A múltam fog a sírba vinni, Chuu

Part 17

Visszatértem hamvaimból, helló!

--------------------------------------

Dazai egész nap nem hagyta el a szobáját, maximum az emeleten lévő fürdőig ment. A kis kalapos sem maradt vele végig, inkább hagyta a másikat, hogy emészthesse a történteket és foglalkozhasson az eredeti tervével, ami a dokumentumok átnézése volt. Kunikida a laptopját is odaadta, hogy ott is belemerülhessen minden egyes jelentésbe, amit ő írt, vagy csak akár meg lett említve benne.

Nagyon sokáig ült a sok sor felett és próbált minden egyes morzsányi infóval kitölteni egy-egy űrt, ami a fejében volt. Szerencsére sikeresen összekötötte a dolgokat és képes volt nagyjából mindennek helyet találni, de számára így sem volt teljes a történet. Úgy vélte, hogy Odasaku halála tényleg képes volt elindítani benne egy lavinát, ami arra sarkalta, hogy elhagyhassa a maffiát, de közben Mori összes szava ott motoszkált a fejében, amivel azt akarta elérni, hogy a barna megint hozzájuk tartozzon. Nem vallotta volna be senkinek, de hiányzott neki az az ember és valamennyire jól esett neki, hogy a másik is hasonlóképp érez, de az a hiba, amit bevallott neki, nem egy egyszerű kis ok volt, hanem tényleg egy sorsfordító döntés.

– Szerintem is ennek kellett történnie – magyarázta magának miközben becsukta a mappát és felkelt. – Nem tett volna Mori-san ilyen lépéseket csak úgy. Legfőbb néhány fegyver miatt.

Úgy vélte, hogy kitalálta, hogy mire megy kis a volt főnöke játéka, de nem tetszett neki, hogy erre az útra lépett. Viszont még mindig jobbnak látta, mint az első gondolatát, ami valami buta világhatalom lett volna. Nevetni szeretett volna, de nem volt rá képes, hisz érintett volt a dologban. Inkább csak felkelt, majd a ruháihoz lépett, amit a többiek adtak neki és a fürdőbe zárkózott.

Hosszú ideig zuhanyozott, hogy újra és újra átgondolhassa azt, amire jutott. Örült, hogy lett végre egy új gondolata és nem ugyanazt a forgatókönyvet látta maga előtt, ezt pedig arra fogta, hogy most már tényleg nincs semmi olyan a szervezetében, ami butaságokra sarkallja.

Tisztán és valamennyire felfrissülve szállt ki a zuhanyzóból. Hamar felöltözött és a tükör előtt igazította magára a bolo nyakkendőjét. Furán érezte magát azokban a ruhákban, de Kunikida gépe és az azokon lévő sorok, vagy képek viszont nem hazudtak. Ő az iroda tagja volt már, nem a maffiáé. Azok ott az ő ruhái.

Kora este ment le először a többiekhez, akik a nappaliban ültek és beszélgettek épp valami random kis semmiségről. Chuuya volt az első, aki szinte felpattant Kunikida mellől a kanapéról, de nem lépett oda a kötszereshez, csak pár másodpercig nézte, míg Yosano meg nem törte a csendet, aki az egyetlen fotelben foglalt helyet.

– Örülök, hogy előbújtál – mosolyogta a nő miközben kedvesen mosolyogva a kezébe vett egy poharat, amiben valami almalé színű ital volt. – Arra gondoltunk, hogy ma lazítunk egy kicsit, hogy te se vessz el a gondolataidban. Csatlakozz!

Chuuya az asztalon lévő tálcáról levett egy poharat, ami mellett egy drága japán whisky pihent. Negyedig töltötte, majd Dazaihoz lépett és odanyújtotta neki.

– Jót fog tenni biztosan, ő volt régen is a kedvenced.

A barna elvette a poharat, majd beleszagolt a pohárba. Azonnal felismerte az italt, amit mindig a barátaival együtt ivott a Lupinban. Mosolyt csal az arcára a gesztus, amit tapasztalt. Chuuya ezek szerint figyelt rá régebben, mikor sokat áradozott róla és gyakran vitt haza is egy-egy üveggel. Bár mivel a kalapos nem volt nagy whiskys, így ő itta nagyrészt a szobájában elbújva miközben próbált valami miatt nem kiborulni.