Part 8. - Na ezt nem!!!!!!

4.4K 136 18
                                    




Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy a hét milyen gyorsan eltelt. A David által kapott munka miatt szinte állandóan az irodámban voltam és dolgoztam. Benjaminnal csak néha futottam össze az egyeztetések miatt, de ennél több kontaktus nem is volt közöttünk szerencsére.
Az orromon lévő heg nagyon szépen gyógyult, így Trevor nem is fogja szerintem észre venni hogy milyen szépen pofára estem. Nem is meséltem neki erről az egészről, mert nem akartam, hogy egy béna kis csajnak gondoljon már a legelején.
Folyamatosan bezsélgettünk egymással és folyamatosan elhalmozott a szerelmes leveleivel. Olyan volt az egész, mint egy kibaszott tündérmese.
Ebéd után bementem David irodájába, ahol Benjamin is bent volt. Elkezdtük véglegesíteni a terveket.

- Elvagyok ámulva ez nagyon jól sikerült.

- Köszönjük.

- Nagyon tetszik ahogy játszottatok a színekkel.

- Alice érdeme ez, ő találta ki.

- Nem csalódtam benned drágám, tudtam, hogy neked kell adnom ezt a feladatot. Te és Benjamin tökéletes párost alkottok. – Elpirultam David megjegyzésén, de Benjamin hamar megoldotta, hogy el elmúljon.

- Hála istennek hogy csak a munkában alkotunk tökéletes párost.

- Seggfej. – Suttogtam.

- A tervek tökéletes akkor is Ben, ne legyél ekkora pöcsfej. – Nagyot kacagtam David megjegyzésén, ahogy oltogatta a fiát. Ben dühösen rám nézett, de én hatalmas mosolyt villantottam rá hogy még véletlenül se tudja elrontani a kedvemet az este előtt.

- Köszönjük David.

- Mindjárt át is küldöm a barátomnak, hogy szemügyre vegye ő is, és ha neki is megfelel akkor kezdődhet a munka.

- Szuper.

- David, van még valami feladatunk mára? – Kérdeztem.

- Nem nincsen, ahogy látom mindennel megvagytok.

- Akkor nem gond, ha elindulok haza hamarabb egy kicsit?

- Dehogy gond kedvesem.

- Köszönöm.

Benjamin és én kimentünk David irodájából, majd elindultam a sajátom felé.

- Hova rohansz így el? – Szegezte nekem a kérdést Ben.

- Az nem a te dolgod.

- Már megint ellenséges vagy.

- Azért vagyok ellenséges mert nem mondok el egy olyan dolgot, ami nem tartozik rád?

Benjamin erre már nem tudott válaszolni mert az orra előtt becsuktam az ajtót.
Össze pakoltam minden holmimat és elindultam le a mélygarázsba. Minél hamarabb haza akartam érni, hogy eltudjak rendesen készülni az esti randevúmra. Trevor írt már nekem, hogy nagyon izgatott és nagyon várja már hogy lásson.

Mikor hazaértem lezuhanyoztam, hajat mostam, majd ezek után feldobtam egy avokadós arcpakolást is. Leborotváltam tükörsimára a lábaimat és a puncimat is hogy még jobb legyen az este ha úgy alakul hogy Trevorral felmegyünk az egyik szállodai szobába.
Remegett a lábam miközben végeztem az arcápolási rutinomat, és úgy éreztem, hogy mindjárt vissza jön az ebédre megevett tonhal saláta is.
Pár perc önsajnálat után összeszedtem magamat és elindítottam Spotify-on Montell Jordan – This is How We Do It című számát. Fel alá ugráltam a lakásban és úgy ráztam a seggemet, mint még soha. A zene és a tánc felszabadított és már nem is émelyegtem annyira.

Este hat órára már egészen jól éreztem magam. Felvettem a kék csipke tangát és melltartómat, harisnyát húztam mert már hideg van kint esténként, belebújtam fekete kötött mini ruhámba, ami a térdem fölé ér és egy koromfekete boka csizmát választottam hozzá tíz centis sarokkal.
Szőke dús hajamat begöndörítettem, egyszerű de szexi sminked dobtam fel az arcomra, tettem egy kis ezüst csillogó szemhéj púdert a szememre, és extra nagy szempillákat varázsoltam a legújabb szempillaspirálom segítségével.
Felvettem egy ezüst nyakláncot, aminek a közepén egy kis kék kő ékeskedett. Gondoltam ez menni fog a kék csipkén tangámhoz, ha netán ledobom a ruhámat az este folyamán.
Felkaptam a táskámat és míg vártam a taxit küldtem egy képet Ellának, hogy nézze meg jó lesz-e a ruhám a ma estére.

Vakrandi az ördöggel. +18Unde poveștirile trăiesc. Descoperă acum