Egy nyeregben [Befejezett]

4.- 🔞

*Amy szemszöge*

Egy hét kihagyás után úgy gondoltam ideje meglátogatnom rég nem látott apámat. A dolgozó szobájából kopogtatásomra válasz nem jött, ezért csak szimplán besétáltam. A székében ült, az ablakkal szemben. Nézte ahogyan a többiek a lovaglás tudnivalóit sajátitják el. Nem szólaltam meg, míg apa meg nem unta a csöndességet.

-Tegnap Mr. Partridge járt nálam.-említette, mintha látta volna, hogy én vagyok bent.- Azt mondta, hogy nem akarja, hogy több rivalizálás legyen a családjaink közt, mert szerinte, ti szerelmesek vagytok.-fordult meg, és sétált a vizes palackhoz. Azt kicsavarta és a poharába töltött egy keveset.

-Érdekes, én nem tudok erről. Bár, be kell vallanom, valóban helyes.-sétáltam az asztalához.-Viszont nem ezért jöttem. Nem szeretnék egy fiú miatt veszekedni veled, szóval ne fájjon a fejed Louis miatt, mert ártalmatlan.-próbáltam elhitetni apával az igazságot.

-Na jó, lehet nem minden Partridge ártalmas, de a biztonságod érdekében rajta és persze rajtad is tartom a szemed.

Ekkor megkönnyebbültem. Levezetés képpen még elmentünk együtt lovagolni, a lovas parkba. Ez nem tartott olyan sokáig, délutánra haza is értünk. Nem szeretek lovaglás után csak úgy az ágyamba feküdni, ezért hajat mostam, megfürödtem, és otthoni ruhába öltöztem. Ez a szett csak egy atlétából és egy rövidnadrágból állt, de a biztonság kedvéért, még egy köntöst is vettem fel. Mary elment és nem is állt szándékomban őt ugráltatni, így hát feltaláltam magam. Tettem-vettem a házban, míg nem kopogást hallottam a szobámnál lévő erkély felől. Nem voltak sűrvek ezek a kopogások és nem is nagyon figyeltem rájuk, amig el nem kezdett idegesíteni. Kinyitottam az ajtót, és lenéztem a földszintre. A házam előtt Louis állt, kérve, hogy engedjem be őt. Mondtam, hogy jöjjön az ajtó elé, és kinyitom neki, s mikor oda értem, hogy ezt meg tegyem, már ott is volt.

-Gyors voltál!-nyitottam ki neki az ajtót, amin úgy sétált be, mintha mindig ide járna haza.

-Ez is egy előny bennem.-kezdtett nagyképűsködni, mire gyorsan elsétáltam mellette. Nem volt rest, ő is követte lépéseimet.-Egyébként van itt valaki rajtunk kívül?-dőlt az ajtóba, miközben nézte, ahogy pakolok a szekrényembe.

-Nincs és azt sem kéne megtudnia senkinek sem, hogy te itt vagy.-sétáltam oda, és böktem a mutatóújjammal a mellkasára.-Főleg nem apámnak!

-Miért mi lenne ha megtudná?-mosolygott le rám pajkosan.

Mogyoró barna szemeibe néztem, és láttam bennük a vágyat. Nem voltam képes válaszolni a kérdésére, de tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Csak habogtam, értelmes szó nem hagyta el a számat.

-Kérlek ne nézz így rám Louis.-fordítottam el a fejem, de eres kezével az állam alá nyúlt, és vissza fordította azt.

-Mert ha igen?-nézett ismét a szemeimbe.

Ezuttal nem habozott, egyből a számra hajolt, aminek következtében, nem tudtam neki válaszolni. Nyelve bejutást kért a számba, amit nem kapott meg, csak miután a keze a derekamról a fenekemre csúszott. simogatni kezdett, de karjait elkaptam és vissza vezettem a derekamhoz. Elsétáltunk az ágyig miközben csókolóztunk, és rádőltünk. Fölém magadsodott, és a szemembe nézett.

-Akarod?-kérdezte miközben egyre gyorsabban vette a levegőt. Ekkor már elkezdte kikötni a köntösömet.

-Luis várj!-fogtam meg kezeit.-Én még sosem csináltam.-vallottam be.

-Akkor nagyon vigyázni fogok rád.-csókolt meg szenvedélyesen újra.

Nem ellenkeztem, hagytam, hogy csinálja amit jónak lát. Egy idő után minden zavaró ruhadarab lekerült rólunk, s a nyögéseinktől fűtött szobában enyelegtünk. Eleinte fájt, de szinte már meg is szoktam lassú, majd egyre gyorsabb lökéseit. Amikor már mindkettőnk kifáradt, heves lélegzet vétellel feküdtünk a párnák közé. Az ölébe feküdtem, ő pedig átkarolt a vállamnál.

-Mesés voltál bby.-s ekkor nyomott egy puszit a homlokomra.

Ahj annyira jól csókolt! Örökké magam mellett akarom tudni. Sosem voltam még ennyire szerelmes.

*Louis szemszöge*

Végre megkaptam amit akartam. Attól tartok, hogy szeretem, bár nem tehetem. Nem szeretnék vele durva lenni, tudom, hogy ő ennél sokkal többet érdemel. Azt akarom, hogy az enyém legyen, a magaménak akarom tudni. Annyira késő lett hírtelen, hogy már el aludt. Annyira gyönyörű! És ez a barna haj, valami eszméletlen. A mellkasomon fekszik és azt érzem, hogy sosem akarom elengedni. Ő maga egy csoda, bár tudom, hogy sosem lesz egészen az enyém....