei úgyszintén sötét, megigéző szemébe hullottak. Ő volt a legszebb lány, akivel valaha találkoztam.
Aidan közelebb lépett hozzá, majd megölelte, s valamit a lány fülébe súgott, amit bár nem hallhattam, Aidannek sikerült vele az idegen arcára mosolyt csalnia.
— Eden, ő Nora, már meséltem róla — Eden rám emelte tekintetét, majd mosolya abban a pillanatban lefagyott az arcáról. Nekem pedig világossá vált, hogy honnan ilyen ismerős; ő volt a fiatal Allison. — Nekem most el kell mennem átöltözni, de ti addig beszélgessetek — ezzel végigsimított a karomon, majd eltűnt, engem pedig kettesben hagyva, valaki olyannak, aki úgy mért végig, mintha az imént tönkretettem volna az életét.
— Tudod... — kezdett bele, mire én kétségbeesetten pillantottam rá — abból, ahogyan Aidan mesélt rólad, azt hittem; lesz annyi esze, hogy soha többé ne álljon veled szóba.
— Mi? — lepődtem meg. — De én... — nem tudtam befejezni, mivel ekkor Dante ölelt át hátulról, ezzel teljesen elvonva a figyelmemet.
— Nora, annyira jó téged újra látni — szorított magához. — Aidan nem is említette, hogy meglátogatod.
— Igen, hát elég hirtelen döntés volt — feleltem megigazítva a hajam. Mire megfordultam, addigra a lány már eltűnt, aminek elmondhatatlanul örültem.
— Látom összebarátkoztál Edennel — mosolyodott el Dante.
— Ez azért egy kicsit túlzás — ráztam meg a fejem. — Szerintem nem kedvel engem.
— Dehogyis, nála kedvesebb embert nem ismerek, csak adj neki időt — erre már nem feleletem, csak remélni tudtam, hogy nem sikerült már az első nap mindenkit magamra haragítanom.
— Meg kellene keresnem Aidant. Nem tudod, hogy merre lehet? — néztem a fiúra.
— Szerintem az öltözőjében van ilyenkor. Csak menj végig ezen a folyosón, — mutatott előre — és keresd meg azt az ajtót, amire rá van írva a neve. Könnyen meg fogod találni.
— Köszi — megöleltem a fiút, majd magára hagyva elindultam megkeresni Aidant. Tényleg nem volt nehéz rálelni a nevével feliratozott ajtóra. Ám ekkor követtem el életem legnagyobb hibáját; kopogás nélkül nyitottam be...
❝Aidan❞ ━━━━━━━━
Éppen a felsőmet vettem le, mikor meghallottam a hátam mögül az ajtó nyitódását. Azt hittem Nora, így azonnal megfordultam, ám szomorúan kellett elkönyvelnem magamban, hogy Eden áll előttem mosolyogva.
— Erre most nem érek rá — fordítottam hátat a lánynak, ezzel próbálva ignorálni őt.
— Még soha nem mondtál nemet, amikor titokban beosontam hozzád — hangja mézédes volt. Közelebb lépett hozzám, majd kezeit a fedetlen felsőtestemre vezette. — Még van pár percünk — csókolta meg hátulról a vállam.
— Szerettem volna inni még egy kávét, mielőtt kezdődik a forgatás — feleltem.
— Ne ellenkezz, tudod, hogy azt nem szeretem — elém sétált, majd kicsatolva az övemet, nadrágomba vezette kezeit.
— Meg kellene keresnem Norat, mielőtt eltévedne...
— Amikor Torontóba érkeztél, azt mondtad, hogy el szeretnél felejtkezni arról a lányról — simította szabad ujjait az arcomra. — Nem ezt akarod?
— Nem tudom, hogy mit akarok... Csak hagyd ezt abba...
— Azon az estén nem ezt kérted tőlem — vigyorodott el a lány.
— Mert részeg voltam — suttogtam, ám mintha meg sem hallotta volna, folytatta.
— Most sem úgy tűnik, mintha annyira ellenedre lenne — nyalta meg ajkait, majd kezeit férfiasságom köré fonta, mire hátrahajtottam fejemet.
Ám ekkor Nora nyitott be, s csupán értetlen tekintettel nézett kettőnkre.
— Sajnálom. Én csak... — nem fejezte be. Becsukta az ajtót, majd távozott.
Basszus...
-ˋˏ ༻✿༺ ˎˊ-
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
