Egy nyeregben [Befejezett]

21.- A második nagy nap, bécsi derbi

Egy nappal előtte indultunk el Bécsbe, a verseny helyszínére. Koa jól viselte az utat, nem volt semmi gond. Mikor megérkeztünk, már esteledett, de nem mi voltunk az egyetlenek. Elfoglaltuk a szállásunkat, a lovat pedig bezártam a boxba, ahol a többi volt. Steve kísért el, de ő hamarabb felment mint én, mert lent maradtam még egy darabig.

-Ugye tudod, hogy észvesztőnek kell lenned holnap reggel?-beszéltem hozzá miközben simogattam, hiszen tudtam, hogy egyedül vagyok.-Apa most biztos büszke lenne rád. Minden álma az volt, hogy egyszer derbire vigye az egyik lovát.-kezdtem bambulni.-Tudom, hogy te leszel a legjobb!-hajolt le eközben Koa szénáért.

-Ne fogadj rá!-hallatszott az ismerős hang, mire megfordultam.

-Ahj sosem szállsz már le rólam?-döntöttem a fejem a kezembe.

-Óh baby én csak tudatni akarom veled, hogy nem te vagy az egyetlen lány aki iránt érdeklődök.-könyökölt a box ajtajára.

-Miért más lány után is érdeklődsz?- kulcsoltam össze a karjaimat.

-Valaki itt féltékeeeeny!-mosolygott, nem az örömtől

-Dehogy!-fordultam el zavartan, majd egy idő után a box ajtaja felé indultam, ahol Louis könyökölt.-Engedj ki légyszi, el akarok menni.

-Na és miért?-hajolt egészen közel.

-Mert nem szeretnék veled maradni egy helyen.-néztem csillogó szemeibe.

-Aww ez cuki, de mi van ha nem engedlek ki?

-Ki engedsz!-jelentettem ki, mire feltápászkodott onnan.

Mikor kijöttem és rázártam az ajtót, Louis a falnak lökött és a derekamra csúsztatta a kezét. Rémülten néztem fel rá, s vágytam arra, hogy megcsókoljon.

-És most jön az a jelenet mikor megcsókolsz?-néztem rá, miközben arca egyre közelebb került az enyémhez.

-Ha ennyire szeretnéd!-tette a falra a másik kezét az enyémmel mosolyogva.

Nem adtam választ, de ő e-nélkül is tudta, hogy mit akarok. Szenvedélyesen megcsókolt, elősször a számon, majd egyre lejjebb a nyakamon. Mély lélegzeteket vettem a falnál, s a körülmények kicsit sem érdekeltek. Mikor meguntam, hogy folyton csak a nyakamon lóg, a szájára tapadtam. Nyelvével játszadoztam, de valahogy véget vetett a jó érzésnek. Csak rám nézett és elment, de utána indultam.

-Akkor ennyi? Tényleg csak egy futó kaland vagyok?-mentem utána.

-Amy!-fordult vissza.-Én csak jól akarom csinálni. Nem akarok elrontani semmit és ezért inkább nem is próbálkozok.-nézett rám kissé könnyes szemekkel.

-Akkor csináld jól!-nyúltam gallérja után.

-Akkor csinálom a legjobban, ha békén hagylak.-húzott egyet bőrkabátján.

-De én veled akarok lenni. Mostmár tudom, hogy ezt akarom!-erőlködtem.

-Amy félsz tőlem. Nézd tisztára remeg a kezed, nem akarlak megilyeszteni!-kiabálta, de én akkor is oda mentem.

-Louis én szeretlek!-fogtam meg ismét a gallérját.

-Ne tedd!-vette le kezeim könnyes szemekkel.

Ekkor bőrkabátja kicsúszott kezeim közül és ott hagyott. Nem tudtam mitévő legyek. Csak ő és a holnapi nap kattogott a fejemben. Ha valóban annyira harcolna, akkor most miért hagyott itt? Ha jól akarja csinálni, miért nem igyekszik eléggé? Eddig mindig követett mindenhova és tudni akart rólam mindent. Most meg csak úgy egyszerűen magamra hagy. Akkora egy seggfej lett...
Másnap korán reggel keltem, hogy kellő képpen felkészítsem Koat. Lecsutakoltam és felszerszámoztam. Adam, aki meglovagolja a lovam teljesen készen állt. Mary és Flint is ott volt velem, bár nem tudom, hogy ő mit keresett a versenyen.

-Na oké, nagy nap ez a mai! Mindenkinek bele kell adnia mindent, de legfőképp neked Adam.-néztem rá.-Ha menni akar engedd, de a végénél, mikor már túl vagy a célon, fogd szárba, hogy megálljon, de te ezt már úgy is tudod.-bólogatott, miközben szívta szivarát.

Félszemmel figyeltem ahogy Louis instrukciókat ad az őt körülvevő személyeknek. Én és Mary lassan elfoglaltuk a helyünket, miután fogadtunk a lovakra. Már minden lovas a helyén volt, így lassan kezdetét vehette a verseny. Egy utolsó pillantást vetettem még Louisra, aki pont elkapta azt.
A bíró vissza számolt és rögtön kezdetét vette a verseny. Mindenki igyekezett. Koa elősször nem volt legelől, de lassan előre tört a futam alatt. Louis lován látszott a győzni akarás. Szívem hevesen dobogott, izgultam, még lehet jobban mint ő. Koa és Louis lova voltak elől, a többi nem is számított. Koa le volt maradva, de gyorsan előzte meg a telivért. Ő lett a győztes, mire Maryvel eszeveszett visításba kezdtünk. Sírtam az örömtől, el sem hittem, hogy ez az én lovam. Azonnal Jasper felé menten, és újjongva öleltem meg őt. A boldogságom leírhatatlan volt. Tudtam, hogy ebben a lóban, minden benne van. Rengeteg kamera állta körül a lovamat, majd engem is. Kupát és kitűzőket kapott, néhányat rá akasztottam.