Game Of Chaos / Teen Wolf ff /

--8--

Percekig álltunk csendben egymás mellett Stilessal. Egyikünk se szólalt meg az elmúlt percekben történő események miatt.

Még sosem láttam Scottot ilyennek. Mintha nemis ő irányította volna mozdulatait. A harag teljesen átvette felette az irányítást. Ha nem tudnám, hogy milyen is Scott valójában, akkor most félnék tőle.

Óvatosan rapillantottam Stilesra és az ő arcáról is valami hasonlót bírtam leolvasni.

-szerintem jobb, ha én most megyek.- köszörültem meg a torkom, majd óvatos léptekkel a cuccomhoz léptem.

-Igen, lehet. Nem árt, ha megnézed Scott mit csinál.- nézett rám kábán Stiles.

Elköszöntem a fiútól, majd gyors léptekkel lementem az emeletről. Fel kaptam a cipőmet, majd egyből indultam haza.

Kellemes, friss levegő volt kint. Kicsit borongós volt az idő, de legalább nem volt hideg.

Felraktam a fejemre a fejhallgatóm. Egész úton agyaltam. Még mindig nem bírom felfogni, hogy mégis mi történhetett nemrég Scottal. Szinte rá sem ismertem.

Minél jobban törtem rajta a fejem, annál több kérdés lett, amire sajnos nem tudtam a választ.

Azt viszont tudtam, hogy bármi is lesz még a jövőben, én mindig ott leszek Scottnak és mindenben segítek neki.

Ilyen gondolatok közepette léptem be a házba. A konyhába észre is vettem Scottot, aki bűnbánóan nézett rám.

A szeme töménytelen szomorúságot sugalt. Én oda léptem hozzá és minden szó nélkül magamhoz húztam.

-Nia én úgy saj...- kezdte a bocsánatkérést.

-Csönd! Nem kell bocsánatot kérned, de szeretném ha mostmár tényleg belátnád, hogy jól jönne a segítségünk!- csaptam egy gyengédet a fejére. Nem akartam, hogy a történteken rágódjon.

-De én tényleg nagyon sajnálom! Nem tudom mi lett velem, egyszerűen elborult az agyam és gondolkodás nélkül cselekedtem!- húzódik kicsit hátrébb, hogy a szemembe tudjon nézni. Scott mindig szeretettel teli szemei most csak szomorúságot árasztottak.

-Na jól figyelj mert csak egyszer mondom el! Nem kell sajnálkoznod. Ami megtörtént, azon már nem bírsz változtatni. Én nem haragszok, és Stiles se. Viszont! Ha a jövőben el mered utasítani a segítségünket azzal az indokkal, hogy nincs semmi bajod, nagyon csúnyán megverlek!- nyomatékosítottam mondanivalóm a kezem mozgatásával.

Azt akartam, hogy végre Scott rájöjjön, hogy tényleg segítségre van szüksége. Ahogy a szemébe néztem láttam, hogy végre elfogadja ezt a tényt. Csak csendben néztük egymást, majd egy pillanat alatt az ölelésébe vont.

Szorosan húzott magához, fejem a mellkasába nyomódott. Jellegzetes férfikölni illata körbe ölelt.

Imádtam mikor így magához ölelt, mert ilyenkor azt éreztem, hogy minden rendben van, és míg ő itt van nekem senki se bánthat. Tudtam, hogy bármi baj lenne ő segítene, és bármi áron megvédene.

Ő neki köszönhetem, hogy egy szerető családban élhetek, hiszem ha ő nem lenne, még mindig anyáékkal élnék, barátok nélkül, szeretet nélkül. Scott olyan dolgot adott nekem Melissaval együtt, amit sose tudok meghálálni.

Kettejüknek köszönhetően egy boldog életet kaptam, barátokat és a legfontosabb, hogy egy szerető családot is. Éppen ezért van az, hogy ha azt mondanák nekem, hogy értük ugorjak le egy hídról, gondolkodás nélkül megtenném.

Éppen ezért, olyan erősen húztam énis közel magamhoz Scottot, amilyen erősen csak tudtam.

Az emberek akik nem ismernek minket, mindig azt hiszik, hogy együtt járunk. Mi ezen persze jót derülünk. Igaz, hogy tényleg nagyon szeretjük egymást, de nem úgy mint a szerelmesek, rokonságunk révén eléggé érdekes is lenne.