Game Of Chaos / Teen Wolf ff /

--13--

Ijedtemben egy hatalmasat sikítottam, majd a falhoz ugrottam. Az alak kirángatta Scottot a székéből, majd az ajtóhoz nyomta. Ekkor láttam, hogy a behatoló az Derek Hale. Pislogni se volt időm, Derek már elkezdett beszélni.

-láttalak a pályán! - mondta az ajtóhoz nyomott fiúnak, miközben bal kezével Scott pólója nyakát fogta, hogy a fiú ne tudjon kiszabadulni.

-Mi-miről beszélsz?- nyögte ki nagy nehezen Scott, miközben arca már szinte beépült az ajtóba. Én erőt vettem magamon és megpróbáltam minél észrevétlenelebbül közelebb menni hozzájuk.

-Előttük változtál át! Ha rájönnek, hogy mi vagy, rólam is megtudják. Mindenkiről! És akkor nem csak a vadászok üldöznek majd, hanem mindenki. Te meg maradj ott!- az utolsó mondatnál Derek egy röpke pillantást szentelt rám, ezzel a tudtomra adva, hogy nekem mondja. A hirtelen tekintettől megdermedtem és jobbnak láttam eleget tenni a férfinak és nem mozdultam.

-Nem láttak semmit, esküszöm! Esküszöm!- mentegetőzött Scott, miközben próbált levegőhöz jutni. El sem tudtam képzelni, hogy ha én ennyire félek jelen pillanatban, akkor ő mit érezhet.

Annyira nem értettem ezt. Derek elsőnek feltűnik a sulinál, majd valahogy egy hang nélkül bejött a házba, fel a lépcsőn és megállt mögöttünk, mindezt úgy, hogy mi észre se vettük. Most meg szegény Scottot az ajtónak szorítja. Derek rángatott ki a gondolkodásomból.

-Nem is fognak, mert ha csak a közelébe mész a pályának szombaton, én magam öllek meg, esetleg a szép kis unokatesódnak esik bántódása.- fenyegette meg Scottot, majd elengedte és kámforrá vált.

Scott megfordult, a térdére támaszkodva próbálta feldolgozni az elmúlt pár perc eseményeit. Én a falnak dőlve túrtam bele barna hajamba, miközben próbáltam felfogni, hogy mi is történt.

Abban, hogy Derek Hale csak úgy eltűnt, már meg se próbáltam logikát találni. Tudtam, hogy úgysem tudnák választ találni rá. Az viszont jobban aggasztott, hogy megfenyegette Scottot és engem.

-Jól vagy?- kérdeztem meg aggódva a fiútól, miközben elindultam felé, hogy megnézzem, nincs-e baja.

-Persze. Azt leszámítva, hogy most lettünk megfenyegetve egy őrült által, aki nem mellesleg egyszer csak itt termett majd egy pillanat alatt el is tűnt, egész jól vagyok.- mosolygott rám gúnyosan Scott, miközben légzése valamennyire normalizálódott.

Nem válaszoltam a fiúnak, csak egy gúnyos fintort villantottam neki. Már éppen mondani akart valamit Scott, mikor a telefonom megcsörrent. Kivettem a zsebemből a készüléket, a képernyőn Stiles neve villogott. Mivel most nem volt kedvem beszélni az esetről, így csak lenémítottam a telefonomat, majd fel pillantottam. Scott kérdő arcát látva meg is válaszoltam a kérdést, ami a fejében megfogalmazódott.

-Stiles az. Gondolom érdekli, hogy élünk-e még. Nem tudom te hogy vagy vele, de nekem most nincs kedvem beavatni ebbe, ahhoz túl éhes vagyok, úgyhogy szedd össze magad és menjünk le enni.- néztem rá, majd lezártam a telefonomat és elindultam a szoba kijárata felé.

-Nem hiszem el. Alig öt perce majdnem megöltek, halálosan megfenyegettek minket, és mi az első gondolata mindezek után? Hát persze hogy a kaja!-rázta a fejét Scott morgolódva, miközben ő is elindult utánam.

-Nem tehetek róla, ha megfenyegetnek vagy halálos veszélyben vagyok, mindig megéhezek.- sóhajtottam, miközben lefelé görbülő szájjal fordultam vissza a fiúhoz. Ő csak a fejét rázta, majd egy kisebb kacaj hagyta el a száját.

Már egy ideje ettünk, mikor megtörtem a csendet egy kérdéssel, ami egy ideje foglalkoztatott.

-fogsz játszani szombaton?- kérdeztem a fiút, miközben a tányérom felett rá néztem. Egy pár másodpercig csak gondolkodott rajta maga elé meredve, mielőtt kinyögte volna a választ.