Egy nyeregben [Befejezett]

18.- Felnőtté kell válnunk

Egy hónap telt el a temetés óta és azt kell mondjam jól összekalapáltam a tanyát, na meg magam is. Beköltöztem apám házába, és berendeztem magamnak. A dolgozószobája, mostmár az enyém. Már sehol sem látszik vér, vagy lövés nyom. Kicsit még nehéz itt dolgoznom, de idővel biztosan meg fogom szokni. Már elfogadtam, hogy nincs többé és, hogy ha akarnám sem tudnám vissza hozni őt.
Épp a részvényeket rendeztem, bár a szó jelentéséről, csak néhány napja kaptam információt. Most van egy olyan férfi az életemben, aki mindent megnehezít. Olyan mint egy menedzzser, de valahogy még sem az. Folyton a seggemben van, nagyon idegesítő és nem mellesleg nyávog. Azóta vettem fel, (amit utólag már bánok) mióta Steve elvitt a nénikéjéhez. Nem szeretném kirúgni, hiszen rengeteg jó tanácsot ad.
Ma muszáj volt elmennem a boltba, mert rengeteg dolog nem volt itthon. Eleredt az eső, ezért esernyőt is vittem magammal. Mivel vezetni még nem tudok, hívtam egy taxit és azzal mentem fel a városba. Fél óra múlva ott is voltam, de nehezen igazodtam el eleinte. Mikor elérkeztem a bolthoz bementem. Már épp válogattam a sorok között, s  a bevásárló listám fele a kosaramban volt, megcsörrent a telefonom. Flint volt az, az ügyintézőm.

-Haló Flint?

-Jó napot! Egy úr várja önt itthon.

-Hogy hívják az urat?

-Louis Partridge hölgyem.

-Azonnal ott vagyok!

Méreggel telve raktam le a telefont. Mit keres ő nálam?? Azt hittétek a temetés óta enyhült a haragom felé mi? Hát nem... Inkább nagyobb lett mint eddig volt. Nem értem, mi jogon gondolja azt, hogy a mi kapcsolatunk még nem ért véget.
Ami volt azt kifizettem, a többit meg hagytam a francba, majd ha lesz időm jövök még egy kört. Haza vitt egy újabb taxi, s ekkor láttam meg Louist. Nagyon mérges voltam....

-Te még is mit keresel itt?-mondtam anélkül, hogy rá néztem volna.

-Gondoltam tudunk beszélni...-mondta megbánóan.

-Nekünk már nincs miről beszélni.-mentem fel a lépcsőn, de megfogta a kezem.

-És ha egy kávézóban beszéljük meg mind ezt?-kiráncigaltam erős kezéből a csuklómat, majd megszólaltam.

-Louis, nekem nincs időm erre...-fordultam meg és megérintettem az ajtókilincset.

-Én csak azt akartam mondani -ekkor vissza fordultam, felé- , hogy amióta megismertelek, tőled jobb az életem.

Nem tudtam mondani semmit. Szívem kicsit felolvadt, de nem akartam megadni magam. Tudtam, hogy annak nem most jött el az ideje.

-Louis kérlek fogadd el, hogy nincs többé  "mi". Csak te és én van. Fel kell nőnünk! Mostmár mindkettőnknek saját élete van. Keress magadnak valami prostit, akivel ugyan azt eljátszhatod mint velem.

Többet nem mondtam, csak bementem a házba és ott hagytam. Megállás nélkül, csak sírtam. Fájt a szívem, hogy ismételten ott kellett hagynom őt. Hogy lehetek ennyire önfejű?!

*Louis szemszöge*

Megpróbáltam a lehetetlent, újra bocsánatot kértem tőle. A próbálkozásom ez úttal is kudarcba fulladt. Nem akarom feladni a reményt, akkor is vissza szerzem Amyt, ő csak az enyém!
Miután rémes érzéssel haza kullogtam, egy üveg bor társaságában folytottam el szerelmi bánatom. Meghódítom, de ha neki nem vagyok így jó, akkor leszek rossz fiú. Jasper is társult a beszélgetéshez, amit mámoros állapotomban magammal folytattam, míg ő nem jött. Már csak annyira emlékszem, hogy az ágyba fektet és alszok is.