20.- Ez a ló egy csoda!

79 1 0
                                    

Közel két hónap telt el és a derbi a nyakunkon van. Mary valamellyest konyít a lovagláshoz, így ő nézi nekem az időt. Nagyon jól vágtat, az eddigi leggyorsabb ló a farmon. Minden lovas végig sorakozik a karámnál és nézi ahogy próbálkozunk. Igyekeznek instrukciókat adni, hogy hogyan csináljam.
Akárhányszor leszállok a lóról örvendezve ugrálunk egymás karjaiba, hiszen minden eredmény egyre jobb. Úgy érzem sikerülni fog a verseny. Koa nagyon igyekszik ahogy látom.
Mikor tartottunk egy kis szünetet és leszálltam a lóról, a kislányok körül ugrálták Koat, én pedig Mary mellé ültem. Krém színű lovagló nadrágom csupa kosz lett, de ebben a pillanatban nem zavart.
Mary a ház előtti lépcsőn ült, oda mentem mellé.

-Na milyenek voltunk?-huppantam le lihegve.

-Csodásak voltatok! Ha így halad, akkor biztosan megnyeri a versenyt.

-Kisasszony!-jött Flint az házból, egy halom papírral a kezében.-Ma még ha jól látom nem rendezte el az adó bevallást.-szemezett az első lappal, majd kezdte lapozgatni a többit.-Na meg van még itt egy kis befektetés, pénzügy, óh és nem írta még meg a beleegyezését, mi szerint Beensék művelhetik a földjét amit az apja hagyott magára.

-Rendben Flint majd megcsinálom-álltam fel és mentem oda-  ,most más dolgom van ahogy látod.

-Nem, azt hiszem, ezt nem halaszthatja el. Beensék nem várnak tovább ha ma nem csinálja ezt meg.

-Azt hiszem már csak este lesz időm rá. Most a lovam fontosabb mint ezek.

Flint cammogva ment vissza, s én is így tettem, csak Koaval. Mikor mindenki útjának eredt, zabbal jutalmaztam lovamat, és bevezettem a karámba. Rengeteget dolgozott, megérdemli a pihenést.
Mivel jó idő volt átöltöztem, majd Sofi, Jack és Steve társaságában elmentünk a kisvárosi partira. Ma van a városnap, így rengeteg kirakodó és játék lesz. Ott lesz a dodzzsem, meg az óriás kerék és még az XXL is....
Mikor elmentünk az első volt, hogy Sofival a kaja útjába indultunk. Vattacukrot, majd jégkrémet ettünk. Változatos mi? Édesség után édességet habzsoltunk és a dodzzsem pályát magunkévá tettük. Nagyon jól éreztük magunkat, majd mikor este felé haza indultunk....
Na találjátok ki kivel futottam össze... Ja.....
Épp utánam szaladt, mikor leghátul sétáltam.

-Amy!-szólított meg Louis.

-Bármi is legyen az, a válaszom nem!-mosolyogtam az orrom alatt.

-Mondták már, hogy milyen gyors vagy?-nézett rám félszemmel.

-Mondták már, hogy nem jó a humorod?-néztem fapofával, ugyan akkor legbelül szakadtam.

-Hát eddig mindig csak pozitívan beszéltek rólam.

-Például?

-Helyes vagyok, jó a testem, okos vagyok.... ja! És valaki azt is mondta már, hogy nem tud nélkülem élni.-mondta célozgatósan.- De ami azt illeti, nem bánnám ha újra kezdhetnénk egy vacsorával mondjuk?-ekkor komolyra fordult a szó, a nevetgélésnek vége szakadt és meg is álltam.

-Sajnálom, de Koat fel kell készítenem a következő bécsi derbire. Nincs időm vacsorázgatni.-sétáltam tovább.

-Remek! Úgy szint indítom, egyik legkiválóbb lovam ezen a derbin. Ott találkozunk, bár kétlem, hogy te nyernél.

-Óh én pedig kétlem, hogy nem nyernék.-fordultam felé magabiztosan- Koa lesz a leggyorsabb az összes közül.

-Azt majd meglátjuk kicsi.-hajolt le hozzám, hogy megpaskolja a fejem tetejét.

Hosszú vitázás után ott hagytuk egymást. Nem értem mi ez az új alakja. Mármint új alak alatt azt értem, hogy most olyan komor. Régen nem ilyen volt, most sokkal nagyobb bunkó mint eddig.
Mikor haza mentünk Sofiék elmentek, Steve pedig nálam aludt. Kibeszéltük Louist, és az ő újdonsült pasiját, akiről még szinte semmit sem tudok, de lemerem fogadni, hogy ez is csak egy pár napig fog tartani.
Egy hét múlva lesz a nagy verseny, a legjobbakat remélem. Tudom, hogy az enyém lesz alegjobb még akkor is, ha nem mutatja meg tehetségét. Na meg Louisnak nincs is jó lova. Mivel akarná ő megnyerni a derbit?

Egy nyeregben [Befejezett]Where stories live. Discover now