Egy nyeregben [Befejezett]

26. rész-Végre egy kis kaland 2!!

Este kilenc körül megérkeztek Sofiék. Már egész nagy a pocakja, Jack pedig többet idegeskedik mint maga Sofi. Csomó mindent meséltek, többek között egy dobozt is át adtak.

-Mi van benne?-érdeklődtem, miközben kinyitottam

-Néhány ultrahangos kép a piciről.-mondta miközben a hasát simogatta.

-Óh de cuki ez a ruha!-vettem ki a kék bodyt, majd feleszméltem.-Csak nem kisfiú lesz?

-Dee!!

Nagyon örültem ennek, de még boldogabb voltam mikor megtudtam, hogy én leszek a kereszt anya.

*Másnap*

Reggel mikor felkeltem, kimentem a konyhába. Borzasztó álmos voltam, csak egy köntösben, és egy mamuszban mentem le. Mary éppen pakolta ki kosarából a gyümölcsöt, és zöldségeket. Megálltam az ajtóba, s ekkor már hátra fordult.

-Csak, hogy felkeltél tíz órakkor!-dobott nekem egy almát, amit ügyesen el is kaptam.-Na! Igyekezz! A lovad már vár odakinn!

Kinéztem az ablakon, mire csak annyit láttam, hogy egy lovász fiú próbálja vissza vinni Koat a karámba, de ahogy észrevettem, nem igen sikerült neki. Gyorsan felkaptam magamra a lovágló ruhám és kimentem segíteni neki. Ha már kint voltam, úgy döntöttem foglalkozok is vele. Nem nyergeltem fel, szőrén lovagoltam ki rajta.
Nincs is annál jobb érzés mikor eggyé vállsz a természettel. Mikor úgy érzed minden megszűnik létezni és csak te vagy, meg a lovad. A hangok, a nyomok, a levegő, minden megállt. Mint egy másik univerzum. Az idő túl jó volt, csak egy pulcsi volt rajtam.
Erdőn, mezőn végig vágtattam, a hegyeken dombokon, körbe lovagoltam (ez rímmelt lol~író). A közelben egy kisebb folyó csordogál, de számunkra, az is gyerekjáték volt. Meg kellett állnunk, mert már mind a ketten, egyre jobban fáradtunk. Koanak habzott a szája, de nem engedtem, hogy igyon, viszont én azt tettem. Tudta jól, hogy nem tesz jót neki most ez.

-Még egy kicsit várj ezzel!-paskoltam meg a nyakát, majd szinte megilyedtem.

-Hát ezt nem hiszem el!-hallatszott a távolból Louis hangja.- Amy Byron, mostmár biztos vagyok benne, hogy követsz.

-Csodával határos módon még is te érkeztél később.-néztem rá fapofával, mire ő leszállt a lováról.

-Naa!-mászott bele a vízbe, akárcsak én.- Ne legyél már ilyen morciii!-erre csak rámfröcskölt egy tenyérnyi vizet.

Ezt nem hagyhattam, szóval vissza vágtam neki. Addig-addig kötekedtünk, míg mind a ketten csurom vizesek lettünk. Elindult felém, hogy bele lökjön a vízbe, mondván, már úgy is vizesek vagyunk. A gond csak az volt, hogy menet közben valamiben megbotlott, úgy, hogy én menekülés közben rá estem. Bele borultunk a vízbe, s ezuttal egyikünk sem úszta meg szárazon.
Heves légvétel közben, nevetve úszkáltunk egymás körül. Azt éreztem, valamivel közelebb kerültünk. Végül már csak kifeküdtünk a fák közé, és néztünk fel. Fel az égre, a lombokra, a madarakra. Nevetgéltünk, beszélgettünk és már alig vártam, hogy megcsókoljon. Ez azért sem történhetett meg, mert persze mint mindig, most is megzavart minket valami.....